Michael Moorcock, a fantasy irodalom élő klasszikusa visszaemlékezéseiben felidézi, hogy pályakezdőként számos képregényhez írt forgatókönyvet, a kor szokásának megfelelően névtelenül. Ezek a történetek nagyrészt a Thriller Picture Library című havi sorozat füzeteiben jelentek meg, és már jól ismert…
Biztató fordulat a magyarságkutatásban?
A véleményem változatlan: határozott és kikezdhetetlen meggyőződésem, hogy a magyar állam ezerszer hasznosabb dolgokra is költhetné a magyar állampolgárok adóforintjait, mint a Magyarságkutató Intézet fedőnéven futó, Kásler Miklós immáron ex-miniszter által gründolt projekt. És nem csak a pénz miatt…
L'Assiette au beurre - 1900-as francia magazin, magyar vonatkozásokkal
Mielőtt folytatnám a korai magyar képregényeket is jegyző illusztrátorok franciaországi pályafutásának a krónikáját, érdemesnek találtam röviden bemutatni azt a különleges magazint, amelyben többüknek is jelentek meg munkái. Sőt, mint az utánaolvasásnál kiderült, más magyar vonatkozásai is vannak a…
A Mocsári Lény nem lett Louisiana kormányzója
Pár hónapja néhány amerikai elnökjelölt szuperhőst mutattam be. Most egy olyan karakter következik, aki Louisiana állam kormányzója lehetett volna, pedig nem is ember, hanem mocsári lény.
Sokan Alan Moore-t tartják minden idők legjobb Swamp Thing írójának, az én személyes kedvencem azonban Nancy A.…
Radar, Ferrari, 56
Az (A SUIVRE) képregénymagazin 5. számában volt egy cikk a bulvármagazinokról, és az egyik illusztráció a műfaj egyik 50-es évekbeli francia reprezentánsának, a Radarnak az egyik címlapja volt. A dátum 1956 novembere, a kép az osztrák határon segítségért könyörgő magyar gyerekeket ábrázol. Akkoriban…