Ha máshonnan nem, a „matuzsálemi kor” kifejezésből az ateisták is ismerik Matuzsálem nevét, aki a zsidó, keresztény és muszlim vallások szent könyve, az Ószövetség szerint a számos hosszú életű pátriárka közül is a legtovább, 969 évig élt.

A tudomány jelen állása szerint ember nemhogy 969 évig nem élhet, de még a 120-at is nagyon kevesen érik meg. Egy hívő számára ez nem feltétlenül jelent feloldhatatlan ellentmondást, hiszen Isten bármikor, bárkivel tehet csodát – bár azon talán elgondolkodhat, hogy mivel érdemelték ki a különösen hosszú életet ezek az ősatyák, akik közül valójában csak Ádám és Noé életéről tudunk meg részleteket a Bibliából, és miért van az, hogy az özönvíz után már csak jóval kevesebb jutott olyan fontos embereknek, mint Ábrahám (175 év), Jákob (147 év) vagy Mózes (120 év), aztán meg annyi sem.

És el is gondolkodik, erről tanúskodik az igencsak kiterjedt irodalom, amelyet már évszázadok óta a témának szentelnek. A legkülönbözőbb elméletekkel állnak elő, onnantól, hogy régen másképp számolták az éveket, vagy hogy hiba csúszott a fordításba, és az özönvíz előttieket el kell osztani tízzel, vagy hogy az ősatyák neve alatt inkább teljes dinasztiák, mint konkrét személyek értendők, egészen addig, hogy a számoknak szimbolikus jelentése volt az ókorban, és a magas értékek valójában csak azt fejezik ki, hogy az illető mennyire szent és teljes életet élt. Ennek ugyan némileg ellentmond, hogy Matuzsálemről úgyszólván semmit sem ír a Biblia azon kívül, hogy megszületett, fiakat és lányokat nemzett (még 187 évesen is) és meghalt – vagyis nem tett semmi különlegeset, azon kívül, hogy ő volt Noé nagyapja, más érdemét nem találták feljegyzendőnek. A hosszúéletűség ranglistáján második helyezett Járedről szintén hasonló mennyiségű információ áll a szövegben, és mivel a „matuzsálemi” jelző már foglalt, az ő nevét csak azok jegyzik meg, akik tényleg nagyon alaposan olvasták az Ószövetséget.

Sajnos nem vagyok jó jegyzetelésben, főleg, ha mobilon böngészek cikkeket, úgyhogy most már meg nem mondom, hol olvastam azt a fontos meglátást, hogy ezeket a számokat nem a mai fejünkkel kell értelmezni, hanem azt kellene tudnunk, hogy mit jelenthettek a Biblia keletkezésének idején az akkori olvasó/hallgatóközönség számára. Ezt a gondolatmenetet továbbgörgetve azt is ki lehet mondani, hogy ez nem csak az évek számaira igaz, hanem lényegében mindenre, amit megtörtént tényként kezel az Ószövetség.

Matuzsálemmel (és Járeddel és a többi ősatyával) ugyanis az is probléma, hogy semmilyen külső utalást nem találni rájuk. Szinte az egész Ótestamentum lényegében önmagában áll, nagyon kevés olyan forrás létezik, amelynek lehet egyáltalán olyan olvasatot adni, hogy egy bibliai szereplőre vagy eseményre vonatkoztatható legyen. Dávid és Salamon létezését például többnyire elfogadják ugyan a történésznek (bár bizonyítottnak nem tekintik), azt viszont kizártnak tartják, hogy egy egységes zsidó állam fölött uralkodtak volna, az általános vélekedés szerint inkább lehettek hegyi törzsfőnökök, mint királyok.

Ebből viszont nem csak az következik, hogy Matuzsálem nemhogy 969 évet nem élt (sem szószerinti, sem szimbolikus értelemben), hanem csak kitalált személy, de az is, hogy az Ószövetség minden egyes történelmi jellegű állítása legalábbis megkérdőjelezhető.

A Biblia üzenetét, tanítását illetően azonban csak annyi következik a fentiekből, hogy értelmezésekor figyelembe kell venni, hogy milyen korban, milyen közönségnek és milyen célból keletkezett. Az Ótestamentum egy törzsi társadalmat tanít együttélésre magyarázó történetekkel és ír elő a fennmaradását biztosító szabályokat parancsolatokkal. Azóta sok minden változott.