Magabiztosabban hasonlítanám ezt a képregényt a Canterbury mesékhez vagy a Dekameronhoz, ha pontosabban emlékeznék ezekre a klasszikusokra, de olyan régen olvastam őket, hogy inkább csak a Pasolini-féle filmadaptációkból ugrik be néhány foszlány. Mindenesetre kiindulási pontként így is szabad hivatkoznom rájuk.
„A reneszánsz Itáliában egy ifjú leány, Bianca esküvőjére készül. A szülei által kiszemelt vőlegény, Giovanni gazdag, jóképű és fiatal, Biancát mégis csalódottsággal tölti el, hogy nem ismerheti meg a lagzi előtt. A családjának azonban van egy titka: a nők egy varázslatos férfibőrt őriznek, melyet felöltve Bianca Lorenzóvá változhat, és belekóstolhat a fiatalemberek szabados életébe. Lorenzo képében megismeri jövendőbelijét is, és felfedezi a szerelmet és a szexualitást. Többször összetűzésbe kerül a kor erkölcsi elvárásaival, és veszélybe kerül az élete is, de a szellemet, ha egyszer kiszabadult a palackból, nem lehet többé visszazárni, és Bianca végül az lehet, aki mindig is lenni akart.”
A Férfibőrben az a fajta mű, amit jólesik olvasni. A számos viszontagság dacára a rokonszenves szereplőket tartósnak ígérkező boldogság jutalmazza, az ellenszenvesek elbuknak, és jó messzire kerülnek a képből. A világ nem javul ugyan meg teljesen, de úgy tűnik, néhány tanulság eljutott a környezethez, elfogadóbb és vidámabb lesz.
Jólesik olvasni az ilyesmit, főleg annak, akiben úgy fogalmazódik meg a szabadság elve, hogy bátran csinálhat bármit, amíg azzal nem okoz másoknak fizikai fájdalmat vagy anyagi kárt. Például sétálhat az utcán kézen fogva vele azonos nemű párjával. Ellenben az emberiség másik feléhez tartozók meggyőzéséhez, akik szerint a szabadság az, hogy nem kell eltűrniük a nekik nem tetsző látványokat (például a kézen fogva sétáló azonos nemű párokét), nyomósabb érvekre van szükség.
Erre még visszatérünk, de előbb ismerjük meg valamelyest a képregény hátterét. Hubert és Zanzim már dolgoztak együtt korábban fiktív sztorikon, amikor a rajzoló felvetette, hogy érdekelné egy olyan történet illusztrálása, amelyben az író a saját életét meghatározó élményanyagáról vallana, arról, hogy miként viszonyul homoszexualitásához közelebbi környezete és a mai francia társadalom. Hubert eredetileg ráállt, ám végül ennél áttételesebben, érzékeny alkotóhoz méltó módon fogalmazta meg mindazt, ami kikívánkozott belőle a melegházasság 2013-as törvénybe iktatását követő, militáns katolikusok által szervezett tiltakozó mozgalom miatt.
A bevezetőben Chaucerre és Boccaccióra hivatkoztam, de legalább ennyire találó lenne Shakespeare vígjátékait megemlíteni – már csak azért is, mert Hubert forgatókönyvét szinte változtatás nélkül színpadra lehet vinni. Remekek a karakterek, kiválóan van adagolva a jellem- és helyzetkomikum, és még egy kis deus ex machinát is belevitt a történetbe.
A hepiend ugyanis nem magától alakul ki. Sőt egy ponton nagyon úgy néz ki, hogy mind az álruhában a nemek egyenlő jogaiért síkra szálló Biancára, mind pedig férjére, a hajlamának megfelelő szerelmet átélni vágyó Giovannira igencsak sötét idők várnak, mivel a városi tanács teljhatalommal ruházta fel a lány bigott bátyját. A rendes polgárok azonban hamarosan azzal szembesülnek, hogy a hitbuzgó Angelo túlzásba esett: nem csak a házasságtörő asszonyokat és a homoszexuálisokat bünteti, hanem a prostituáltakat is kiűzi, megfosztva ezzel a férfiakat kedvenc örömforrásuktól. A döntést, hogy a prédikátort leváltják, és inkább egy kolostor felvirágoztatásával bízzák meg, Bianca és Angelo apjának javaslatára hozzák meg. Márpedig a tekintélyes férfiú, aki a társadalmi elvárást testesíti meg, addig mindössze pár oldalon szerepelt a képregényben – az elején, amikor ő erőltette Bianca és Giovanni érdekházasságát.
Ha tehát jobban belegondolunk, a tanulság vegyes érzéseket kelthat bennünk. Igen, van rá esély, hogy a gyengébbek és a kisebbségek jogaival is törődjenek az erősebbek, a morális többséget képviselők, de csak akkor, ha saját „férfibőrükön” érzik a megkülönböztetés hátrányát. Bianca és Giovanni boldogok lehetnek, de csak azzal a feltétellel, hogy nyilvánosan egyikük sem mutatkozik választott párjával.
A Férfibőrben óriási sikert aratott Franciaországban – de megjelenését az író már nem érte meg, 49 évesen öngyilkosságot követett el.
Hubert tragikus sorsa miatt is fontos volt hangsúlyozni a mű szerzői jellegét, de képregényről lévén szó, nagy igazságtalanság lenne nem megsüvegelni Zanzim remek vizuális narrációját. Méltó alkotótársa volt az írónak, egyszerűnek látszó eszköztárát magabiztos szakmai tudással kezeli.
Az eredetileg Franciaországban 2020-ban megjelent képregény számos díjat zsebelt be. Zanzim minden alkalmat megragad annak a kiemelésére, hogy a szakmai elismeréseknél is többet jelent neki, hogy az Angoulême-i fesztivál keretében a gimnazisták díját is a Férfibőrben kapta. Amely díjat nem mellesleg a francia oktatási minisztérium is támogat.
Amikor Zanzim idén a budapesti nemzetközi könyvfesztivál vendége volt, beszélgetőtársa szomorúan jegyezte meg, hogy Magyarországon a jelenlegi szabályozás szigorú értelmezése miatt ez a korosztály elvileg kezébe sem vehetné ezt a képregényt…
Bayer Antal
Megjegyzés: a cikket eredetileg a kötet címlapjával illusztráltam, ahogy szokás, de amikor megosztottam a Facebookon, az algoritmus automatikusan törölte a "pucérkodás" miatt. Ezért kerestem egy "ártalmatlan" belső oldalt.
A borító megtekinthető (például) itt:
