2021. március 16. írta: Bayer Antal

Magyar rajzolók francia (és osztrák és német és amerikai) lapokban, 5: Kóber Leó

Az eredeti elképzelés az volt, hogy bemutatok néhány franciaországi rajzot azoktól a múlt század eleji magyar alkotóktól, akik készítettek képregényt is. A következő alkotó személye felvetett egy alapvető problémát, aminek alaposan utána akartam járni. Ennek következtében aztán olyan hatalmas anyag gyűlt össze, hogy alig bírok válogatni belőle.

Az alapvető kérdés az volt, hogy magyar alkotónak tekinthető-e egyáltalán Kóber Leó. A válasz pedig igen.

Kóber 1876. szeptember 24-én született az akkor az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Brünnben. Öten voltak testvérek, a nála fiatalabbak Bécsben születtek, a legkisebb gyerek 1886-ban. Az 1888/1889-es tanévet azonban Leó már a budapesti VII. kerületi magyar királyi állami gimnáziumban kezdte meg, és ott is érettségizett 1894-ben. Úgy tűnik, az egész család itt telepedett le véglegesen, szülei és két testvére egészen biztosan Budapesten hunyt el. A korabeli lakcímjegyzék szerint apja és bátyja is az Andrássy út 60-ban lakott, aminek lehetett jelentősége a fiatalember pályaválasztását illetően, hiszen a ház tulajdonosa akkoriban Perlmuttter Izsák festőművész volt.

Már egy évvel az érettségi után megjelent egy könyvillusztrációja, ezt követően indulhatott vándorútra. Ausztrián keresztül Münchenbe ment, ahol csatlakozott Hollósy Simon néhány évvel korábban alapított iskolájához. Hollósy és több festőtársa 1896-ban hozta létre a nagybányai telepet, itt töltötte a nyarakat müncheni tanítványaival, köztük Kóberrel, aki 1900-ban letette a honpolgári esküt, ekkor vált véglegesen magyarrá.

Ahogy sok pályatársa, Kóber is Párizst, a festészet akkori központját választotta lakhelyéül, és ahogy sok pályatársának, neki is hamar be kellett látnia, hogy festőművészként a hatalmas konkurencia miatt szinte lehetetlen befutni, így kénytelen volt különböző grafikusi és illusztrációs munkákat vállalni. Ezekben aztán gyorsan kimutatkozott az igazi tehetsége, az a kivételes rugalmasság, amellyel bármilyen feladathoz megtalálta a megfelelő stílust.

Sokat ingázhatott München, Bécs, Párizs és Budapest között, de mivel gyakran „Kober Paris” szignóval jelentek meg a munkái a német nyelvű lapokban, a francia fővárosban tölthette a legtöbb időt. Münchenben kártyajátékokat ábrázoló képeslapok és könyvillusztrációk jelentek meg tőle, majd dolgozott a Fliegende Blätter, Lustige Blätter és a Jugend című lapoknak. Bécsben elsők között csatlakozott az 1901-ben induló Die Bombe rajzológárdájához, hat év alatt több mint 200 karikatúrája jelent meg a heti élclapban. 1906-ban átszerződött egy másik új laphoz, a Die Muskete-hez, amelynek a lapjain közel negyvenszer lelhető fel a neve, köztük legalább öt képtörténet szerzőjeként. Közben 1904-től a párizsi Le Rire és L’Assiette au beurre is foglalkoztatta, és 1906-tól magyar élclapoknak is dolgozott, leginkább a Fidibusznak és a Borsszem Jankónak.

1907 tavaszán nyílt az első önálló kiállítása Budapesten, mintegy 200 művet hozott magával Párizsból, főleg karikatúrákat és plakátokat. Ezt egy újabb kiállítás követte 1908-ban, közösen néhány rajzolótársával, majd ismét Párizsban időzött hosszabban. 1909-ben megnősült, feleségül vette Mautner Violát, Ágoston bátyja nejének, Szerénnek a húgát. Bár volt lakásuk Budapesten, az ingázás még egy ideig folytatódott. 1911-ben az újabb budapesti kiállításán ismét a festészetet igyekezett az előtérbe helyezni, de ebben továbbra sem volt igazán sikeres. A kiállítás kapcsán azt nyilatkozta a lapoknak, hogy készül hazaköltözni, és ez meg is történhetett, mivel a franciaországi megjelenései ekkor megszakadtak, és 1914. decemberben megszületett lánya, Mária.

Ekkor azonban Kóber Leó már megkezdte katonai szolgálatát, népfölkelőként vett részt az első világháborúban. Szinte végig a fronton volt, hadifestőként dolgozott, főhadnagyként szerelt le. 1916-ban háborús témájú munkáiból nyílt kiállítás. 1917-ben Hadsegélyező kártya néven ultipakkot tervezett, amit a háborús özvegyek és árvák megsegítésére árusítottak, és munkatársa volt a Front című, kétnyelvű katonai lapnak. 1918-ban megjelent a 31 metszetből álló Háborús ABC című könyve, és részt vett a Szamár című élclap alapításában.

A Szamár megszűnése után az Áprilisnak és az 1919. januártól Franyó Zoltán által szerkesztett Vörös Lobogónak dolgozott, az ő felkérésére rajzolta meg Ady Endre portréját a halálos ágyán. Még 1918-tól részt vett egy művészeti szakszervezet kezdeményezésében, ám mivel ennél aktívabb szerepet nem vállalt a Tanácsköztársaság idején, nem forgott közvetlen veszélyben további pályafutása.

1920-ban több művésztársával együtt létrehozta az Artes Művészeti Részvénytársaságot a magyar kultúra külföldi terjesztésére. Ennek egyik vezetőjeként utazott ki 1920. szeptemberben Amerikába, de valószínű, hogy már ekkor megfordult a fejében az emigrálás gondolata. Megbízatásának részét képezte, hogy próbálja meg visszaszerezni az 1915-ben egy San Franciscó-i kiállításra kiküldött, majd az USA hadba lépése után ellenséges vagyonként lefoglalt magyar műtárgyakat, bár a korabeli híradások szerint (az alkotókkal egyetértve) inkább ezek értékesítésén tevékenykedett.

1921-ben csatlakozott hozzá felesége és lánya, és beadta a honosítási kérvényt. 1926-ban elnyerte az amerikai állampolgárságot. Időközben elterjedt róla az a pletyka, hogy nem tud megélni a rajzolásból, ezért hentesboltot nyitott. A Világ című lapnak adott interjúban cáfolta az álhírt, és felsorolta, hogy mely lapok közlik rendszeresen a rajzait: New York Times, Literary Digest, Judge, Shadowland és World Fiction. Aktív tagja volt az amerikai magyar közösségnek, dolgozott az Amerikai Magyar Népszavának, itt jelent meg az egyik első magyar szóbuborékos comic strip, a Mr. Zöld furcsa kalandjai, amelyet Kóber több hónapon át készített 1930-ban. Ekkor már súlyos beteg volt, 1931. szeptember 17-én hosszú szenvedés után bélrákban hunyt el New Yorkban.

Lánya Maria Kober Little néven a filmiparban talált magának munkát, írói és szerkesztői szerepkörben dolgozott sorozatokon, nevezetesen a Flipper és a Lassie több epizódján, és a Daktari legalább egy részén. 1967. február 20-án hunyt el rákban, Los Angelesben. Anyjának, Kóber özvegyének a további sorsáról nem találtam információt, bár egy örökösödési hír kapcsán úgy tűnik, hogy visszaköltözött Budapestre, de legalábbis rendelkezett budapesti lakcímmel.

És akkor most következzen egy válogatás Kóber Leó Magyarországon kívüli sajtómunkáiból.

Egy 1902-es illusztráció a Der Floh (A bolha) című bécsi lapból.:

Önismeret. A parvenü (önmagához): "Amióta báró lettem, azóta látom, hogy milyen közönséges fickó voltam azelőtt!" (Fliegende Blätter, 1902)

A lelkiismereti szabadság, régen és ma. (Le Rire, 1904)

Újsághír: Clémentine (belga) hercegnő eltökélt, hogy apja akarata ellenére hozzámegy Victor (Bonaparte) herceghez. Lipót király: "Bárcsak tudnám, kitől örökölték a lányaim ezt a megátalkodott természetüket." (Le Rire, 1905)

Politikusok egymás közt. "A nyelvkérdést nem szabad megoldani - abból élünk!" (Die Muskete, 1905)

"Idén muszáj a tengerpartra mennem üdülni, hallod, Moritz?" "Miket nem gondolsz! Tudod jól, hogy az orvos szigorúan eltiltott téged a sóstól! (Fliegende Blätter, 1906)

"Na most már elég sört ittál!" "Igazad van! Pincér, a borlapot!" (Fliegende Blätter, 1906)

Büszkeség. "Micsoda nagy művész lett belőle! És gondolj csak bele, ezt nekünk, a sajtónak köszönheti!" (Die Muskete, 1906)

"Nézzék csak ezt a gazembert, aki azt merészelte állítani, hogy az országa szabadságát védelmezi!" (L'Assiette au beurre, 1908)

"Dobott a szeretőd?" "Igen, komoly összeget örökölt. Most, hogy gazdag, már meg tud fizetni egy tisztességes asszonyt." (Le Rire, 1908)

"Hányszor mondtam már magának, Jean, hogy ne jöjjön be, amikor félig pucér vagyok... és főleg akkor, ha van nálam valaki!" (Le Rire, 1908)

A katonai vegyesbíróság (L'Assiette au beurre, 1908)

Befutó. "El fogja kapni... El fogja kapni... És most elkapta!" (Die Muskete, 1909)

Törökségek. Újsághír: Felmerült, hogy a trónörökös ellátogasson Konstantinápolyba.
A trónörökös: "De hát igazán gyönyörű a maguk új Alkotmánya!"
A szultán: "Felség, magának ajándékozom... vigye el innen!" (Le Rire, 1909)