Családtörténeti kutatások során fedeztem fel, hogy távoli rokonunk Kövér Gyula festőművész, akitől volt is néhány képünk. Ahogy tovább keresgéltem, egyre nyilvánvalóbb lett, hogy nagyon érdekes élete volt, összefoglalom, amit találtam.

Ükszüleim, Bayer József (1822-1882) és Kollanda Margit (1833-1887) valamikor az 1850-es években települhettek át a csehországi Dobrzanból Egerbe, ahol kilenc gyermekük született, köztük dédapám, Bayer Antal gyógyszerész (1860-1948) és és Bayer Anna (1858-1921). Bayer Anna 1880. márciusban Egerben férjhez ment Kövér Bertalan segédszolgabíróhoz. Az egyik vőfély dédapám volt, az egyik násznagy pedig nagybátyjuk, Bayer (később Bayer-Krucsay) Arnold.

Kövér Bertalan igen fiatalon, élete 40. évében hunyt el, 1891-ben, négy kiskorú gyermeket hagyott maga után. A legidősebb Kövér Margit volt (később Raisits Pálné, elhunyt 1910-ben) – ezt onnan tudni, hogy nagyapjuk, Bayer József 1882-es gyászjelentésében már szerepelt a neve. Kövér Gyula 1883-ban született, volt még két fiatalabb fiútestvérük, Kövér László (1885-1914) fűszerkereskedő és Kövér Béla (1887-1937) gyógyszerész. Halálakor Kövér Bertalan a gyöngyösi járás szolgabírója volt. Több helyen fellelhető a Rétháti előnév, és a 19. századból több Rétháti Kövér szolgabíró nevét is megtaláltam különböző megyékben, amiből arra lehet következtetni, hogy igen kiterjedt rokonsággal rendelkeztek. Valószínűleg 1781-ig vezethető vissza a család, amikor megvásárolták a bánáti Réthát telepesfalut, itt született (Rétháti) Kövér Lajos drámaíró (1825-1863). Ezek szerint Kövér Lajos és Kövér Gyula rokonságban álltak egymással.

Kövér Gyula az Eger melletti Verpeléten született, 1883. március 14-én, apja halálakor 8 éves volt. Gyerekkoráról semmit sem tudtam kideríteni. Első említése a netes archívumokban arról szól, hogy 1902 és 1906 között a Képzőművészeti Főiskolán tanult, ahol rajztanári oklevelet szerzett, mesterei Székely Bertalan és Révész Imre voltak. Ezután a müncheni akadémián folytatta tanulmányait, 1906-1907-ben Peter Halm (1854-1923) rézkarc osztályán tanult, majd Párizsba költözött, ahol egy éven át Henri Martin (1860-1943) festőművész mellett dolgozott. Még Münchenben ismerkedett meg az ugyancsak az akadémián tanuló, 1885-ben született finn Alice Stünkellel, aki jóval később a felesége lett.

Az egyik első ismert festménye 1907-ből, egy női portré.

Birtokomban van egy 1907-es rézkarca. Ezt valószínűleg ajándékba adta a családunknak, de az is elképzelhető, hogy dédapám az ifjú művészt támogatta a mű megvásárlásával.

Tanulmányai végeztével továbbra is külföldön, Angliában, Olaszországban és Spanyolországban utazgatott és festett. Nagyon valószínű, hogy már az 1910-es években készített aktokat, például az alábbit. Műterme eleinte a Kmetty utcában, később a Visegrádi utca 23-ban volt.

Első kiállítását a Nagymező utcai Könyves Kálmán művészeti szalonban rendezte 1909-ben, a következőt 1911-ben a Városligeti fasori Művészházban. 1913-ban a Pesti Hírlap beszámolója szerint Gárdonyi Géza szerződést kötött tanítványával, Damó Oszkárral művei megfilmesítésére, és a plakátok készítésére az ugyancsak egri kötődésű Kövért kérték fel. Három némafilm készült el ekkor, ám csak a Göre Gábor: Első eresztés plakát maradt fent. Hogy a többin is dolgozott-e végül, nem tudni. (A filmekből nem maradt meg kópia.)

Szintén 1913-tól jelentek meg karikatúrái, bár nem soknak találtam nyomát. Ez például a Pesti Naplóban.

1914. januárban a Fővárosi Közgyűlés Kövér Gyulának ítélte a Ferenc József koronázási alapítvány festészeti díját. Egy hírforrás szerint ennek az összegéből (4000 korona) fedezte újabb nyugat-európai utazását, ebből az évből datálódik több hollandiai festménye.

A háború kitörésekor Bruges-ből Hollandián keresztül tért haza, és 1915 elején önkéntesként bevonult a Miskolci 10. honvédgyalogos ezredhez. 35 hónapon keresztül a keleti fronton csapatszolgálatot teljesített, tartalékos századosként szerelt le. Az ugyancsak egri származású Meilinger Dezsővel (1892-1960) együtt hadirajzolóként dolgozott, harctéri képeikből kiállítás készült.

Mi több, Kövér karikatúraként megörökítette 151 tiszttársát. Ezeket összegyűjtötték, és 1917-ben Kacagó lapok a komoly időkből címmel megjelentették.

A „szaktárs úr” Meilingert ábrázolja.

A szolgálat valószínűleg nem volt folyamatos, ugyanis például 1917. novemberben a Miskolczi Naplóban meghirdettek egy eseményt, amelyen „Kövér Gyula festőművész gitáron fog egy pár dalt előadni, majd a jelenlévőkről nagyban karikatúrát rajzol”.

A háború után először 1919-ben említik megint a nevét újabb kiállítások kapcsán, januárban a Műcsarnokban, márciustól a Nemzeti Szalonban voltak láthatók művei. Ugyancsak az év elején bekerült a Fészek Klub képzőművészeti osztályának választmányába. A Tanácsköztársághoz mindössze annyi köze volt, hogy május 1-én több festőtársával együtt tréfás rajzokat készített a Népligetben kihelyezett óriástablókon.

Még 1918-ban rendelte meg Kövértől a Magyarországi Gyógyszerész Egyesület tiszteletbeli elnökének, Bayer Antalnak (vagyis dédapámnak) az arcképét, ezt végül 1921-ben leplezték le az egyesület dísztermében. A portré jóval később visszakerült édesapámhoz, és emlékeim szerint az Országos Gyógyszerészeti Intézetben az igazgatói irodájában volt nyugdíjba vonulásáig. Ezután hazavitte, majd 2010-ben a SOTE Gyógyszerészeti Intézetének ajándékozta. Az alábbi képen ő látható nagyapja portréja előtt az átadáskor.

Az 1920-as évektől egyre inkább amolyan „társasági festőként” tartották számon. Ennek az lehetett az oka, hogy már az első, 1909-es kiállításain is vegyes fogadtatásban részesültek a művei. Mesterségbeli tudását és tehetségét elismerték ugyan a kritikusok, de nem tartották elég „eredetinek”. A nagyközönségnek ezzel szemben nagyon tetszettek a munkái, minden kiállítás után tucatjával vásárolták meg a képeit. Piacképessége arra bátoríthatta, hogy rengeteget dolgozzon. Tájképet egyre ritkábban festett, annál inkább nőket, kosztümben vagy aktként.

Kövér Gyula önarcképe 1920-ból.

Egy érdekesség 1921-ből: Kövér megrajzolta Leó, az ismert bűvész és hipnotizőr portréját. (Matuska Szilveszter 1932-es perében arra hivatkozott, hogy Leó meghipnotizálta, azért robbantotta fel a biatorbágyi viaduktot.)

Tükör előtt című festménye 1922-ben elnyerte az Erzsébetvárosi Kaszinó díját. 1924-ben is őt díjazták, ezúttal Pauza című munkájáért, erről nem találtam képet.

Kövér már fiatalon belevetette magát a budapesti társasági életbe, bohém, kedves fiatalember hírében állt, részt vett a karambol billiárdjáték meghonosításában is, „a Fészek Klub leghangosabb kibiceként” emlegették a bridzsezők, neve sokszor feltűnt a Színházi Életben is.

1929-ben a Sztár című műve elnyerte a Lipótvárosi Kaszinó díját, ez talán a legtöbbször bemutatott festménye. (A képet három másik festménnyel együtt Kövér halála után özvegye a Helsinki Kereskedelmi Kamarának ajándékozta, az erről szóló beszámolóból lehet tudni, hogy a modell egy francia táncosnő volt, aki vendégművészként lépett fel a budapesti Operaházban.)

Ekkor már kifejezetten kesztyűs kézzel bánt Kövérrel a kritika, szinte kizárólag pozitív értékelésekről számolt be a sajtó. Ez minden bizonnyal összefüggött azzal, hogy a közönség kedvelte, számos megrendelést kapott arisztokrata és nagypolgári körökből, és bekerült a kiállítások anyagát válogató zsűribe is.

Új szerepkörben mutatkozott be Kövér Gyula 1930-ban, amikor felkérték rokona, Bayer-Krucsay Szonja és báró Eötvös László esküvőjének a művészi rendezésére. A Mátyás-templomban tartott eseménynek nagy visszhangja volt a sajtóban. Szintén rendezője volt Kövér a Fészek Klubban 1933-ban rendezett bohém estélynek. Az alábbi képen Fényes Adolffal együtt látható.

Kövér minden bizonnyal nem csak festeni szerette a nőket, mégis agglegény maradt – egészen 1938-ig, amikor váratlanul visszatért életébe harminc évvel korábbi szerelme, a finn Alice Stünkel (1885-1958). A romantikus történet röviden: annak idején nem házasodhattak össze, mert amikor Alice édesapja értesült a románcról, azonnal hazarendelte a lányát. Alice 1909-ben férjhez ment Oskar Stenberg  (1883-1931) mérnökhöz, ám annak engedélyével továbbra is levelezett Kövérrel. A levélváltás azonban megszakadt a háború alatt, és amikor Alice érdeklődött Kövér iránt a finn Vöröskeresztnél, azt a tájékoztatást kapta, hogy elesett a harcokban (nem néztek elég alaposan utána a dolognak, véletlen  névegyezésről volt szó). Alice így sokáig abban a tudatban élt, hogy egykori szerelme már meghalt. 1931-ben megözvegyült, egyetlen fia, Harry Stenberg (1910-1981) állatorvosnak tanult Berlinben. Harry egy magyar diákkal találkozott Németországban, és ő tudta meg tőle, hogy Kövér igenis él, és ismert festő. Alice azonnal felvette a kapcsolatot Kövérrel, és Budapestre utazott. És nemsokára, 1938. november 29-én össze is házasodtak. Az egyik tanú Bayer Antal (dédapám) volt, a másik Malcomes Albert báró (1910-1975), akit Kövér a társasági életből ismerhetett. (Malcomes rendelkezett finn kapcsolatokkal is, 1941-ben a Magyar-Finn Társaság választmányi tagja volt. A háború után Dél-Amerikába távozott, Buenos Airesben hunyt el.)

A felső képen Korcsmáros Nándor köszönti őket a Fészekben, az alsó Kövér felesége portréját készíti egy tárlatra.

Ezt megelőzően, 1938. novemberben Kövér más művészekkel együtt jelen lehetett a Felvidék visszatérését jelképező füleki bevonuláson, amelyen vázlatokat készített.

1939-ben a Fészek Klub rongyosbáljának egyik főszervezője volt, az alábbi képen Bajor Gizi és Korcsmáros Nándor társaságában látható, utóbbit Kövér váltotta a klub háznagyi tisztségében.

Ugyancsak 1939-es hír, hogy Kövér elkészítette Báthory István építész portréját, a Budapesti Építőmesterek Testületének felkérésére. Kövér Báthoryval is rokonságban állt, mivel annak a testvére, Báthory Etelka nagybátyjának, Bayer Antalnak a felesége volt. Ennek a festménynek a sorsáról nincs tudomásom. Az Építőmesterek Lapja megemlíti, hogy a kép leleplezésekor Kövér Gyula vidám dalokat adott elő, gitáron önmagát kísérve.

1943-ban a Műcsarnok tavaszi kiállításán „kitűnő elismerésben” részesült.

1944. december 2-án a házaspár az oroszok elől Ausztriába, majd Németországba menekült. Itt nehéz körülmények között éltek, Münchenben Kövér katonaportrékat rajzolt. 1948 végén vagy 1949 elején Helsinkibe költöztek, itt többek között helyi nőgyógyászok feleségeiről készített képeket. Kövérék negyven festményt tudtak magukkal vinni. Ezek közül Alice egyik unokájának a tájékoztatása szerint tíznél kevesebb van még jelenleg is a szűkebb család tulajdonában.

1945. június 7.-i számában   a Világ című napilap feltünteti Kövér Gyula festőművész és felesége nevét, mint nyilaspárttagokét. Tekintettel arra, hogy a listát a kerületi háztömbmegbízottak állították össze, van okunk kétkedni abban, hogy valóban nyilasok lettek volna, hiszen korábban semmilyen politikai tevékenységüknek vagy szélsőséges nézetüknek nincs nyoma. Inkább arra gondolok, hogy valaki személyes bosszúból vetette fel őket a listára, esetleg kiszemelte magának az akkorra már elhagyott lakásukat. Mindenesetre ez az egyetlen ilyen említés róluk.

Kövér 1950. július 12-én, Alice 1958. december 15-én hunyt el Helsinkiben.

Legfőbb forrásom a részben címmel is idézett újságcikkek és a családi archívum mellett Kloska Tamás: Az ezred hadifestője című tanulmánya (in: Nem mindennapi történelem, Gondolat kiadó, 2017) és az abban is fellelhető hivatkozások. Kövér Gyula és Alice Stünkel házasságáról és utolsó éveikről Alice egyik unokája, Harriet Stenberg-Nenonen küldött e-mailben fontos kiegészítő információkat. Kövér Gyula László nevű testvéréről egy másik Kövér-rokontól, Rédey Ágnestől kaptam adatokat.