A már klasszikusnak számító falfirka jogos kérdést tesz fel. Miért néz ki úgy Batman, mintha alsónadrágot húzott volna a gumiruhájára? Nos, azért, hogy hasonlítson Supermanre. Superman pedig azért, hogy a Fantomra emlékeztessen. A Fantom pedig – többszörös áttétellel – egy fiatalon meghalt francia artistát utánoz. Jules Léotard-t, a lengő trapéz feltalálóját.

Léotard pályája 1859-ben indult, és bár nagyon fiatalon meghalt (ironikus módon betegségben, nem pedig veszélyes foglalkozása űzése közben), forradalmasította mind a cirkuszi akrobatikát, mind pedig az artisták ruházatát. Elsőként mutatott be légszaltót és ugrott át egyik trapézról a másikra. Mivel a nehéz mutatványokhoz fontos volt számára, hogy semmi se akadályozza a mozgásban, saját maga tervezte meg „fellépőruháját”, különösen figyelve arra is, hogy előnyös, férfias fizikuma jól érvényesüljön. A korabeli beszámolók szerint nem egy ifjú hölgy elájult az izgalomtól a testhez álló öltözék láttán.

Fenomenális sikere és korai halála minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy rövidesen számos utánzóra talált, méghozzá nem csak a mutatványai, hanem a franciául „maillot”, angolul pedig családneve nyomán „leotard”-nak nevezett öltözék terén is. Sőt, az akrobatákon és erőművészeken kívül a balett-táncosok és a tornászok körében is hamar népszerűvé vált, valamennyien Léotard-étól származtatják mai ruházatukat.

A képregényekbe a ponyvahősök hozták be a testhez álló ruhát – mint ahogy a moziba is. Mint tudjuk, A merikában comics-nak hívják a képregényt, méghozzá azon egyszerű oknál fogva, hogy az első képregények humorosak voltak. A 19. század legvégétől, a Yellow Kid, majd a Katzenjammer Kids színre lépésétől kezdve igen hamar kialakult általános formájuk a napilapokban: hétköznap egy-egy csík (comic strip) fekete-fehérben, hétvégén egy egész oldal színesben. Ám a 20. század elején minden médiumban helyet követeltek maguknak a ponyvaregények sztárjai, és a képregény sem maradhatott ki ebből. A 3-4 kockából álló képsorok korlátját az 1929. január 7-én induló Buck Rogers és Tarzan sorozatok törték át: nem zárultak le minden nap egy poénnal, hanem másnap folytatódtak. Ez volt az első két kaland-képregény Amerikában. Új zsáner született, és a harmincas években számos klasszikust teremtett: Flash Gordon, Mandrake, Dick Tracy, Secret Agent X-9, Terry and the Pirates, Prince Valiant, stb.

Ugyanez a zsáner ekkor már rendesen megvetette a lábát a moziban is, elsősorban az olyan, Douglas Fairbanks főszereplésével készült filmek révén, mint a Zorro jele (1920) és a Robin Hood (1922). Mindkettő nagy kedvence lehetett az ijfú Lee Falknak (1911-1999), hisz előbbiből az álarcot, utóbbiból a testhez álló ruhát kölcsönözte 1936-ban induló új sorozata főhősének, a Fantomnak. Ne feledjük azt sem, hogy a Mandrake, the Magician ekkor már két éve futott nagy sikerrel, és főszereplői mintha a cirkusz világából léptek volna elő: a bűvész, a gyönyörű segédje (Narda) és az erőművész (Lothar).

Amikor a kezeslábását egy rövidnadrággal megszakító Fantom először lép akcióba, mintha egy lengő trapézról ugrana át a másikra, ismét igazolva a rokonságot Léotard-ral. Ő a szuperhősök őse, bár neki még nincsenek különleges képességei, ellentétben az egyértelműen róla (és a cirkuszi erőművészekről) mintázott Supermannek.

Batman pedig egyszerűen azért viseli kívül az alsógatyáját, mert az alkotójának az volt parancsba adva, hogy olyan legyen, mint Superman (csak kicsit más)...