A magyar köztudatba csak „A Zsötem”-ként bevonult, és eleinte szinte mindig hibásan „Jaiteme”-ként leírt számról szinte minden, amit valaha is hallhattál – igaz. De csak szinte. Valóban egy nemi aktust hallunk (de csak mímelve: a szerző egyszer viccelődve nyilatkozta, hogy „élőben” minimum nagylemez lett volna), valóban betiltották több országban (de ez csak annyit jelentett, hogy nem játszhatták a rádiók), és valóban volt egy korábbi verziója, amit csak majdnem húsz évvel később hoztak nyilvánosságra.

A dal szerzője és egyik előadója a híres-hírhedt Serge Gainsbourg, akinek az 1965-ös Eurovíziós Dalfesztivál győztes dalát, a France Gall által énekelt Viaszbabát is köszönhetjük. Az akkor már 37 éves Gainsbourg számára ez jelentette az áttörést, hisz addigi munkássága csak szűkebb körben volt ismert és elismert. Arra meg pláne sokan felkapták a fejüket, hogy ez a ronda férfi a világ legszebb nőjeként ünnepelt szex- és nemzeti szimbólum, Brigitte Bardot oldalán jelent meg, és közös lemezt készített a színésznővel.

Az 1968-ban megjelent albumon hangzik el Bonnie and Clyde című duettjük, nincs viszont rajta az ugyanakkor íródott és ugyanakkor rögzített másik dal, amelynek – ügynöke tanácsára – Bardot még a létezését is szeretné eltitkolni, mert „rossz fényt vetne rá”. Ez volt a Je t’aime... moi non plus.

Pedig a számot Gainsbourg éppen Bardot kívánságára komponálta, aki a legszebb szerelmes dalt kérte tőle, amit valaha is írtak. Csakhogy Gainsbourg-nál soha semmi sem egyszerű és semmi sem egyértelmű – imád játszani a szavakkal, a hangokkal és az ellentmondásokkal. Alig egy évvel vagyunk az után, hogy az ártatlan France Gall rádöbbent, hogy a Gainsbourg által neki írt Les Sucettes szövegében mennyire kétértelmű a „nyalóka”...

Persze, baráti körökben azért terjedt a dal híre, és állítólag Mireille Darc színésznőtől származott az ötlet, hogy ha ez a verzió nem is láthat napvilágot, Gainsbourg felvehetné valaki mással. A hirtelen népszerűség következtében a korábban csak néhány kisebb filmszerepben látható énekes egyre-másra kapta a lehetőségeket, és a Slogan című – felejthető – filmben játszotta egyik első főszerepét. A női főszereplő egy fiatal angol színésznő, bizonyos Jane Birkin. Bár elsőre nem igazán jöttek be egymásnak, a forgatás során egymásba szerettek, így adta magát, hogy 1968 decemberében Jane-nel készüljön a duett új verziója.

A szöveg nem túl bonyolult, egy szenvedélyes szeretkezést tolmácsol. Indiszkrét füleink a szeretők egymásnak suttogott intim szavait hallják, Gainsbourg egyszerű, de hatásos költői megfogalmazásában. Hullámverés, csupasz sziget, hátsó közelítés, visszatartás, elengedés – finoman szólva is szokatlan egy sanzonban, de nincs benne semmi durva vagy pláne „undorító”, csak a nő lihegése tehette botrányossá a korabeli prűdek számára.

Bár rövid a szöveg, mégis van benne két olyan fordulat, aminek értelmezésén rengeteget vitatkoztak.

Az egyik maga a cím. „Szeretlek – én sem” – ha akarom, paradox, ha akarom, cinikus. Gainsbourg egyiknek sem tartotta, hanem megint csak játszott. Mint elmondta egy interjúban, a címmel Salvador Dali egy bon mot-jára akart utalni. Amikor az excentrikus mestertől megkérdezték, hogy mi a különbség közte és Picasso között, Dali így válaszolt: „Picasso zseni – én is [az vagyok]. Picasso spanyol – én is. Picasso kommunista – én sem.” Ez a kis gonoszkodás pedig annak szólt, hogy bár Picasso haláláig megmaradt a kommunista párt tagjának, valójában már az 1950-es évek elején elvesztette a lelkesedését a dolog iránt, miután kemény kritikával illették Sztálin nem-szocreál ábrázolása miatt. Vagyis Dali szerint Picasso csak annyira volt kommunista, mint ő, aki fiatalkorában rövid ideig érdeklődött a mozgalom iránt. A megfejtés tehát nagyjából annyi, hogy a szerelmesek játszanak – én is úgy szeretlek téged, ahogy te engem.

A másik a „testi szerelem kilátástalan”. Bár ha elhisszük Gainsbourg-nak, hogy valóban szép szerelmes dalt írt, és csak játszik a szavakkal, egy későbbi, már jóval a szakításuk után Jane Birkinnek írt dalban (amelynek éppen a Physique et sans issue címet adta) meg is erősíti, hogy a szerelem csak akkor igazi, ha nem merül ki a testiségben. Abban a számban egy minden illúzióját elvesztett lány mondja el, hány szép fiúval volt dolga, akik aztán lekezelően bántak vele, és ha már akkor tudta volna, hogy nem ez a szerelem, nem lenne annyira leharcolva, mint most.

A szöveg:

Je t’aime je t’aime
Oh oui je t’aime
Moi non plus
Oh mon amour
Comme la vague irrésolue
Je vais, je vais et je viens
Entre tes reins
Je vais et je viens
Entre tes reins
Et je me retiens

Je t’aime je t’aime
Oh oui je t’aime
Moi non plus
Oh mon amour
Tu es la vague, moi l’île nue
Tu vas, tu vas et tu viens
Entre mes reins
Tu vas et tu viens
Entre mes reins
Et je te rejoins

Je t’aime je t’aime
Oh oui je t’aime
Moi non plus
Oh mon amour
L’amour physique est sans issue
Je vais je vais et je viens
Entre tes reins
Je vais et je viens
Je me retiens
Non ! maintenant viens...
 

A történet úgy lesz kerek, hogy Brigitte Bardot 1986-ban már nem féltette az imázsát. Sőt, kifejezetten ő kérte, hogy most már jelenjen meg az „igazi” Je t’aime... is, amit ketten énekeltek Gainsbourg-ral.