Véléményegér: provokáció, szólásszabadság és bumm
2020. november 09. írta: Bayer Antal

Véléményegér: provokáció, szólásszabadság és bumm

Az amerikai elnökváltás adta meg a végső löketet a döntésemhez, hogy újra gyakrabban fogok blogolni. Kicsit jobb lett a kedvem, örülök, hogy mégsem ment el totálisan az eszük az embereknek, nem szavaztak meg még négy évet ennek a megalomániás alaknak.

lomovatrump.jpg

Lucie Lomová karikatúrája. Forrás: Facebook.

Az elmúlt hetekben, hónapokban azon is el kellett gondolkodnom, hogy mit keres az én mondanivalóm a „megújult” indexen. Most vízválasztónak tekintem, hogy a független médiához hasonló módon számoltak be az elnökválasztás lefolyásáról, ellentétben a kritikátlan pártpropagandává züllött portálokkal, amelyek még azután is csak nagy fogcsikorgatva hozták le az eredményt, hogy Orbán Viktor gratulált Joe Bidennek.

Szóval maradok itt, elmondom, miről mit gondolok, és a Facebookon szívesen el is beszélgetek a véleményeimről.

Kezdem egy fontos aktuális témával, a „gyűlöletkeltő”, provokatív karikatúrák kérdésével. Sokak szerint a vallással nem szabad gúnyolódni, nem szabad mások érzékenységét megbántani. Mások pedig erre azzal válaszolnak, hogy a szólásszabadság mindennél erősebb jog.

Karikatúrából, sajtórajzból a szellemeseket szeretem, a durvákat nemigen, de azt vallom, hogy ami nem tetszik, azt ne nézegessük, igazán nem lehetetlen kikerülni. Szerencsére a franciaországi muzulmán közösség vezetői között is azok vannak többen, akik azt mondják hittársaiknak, hogy ne vegyenek tudomást azokról a rajzokról, amelyek rosszul esnek nekik.

A karikatúra lényege a provokáció, gondolatok provokálása, vagyis gondolatébresztés. Olyasmit fogalmaz meg, olyasmire hívja fel a figyelmet, amire az olvasó nem feltétlenül gondolt magától, de érezte, hogy a karikírozott jelenséggel van valami probléma. Mert hogy aki a vádlottak padjára ültetné a rajzolót, megfeledkezik a lényegről: a karikaturista nem úgy kel fel reggel, hogy „Na, kibe tudnék ma belekötni?”. Hanem a hírekre reagál, az aktuális közéleti témákra. Különösen igaz ez a hírhedt Charlie-Hebdóra. Aki nem ad rá okot, azzal nem foglalkoznak.

A karikaturista céltáblái a visszásságok, az aljasságok, a sunyiságok. Az álszentség, a kegyetlenség, a gyűlöletkeltés. A mindenkori hatalom, az önelégültség, a magától értetődőnek tartott kiváltság és tekintély. A jó karikatúra nem gúnyolódik, hanem egy adott jelenséget vagy magatartást karikíroz, vagyis felnagyít, a végletekig eltúloz, görbe tükröt tart elé.

A legtöbb „iszlámellenes” karikatúra nem a muzulmánok ellen irányul, hanem azok ellen, akik a vallásuk mögé bújva különleges bánásmódot követelnek erőszakra hajlamos egójuknak. Azok ellen, akik „hitük védelmében” dobják vissza kővel azt, aki papírgalacsint merészelt pöckölni feléjük. Azok ellen, akik minden arányérzéket a sutba vágva képesek megölni a másik embert valamilyen sérelmük miatt.

Ez a felfogás nem idegen más vallásoktól, más kultúráktól sem. Szerencsére a mainstream keresztény egyházak már meghaladták ezt a fejlődési fázist – amihez persze kellett az állam és az egyház szétválasztása, a minden felekezetre (többé-kevésbé) egyformán érvényes vallásszabadság elvének (többé-kevésbé) univerzális elfogadása. „Nyugaton” megtanultak nem tudomást venni arról, ami rosszul esik.

A ciklus tehát így néz ki:

1. Egy erőszakos cselekedet elkövetője arra hivatkozik, hogy a hite, vallása, meggyőződése késztette tettére. Azért robbantott egy másik vallás templománál, mert az ő istene erre ihlette. Azért vágta pofán a feleségét, mert az ő hite szerint a nő alsóbbrendű lény. Azért metszette ki a lánya csiklóját, mert az ő vallása szerint ez így helyes. Azért végezte ki a pitiáner kábítószercsempészt, mert meggyőződése, hogy az nagyobb bűnt követett el, mint egy kaszaboló gyilkos. Azért vágta le baltával békésen alvó katonatársa fejét, mert az olyan valláshoz és nemzetiséghez tartozik, amelynek a tagjaival évszázadok óta kölcsönösen le szokták vágni egymás fejét, márpedig a hagyományok tisztelete az ifjú nemzedékek számára kötelező.

2. A karikaturista rajzol valamit, amivel rámutat, hogy mennyire álságos dolog az erőszakos cselekedetet egy hitre, vallásra, istenre fogni. Az istened mondta neked, hogy ölj, hogy bánts másokat? Akkor miért állítod, hogy a te istened békés, jóságos és igazságos? Ha meg a te istened nem békés, jóságos és igazságos, miért tartasz ki mellette?

3. Az erőszakos cselekedet elkövetője és a tettét helyeslők felháborodnak, és újabb erőszakos cselekedetekkel fenyegetőznek (illetve végre is hajtanak ilyeneket), igazolva a karikaturista által felvetett gondolatot. És mivel a karikaturistát nem négyelték fel saját honfitársai, őket is megfenyegetik, őket is elkezdik öldösni, még inkább igazolva a karikaturista által felvetett gondolatot.

Nagyjából itt tartunk most is, és azon veszekszünk (egymással!), hogy mi legyen a 4. pont. Ha kiállunk a karikaturistánk mellett, jöhetnek újabb terroristák és erőszakoskodhatnak. Ezt nem akarjuk. Ha nem állunk ki a karikaturistánk mellett, és meghunyászkodunk, akkor az erőszakos cselekedetek elkövetői és a tetteiket helyeslők diadalt ülnek, hisz lám, mindenki belátta, hogy erőszakos cselekedeteik helyénvalók. Márpedig ha helyénvalók, miért ne követhetnék el ezeket újra meg újra? Ezt meg pláne nem akarjuk.

Ha kiállunk a karikaturistánk mellett, tiszta lelkiismerettel és a poénjain mosolyogva várjuk a következő merényletet. Ha nem állunk ki mellette, lelkifurdalva és poénoktól megfosztva, komoran várjuk a következő merényletet. Szerintem utóbbi esetben sokkal több lesz.

süti beállítások módosítása