I. Bárd:
Nos, kedves kollégák, akkor most előadom Edvárdról szárnyaló dalom,
ami olyan jó, hogy direkte ezt kínálom a legközelebbi velszi bárdfesztiválon.

II. és III. Bárd:
Halljuk, halljuk! (ováció)

I. Bárd (énekel):
Edvárd király, angol király, vágtat fakó gebéjén,
Mögötte a velszi Bárdok, balladákat regélvén...

 

Montgomery (a hangja messziről hallatszik):

Megállj, te kottacincér!
(közelebbről)
Ez a lárma már öl, butít és rombol.
Elég volt mára a zajártalomból!
Jó lenne, ha megtalálnád a csendcsinálás nyitját
- ezt a fülsérelmi nyomok egyértelműen bizonyítják.

Megsínyli egész Velsz,
ha nem hagyod abba, amit itt művelsz.

Más világ lesz itt mától!
Tudod mit kaptam a velszi lovonosonó posta interurbán kengyelfutójától? (tapsol)
Írnok!
Ez egy távbadiktált expressz gyorspergamen-rolni,
ami tudtul adja, hogy a királynak kell ma udvarolni. Olvasd!

 

III. Bárd (feltekert papírról olvassa):

Kedves Monti!
Problémám abszolút központi:
azzal töltöm az utóbbi két hetet,
hogy Velsz-szerte a lovamon léptetek.
Mivel már egészen el vagyok fáradva,
megszállnék ma este a váradban.
Későn jövök, úgy éjfél felé,
tedd a kulcsot a lábtörlő alá,
és nem kell, hogy érkezésem megvárd
- Edvárd.

 

Montgomery: Szóval az elit közelít. Úgyhogy csukd be azt az ócska kottameghajtású vicsorkicsorbító ricsajcsikordító lármaáradat-táradat, én meg az evőteremben a rendet előteremtem. (tapsol) Szolgák, inasok, Bárdok! Gyerünk, mire vártok? Gyerünk, gyerünk! Ma minden lustát felnégyelünk.

Montgomeryné (még messziről): Montiiiii!

 

Montgomery (erőltetett kedvességgel):
Ó, te vagy az, egyetlen párom?
Akkor hízelgésben magamat lepipálom
és gyönyörködöm ezen az ékességen,
ami téged jellemez - már régesrégen.

Montgomeryné (csípősen):
Na nézd csak!
Ha nem tudnám, hogy ez egy szenilis vén uborka,
azt hinném, hogy átment illemtudorba.
Na mért ez a nagy katarzis?
Csak enyelegsz, vagy valamit akarsz is?

Montgomery:
Nem véletlen az ünnepi kedélyállapot!
Mert fogadtunk itt már herceget és sok kevély állatot,
de aki minket ma este tisztel meg,
azt nem nevezném köznapi miszternek!
Tudod, ki üget a kastélyunk felé mutató irányba?
Edvárd, az angolok királya!

Montgomeryné (bamba örömmel):
Az angol király?
A fejem az örömtől dörömböl és a hideg is kiver!
Akkor ma egy királlyal iszom a kakaót és nem kiflivel?!

Montgomery (bosszúsan):
Csak annyira lennél eszes, mint az átlag
- menten nem tartanálak retardáltnak.
Te komolyan képzeled, hogy két szelet péksütemény lesz ma is, hamis húspótlékpéppel,
vagy hogy egy királyi vacsorán egy kiflit lekvártöltelékkel költenék el?!

Montgomeryné (praktikusan)
Miért ne? Lehet, hogy Edvárd szereti a lekvárt...

Montgomery:
Eh! Ma rengetegféle állatot tálalok!
Vad-, hal- és jófalattálon traktálom,
amit csak találok raktáron!

Montgomeryné:
Az jó, azt én is szeretem.
De amíg megjön, mi lesz a szerepem?

Montgomery:
Addig se rusnyálkodj itt nekem, ha kérhetem, méghozzá esdve.
Légy csinos, mire leszáll az este.
Restauráld ki élemedett küllemedet.
Jót tesz a nőnek, ha képére egy kis hús-retus-tusos szépségutánzatmázat cicomázhat, vagy ránceltüntető tapaszt ragaszt.
Ne feledd, hogy a látszat csal:
elő a külcsínkölcsönző halcsontabronccsal!
És földigérő berakásos brokát takarja el azt a vödörszerű bokád!

Montgomeryné (már kifelé indul, félig magának mondja):
Biztos, hogy lenyűgözi a szépségem?
Ez az ember gyakran hagy kétségben... (döngve bevágja maga mögött az ajtót)

Montgomery:
Most pedig megyek és ünnepi menüt rendelek.
Csupa olyat, amin mártás, öntet és máz van.
Ilyeneket esznek az uralkodóházban,
ahol az étkek kimondottan koronás főnek sülnek... (kimegy)

I. Bárd (felháborodva):
Hallottátok? Vérforraló gyalázat éri a házat!

II. Bárd (bambán):
Megaláznak!

III. Bárd (nyafka, öreges hangon):
Nem hagyhatjuk, hogy a sok fácánon és foglyon
egy ilyen nyamvadt, puhány elnyomó nyámmogjon!

I. Bárd:
Órák hosszat kotyvasztják a számtalan zamatos kosztot,
hogy megtömjék azt a pimasz tirannoszt ott.

II. Bárd:
Oszt azért ketyeg a gázszámla,
hogy a sok csodás fogást süssék neki százszámra.

I. Bárd:
De mi megleckéztetjük, hogy máskor elmegy a kedve a leigázástól!
Mi, a rettenthetetlen velszi Bárdok móresre tanítjuk ezt az Eduárdot!

III. Bárd:
Jó...! De hogyan?
(hosszan gondolkodnak)

III. Bárd: (előbb lelkesen, aztán egyre bizonytalanabbul)
Én tudok egy megoldhatatlan sakkfeladvány-tesztet.
Attól rémes álmai lesznek,
és előbb-utóbb halálra retten.
Király c3... a többit elfeledtem...

II. Bárd:
Emlékezetessé kell tenni ezt a napot!
Örüljön, hogy egyáltalán levegőt kapott...

III. Bárd: (hirtelen lelkesedéssel)
Tegyünk a fülébe bogarat!
Az emlékezetes marad...
Van is itt egy valahol nekem...

I. és II. Bárd: (higgadt komorsággal)
Nem, Nem!

I. Bárd:
Olyan kell, amitől minimum sírba dől!

II. Bárd:
Van egy ötletem!

III. Bárd:
Nekem is!

II. Bárd:
Neked mi?

III. Bárd (kísérteties borzongással):
Én roppant ijesztően tudok brekegni. A háta mögé settenkedem...

I. és II. Bárd (határozottan):
Neeem.

II. Bárd (maga is megrettenve terve szörnyűségétől):
Jobb, ha míg látszólag békésen evődik a leves,
ördög lesz belül minden nemes.

I. és III. Bárd:
Esküdjünk!

Bárdok (egyszerre):
Tűz égessen, míg csak hörgök,
ha nem leszek belül ördög!

I. Bárd (az eskütől megittasodva):
De ez még csak a kezdet!
Hősi hagyományaink még merészebb tettre köteleznek.
Tegyünk valami olyat vitézül,
amitől tisztára kikészül!

II. Bárd (az izgalomtól elfúló hangon):
Ahogy a helyzetet én látom,
állhatnánk egész este féllábon,
hogy így reagáljunk tüntetve
minden zsarnoki bűntettre.

III. Bárd (lelkesen):
Esküdjünk!

I. Bárd:
Ne esküdjünk!
Tegyünk valami rosszabbat néki!
Azt holtáig sem heverné ki!
Valamit, ami porba sújtaná!

III. Bárd:
Naná!

II. Bárd:
Megvan! (a borzongástól remegő hangon)
Senki se koccintson érte pohárt!
És ne kiáltsuk, hogy éljen Eduárd!

I. és III. Bárd:
Esküdjünk!

Bárdok (egyszerre):
Legott süljön ki a szemem,
ha tószt csúszik ki a számon!

III. Bárd (öregesen, selypítve, de ereje tudatában):
Ha a Bárdok magukból kivetkeznek,
rettenetes percek következnek!

I. Bárd:
Ennek az Edvárdnak ütött az utolsó félórája!

II. Bárd:
Még gondolni is félő rája.

III. Bárd:
Ha a halál a bélyegét rányomja,
lepecsételheti holnap háromra!

Montgomery (még messziről):
Figyeljetek bárgyú bárdjaim! (közelebbről)
Megbeszélésünk tárgya ím ez a hallatlan rendetlen katlan.
Dolgozzatok lankadatlan,
mert ma este csapunk egy nagy lakomát.
És a vacsora színhelyét ide rakom át.

Ezért ti most behozzátok az egekig magasztalt nagy asztalt,
te pedig szétnézhetnél hátul a székkészletnél.
Gyorsan! (a Bárdok nagy zajjal bútorokat hoznak, tolnak a terembe)

Ezt tedd le ott, ti meg itt la. Vagy nem is... Inkább fordítva!
De nem lefelé! Jaj!
Vegyétek úgy, hogy a keresztvizet rólatok leszedtem,
ti három eszetlen tohonya koponya!
Na figyeljetek, elmondom közérthetően.

Montgomery (énekel):
Itt egy damaszttal ékes nagy asztal
Állítsd a lábára őt!
S hogy üljünk, evégett pár konyhaszéket
Hurcolj be minél előbb!
Az asztal középen álljon merészen,
Hogy kedvre gyúl, ki bájkörébe lép.
S legyen körötte szék!
Az abroszt töröld le, s ne rakd őt a földre,
Mert ott piszkos lesz!
Jaj, mit csinálsz! Nem úgy! Újra kezdd!

(rettenetes sebességgel énekli)
Tedd ide ezt, és vidd oda azt,
és told oda azt és húzd ide ezt,
és csapd oda ezt és rántsd ide azt,
és nyomd oda azt és vágd ide ezt,
és azt amodább, és ezt emidébb,
és ezt közelébb, és azt ide még,
és ezt ide balra, meg azt oda jobbra gyerünk!

Bárdok kórusban:
és azt amodább, és ezt emidébb,
és ezt közelébb, és azt ide még,
és ezt ide balra, meg azt oda jobbra gyerünk!

 

Montgomery:
Azt ide vidd, és ezt oda tedd,
és ezt oda húzd, és azt ide vedd,
és ezt ide csapd, és azt oda told,
és azt ide rakd, és ezt oda nyomd,
és ezt ide fel, majd azt oda rá,
és ezt amögé, majd azt ez alá,
és ezt ide balra, meg azt oda jobbra, gyerünk!

Bárdok kórusban:
és ezt ide fel, majd azt oda rá,
és ezt amögé, majd azt ez alá,
és ezt ide balra, meg azt oda jobbra, gyerünk!
Folyjon gyorsan a munka,
Sürgölődjön minden kéz,
Az angol király szakad a nyakunkba,
Mire megjön, legyen minden kész!

Tedd ide ezt, és vidd oda azt,
és told oda azt és húzd ide ezt,
és csapd oda ezt és rántsd ide azt,
és nyomd oda azt és vágd ide ezt,
és azt amodább, és ezt emidébb,
és ezt közelébb, és azt ide még,
és ezt ide balra, meg azt oda jobbra, gyerünk!
Mindnyájan kórusban
és ezt ide nyomtuk, és azt oda raktuk,
és azt oda vontuk, és ezt ide csaptuk,
és ezzel minden kész!

Edward:
A valesi utak egyetlen előnye, hogy mehetünk rajtuk hátra és előre.
(Edward a "Wales" szót mindig vales-nek ejti.)

Montgomery (lelkesen):
Isten hozott kedves Eduárd!
Már féltem, hogy a mai partiról valaki ledumált,
vagy a vendégeskedési kedved elszivárgott...
Ööö... Bemutatom ezt a három velszi bárdot,
mindhárom a jámbor várjáró bárdgárda valóságos bálványa.

Edward:
Örvendek. Király. Örvendek.

I. Bárd (kelletlenül):
Mi is...

II. Bárd:
Ha nem is éppen eltúlozva.

III. Bárd:
Biztos, hogy isten hozta?

Montgomery:
Nos uram, ideje, hogy üdvözlésképpen
szemérmetlen hízelkedésem én is az agyadba véssem.
(megköszörüli a torkát és hivatalos hangon folytatja)
Kedves Edvárd! Megérkezésed alkalmából engedd meg...

Edward (ijedten de határozottan közbevág):
Nem engedjük meg!
Erről több szó ne is essék köztünk!
Mi elsősorban zabálni jöttünk.

Montgomery (félreérti a királyi többest, bizonytalanul):
Jöttetek? Hát kíséretet is hoztál? (mentegetőzve)
Ez nem mellékes az ingyen potyakosztnál...

Edward (bosszúsan):
Egymagam érkeztünk, te kába!
Jó lenne, ha eligazodnál a királyi grammatikába?!

Montgomery (ijedten):
Szándéktalan volt, uraim, a vétek.
Akkor talán... felséges fenekeiteket letehetnétek.
(a Bárdokhoz): Hozzatok két ülőkét! (újra a királyhoz beszél)
Elnézést ha a bútor kissé kevés,
de sokat elvitt egy tavalyi székrepedés...

Montgomeryné (hangja távolról hallatszik):
Isten hozott felséges királyunk!
Érezd magad otthon minálunk! (közelről bizalmasan)
Nem is tudtam, hogy ilyen fess vagy életben. (sóhajt)
De hát én már Montgomeryné lettem!

Edward:
Tényleg? (kissé zavarban) Tartom szerencsémnek.
Nos talán foglalj helyet a férjed oldalán,
és a lényeg, hogy jöhetnek a cseppet sem kőkemény
pocaktöltemény-költemények.

Montgomeryné:
Jó. Ha a vendégek mulatnak, az a közhangulatnak használ.
De előbb mondd el, hogy utaztál!

Edward:
Hát a panaszaim elevenébe vágnak a köztisztaságnak. (megvetően)
Ez a Vales egy lucskos pocsolyákkal kövezett sárvédelmi övezet.
Itt minden eső valóságos sárostrom, ami után két lábon járó vályogháznak
néznek.

De ez csak az egyik fele annak, ami orvul leselkedett rám itt!
Egy köves valesi út lovon aluli ütésnek számít!
Szemmel látható, hogy a járművem már egészen fakó.
Sose volt nagyravágyó a lovam, de most egészen feltört!

Higgyétek el annak, aki már rengeteget kószált,
hogy a ló a leggerincesebb jószág.
A ló a legnagyobb marha!

Montgomeryné (együttérzően):
Szegény monarcha!

A közlekedésben alapvető lételem az alvázvédelem.
Akarod, hogy a feltörés helyét lassan megsimogassam?
(büszkén) Nekem megengedheted bátran, én vöröskeresztes lovagokhoz jártam.

Montgomeryné (énekel):
Drága Ede, gyere ide
A közelembe, s az ölembe hajtsd a fejed!

Edward
Futni kéne tova, futni ámde hova
Drága asszonyom, rögtön összenyom, jaj nekem!

Montgomeryné
Uram, király! Ugyan mi fáj?

Edward
Jaj, ha tudnám!

Montgomeryné
Én meggyógyítom!

Edward
Ez rosszabb eszme, mint az asztma!

Montgomeryné
Szegény király!

Edward
Szegény bizony!

Montgomeryné
Gyere, te balga, figyelj és hallga,
Érted dobban egyre jobban a szívem!

Edward
Tudom már régen, hogy az lesz a végem,
Hogy egy asszony megnyuvasszon, jaj nekem!

Montgomeryné
Uram, király! Ugyan mi fáj?

Edward
Jaj, ha tudnám!

Montgomeryné
Én meggyógyítom!

Edward
Ez rosszabb eszme, mint az asztma!

Montgomeryné
Szegény király!

Edward
Szegény bizony!

Montgomeryné
Drága Ede, gyere ide
A közelembe, s az ölembe hajtsd a fejed!
És egy cuppanós puszit adok neked...

Edward
Ne strapáld magad!
Nekem minden kényelmet megad a jó társaság és a tele bendő
- a boldogsághoz ennyi elegendő.

Montgomery
Értem a kifinomult udvari zsargont.
Akkor beküldetek egy furgont az étkekkel.
Ha kegyesen engeded,
az ínyesmesternek rögtön csengetek.

(hirtelen rettenetes hangon elüvölti magát): SZAKÁÁÁÁCS!!!!!!

(semmi nem történik, mire lemondóan): Ah!

(az egyik bárdhoz fordul)
Eredj, fiam, közöld azzal a főzelékszomorító zagyva fazonnal,
hogy zabálni akarunk azonnal!
Hozzál vadat és halat,
de itt légy három perc alatt!

II. Bárd:
Vettem uram! (elindul kifelé, de Montgomery szavai megállítják)

Montgomery:

De finom legyen, te szolgák alja!
És szólj, hogy díszesen tálalja!
Az ezüst üstökben tárolt párolt szeletek kelleme mellé királyi szerviz kellene.

II. Bárd (messzebbről):
Kell-é?

Edward Psz... (Montgomeryt magához inti):
Ezek a fickók, akik erre bóklásznak,
kapóra jönnének egy szigorló elmegyógyásznak...

Montgomery:
Nézzétek el, felség.
De mióta élén a környező nemzeteket dicsőn leigázó bérhadnak
a mi környékünket is legkegyesebb figyelmedre méltattad,
s hatalmad erejét már rengeteg vérző kelta érzékelte,
ez sem az a királynak kijáró kiváló inashad már,
amit joggal elvárhatnál egy bátor karrieristától
az udvari udvarlás arcátlan pozícióharcában..

Azt pedig ugyancsak nézd el,
hogy nem folyunk tejjel és mézzel!
Az az oka, hogy a helyzet ilyen gyatra...

II. Bárd (sietve érkezik a színre):
Uram egy pillanatra...

Montgomery:
Bocsáss meg, felség, de a vállamat most a konyha nyomja.

Edward:
Jól van, csak avatkozz bele a dologba!
Mintha a gyomrom már morogva korogna!

II. Bárd (fojtott hangon, miközben Edward hallgatózik):
Uram, a vacsora a szakács minden verítéke ellenére
csak később kerülhet terítékre.
Ugyanis a piacról halból ma garantáltan ételmérgezett tétel érkezett,
és kifejezetten hitvány a mai vadszállítmány:
csupa sötét söréttel töltött
lekonyult nyúl volt ott,
meg rengeteg kificamodott balfácán tálcán.

A séf pedig csak akkor főzhet őzet,
ha az esti vadászaton a vadászok győznek.

Edward:
Óh, irgalom atyja, ne hagyj el!
Nem csodálnám, ha rajtam a veszettség jeleit észlelnétek,
ha nem kapok valami gyomordagasztó vész-készterméket.
Nekem a vacsora kijár!
Elvégre én vagyok a király!

II. Bárd:
Akkor uralkodj magadon!

I. Bárd:
Még nem is mostál kezet!

III. Bárd (kissé értetlenül):
Minket a higiénia vezet!

Montgomeryné (bájolog):
Nyugodj meg, lesz vacsora, csak kissé késve.
Addig is belefoghatunk az ilyenkor szokásos beszélgetésbe.
Mesélj valamit, kedves Ede!
Nem tudom, megengeded-e, hogy átüljek ide. (nagy robajjal odavágódik a király mellé)
Remek hecc, hogy itt a fülembe lehelhetsz, hipp-hopp minden államtitkot (egyre izgatottabban és gyorsabban)

Már régóta érdekel, Ede,
hogy minden mondén nő a kedvesed-e?
És hogy hogyan uralkodsz?
Minden lordmajort felkötsz?

És szorgalmas vagy, avagy előkelően lusta?
És ha igázol, azt milyen stílusban?
A kíváncsiság már egészen felőröl!
Alulról kezded az elnyomást vagy felülről?

És mit szól mindehhez a szakma?
Igaz, hogy megint divatba jön az erőszak ma?
Az nagyon izgalmas lenne...

Edward (bosszúsan):
Ha az ember órák hosszat böjtöl,
hamar megkergül egy eszetlen nőtől.

Montgomery (gyorsan közbeszól, hogy mentse a helyzetet):
Ha e csurgón csörgedező csacska csevejre
csak kevéssé vagy ma inklinálva,
talán kedvedre válna egy méla lanton kísért kis ének,
ami nem nevezhető zenei klisének.

Van itt egy kemény hangú ifjú dalosom,
aki ha a pódiumra feloson,
máris művészi borzadály borzong a mélyen érző nézők fülvájat-tájánál
- ami a siker jele, ha az ember az énekesi pályán áll.

I. Bárd:
És szilárdan áll még.
Hát akkor hangicsálnék...
Mit szólnál, ha azt a csálé torokköszörű-szerű balladát hallanád,
amitől egy velszi szent gyönyörűségében egyszer felszisszent?
Vagy még jobb, ha valami áriaféle dallamot hallatok?

I. Bárd (énekel):
Drága Edvárd, nagy királyunk, füled álljon szét,
Hogy hallva halljad e büszke dalnak bársonyos neszét!
Drága zsarnok, hív e csarnok, érezd magad jól,
Hisz ma néked a velszi énekmondók gyöngye dalol.
Hát szárnyalj, büszke dal,
Rajta szárnyalj, mint a szél,
Sok kultúrkelta értékelte,
Ahogy e dallam szól.
Hát szárnyalj, büszke dal,
Rajta, szárnyalj, mint a ló,
Edének örül körös-körül
Minden alattvaló.
(a király nem bírja tovább a hamis hangokat, felordít)

Edward
Jaj! Azonnal hagyd abba, te bamba!

I. Bárd:
De kérem! A velszi Bárdok ajkáról a dal kifogyhatatlanul ömlik,
míg a nézők fülét a könnyek elözönlik...(tovább énekel)

A velszi dalnak vad szidalmak
Árja mit sem árt,
Mert e szerszám százezerszám
Mindig újat gyárt.
Minden szép zeném,
Velszi kobzon képzem én...

 

Edward (magánkívül):
ÁLLJ!!! Többet ne kornyikálj!
Hát én ezt nem bírom!
Ahelyett, hogy hoznák az estebédet,
ez a fahangú beste béget!

Ne nevezzenek angol királynak, ha tovább tűröm,
hogy belőlem bolondot csinálnak!
Máglyára el! Igen hamis.

Montgomeryné:
Parancsol, Eduárd?

Edward:
Mondom:
Vágják a máglyára ezt a latort,
akitől még a fülem is letört.

I. Bárd:
Hogy jön ahhoz, hogy a velszi énekmondói pálya főlantosát kritizálja?!

Edward:
Ne feleselj velem, te valesi baltanyél!
Mindjárt elcsattan rajtad egy királyi baltenyér!

Montgomery (a bárdot vigasztalja):
Most nehogy durcás képeket vágjál már!
Rosszabb kritikát is kaphattál volna a máglyánál.
Na, gyere, fiam, ne lógasd az orrod.
Hátha ott lesz a stílusod kiforrott!

I. Bárd: (kifelé indul, a hangja távolodik):
Végülis mindegy, hogy az ember hol tanul,
ha perceken belül holtan ül... (bevágja az ajtót)

Edward:
Bár ebben némi igazság van is,
azért ritka madár, aki még vértanúnak is hamis.

Montgomery:
Felejtsd el ezt a fülségsértést, uram.
Hangozzék fel inkább a következő ének,
de most olyan bárdtól,
akit méltán neveznek Velsz fülemüléjének.

Edward (morogva, maga elé):
Sokkal inkább akarnám,
hogy jöjjön már a takarmány...

II. Bárd: (énekel)
Uram, királyom!
Hagyd, hogy elkáráljam -
Füledet máris hegyezni kezdheted!
Hogy mi szép egy velszi dal,
Ki meghallja, elszédül,
Habár korántsem érdemled ezt te meg!
Mert ki az, ki átmenve vágtába áthágta
Durván a velszi KRESZ-t?
Te tetted ezt!
Mi szép lesz, Eduárd,
Ha hangom már odaért,
Meg fogod látni, hogy mennyire élvezed!
Ha felzeng egy bé moll,
Mindenki bámul
S feleded majd, hogy sajog az alvázad!
Mert ki az, ki eljött, hogy megegye, mit terem e megye
S nyakaljon szeszt?
Te tetted ezt is!
Az ellenzék dacából
Zengjen sok decibel!
Szóljon a zsongító velszi pacsirtaszó...

Edward:
Elég!!! Rögtön megbomlok!
Eredj a máglyára hanyatt és homlok!
Ne mondhassák, hogy torz ízlésű lettem, elrendelem,
hogy az összes sületlen, hamis vagy nyelvkifacsaró,
bárdnak álcázott csalót
a királyi máglya várja!

II. Bárd:
Na nézd, hogy megjátssza magát a beste!
Ennek még a füle is bottal jár dalestre! (bevágja maga mögött az ajtót)

III. Bárd:
Felség, ha az előző két kollégától kitört a borzalom,
hallgasd meg kétszáz oldalon lejegyzett dalom,
amely rettegett tetteket beszél el,
számtalan hőssel és veszéllyel...

Edward (elborzadva):
Mi az, hogy kétszáz oldalon?!

Montgomery (megnyugtatólag):
Az egy közepes terjedelmű dalmű átlagos hossza,
nulla egész öttel beszorozva...

Edward (bizonytalanul):
Aha.

 

III. Bárd: (énekel):
Fölkelt reggel a király,
A király, a király,
Fölkelt reggel a király,
Megvakarta orrát.
Megvakarta az orrát,
Az orrát, az orrát,
Megvakarta az orrát,
Kitátotta száját.
Kitátotta a száját,
A száját, a száját,
Kitátotta a száját,
Majd megint becsukta.
De hiába csukta be,
Csukta be, csukta be,
De hiába csukta be,
Mert megint kinyílott.
Három percig úgy maradt,
Úgy maradt, úgy maradt,
Három percig úgy maradt,
Ásítás okából.
Ásított egy jó nagyot,
Jó nagyot, jó nagyot,
Ásított egy jó nagyot,
Kezét odatette.
Odatette a kezét,
A kezét, a kezét,
Odatette a kezét,
Ahogyan az illik.

 

Edward :
Nem! Nem! Hát ez lehetetlen! Ilyen nincs! Vigyétek!
Szenesítsétek el azt a zenegépet, mielőtt még belelépek.
Ki innen! Kifelé gyorsan!
(sírós hangon) Úristen, micsodát vétkeztem,
hogy nem hagysz nyugodtan étkeznem... (közben a bárd kimegy, ajtócsapódás)

Montgomeryné (üres színtelen hangon):
Szinte már látom, amint megjelenik rólunk a kései híradás százhuszonhat sora: Montgomeryben így esett a híres vatsora?

Edward:
Nem bánom, legyen egy balladánk,
csak már a szakácstól valami jó hírt hallanánk.

(ajtócsapódás, közelgő léptek, Montgomery érkezik)

Montgomery (feldúltan):
Uram! Rettenetes információt hordozok.
A szakácsunk, aki szintén a velszi dalárda-gárdába tartozott -
és szintén karistolt kőcsikorgáshoz hasonlóan hamis volt
- követvén a számtalan hősi elődöt,
iménti parancsodhoz híven eltüzelődött.

Mily vacsora ér ily szörnyű véget: a szakács odaégett.
Úgyhogy nem ehetsz már, csak holnap délben, a szomszédos kifőzdében.

Edward (fenyegetően, egyre dühösebben):
Micsoda?! Szóval ilyen házigazdákat terem ez a Vales!
Csupa olyat, aki a királyra ármánykodva les?!
Ha ezzel a vendéglátással a szókincsemet összemérem,
azt jócskán megsínyli a közszemérem!

Te sem vagy különb, mint ez a bárdolatlan,
bamba balladabömbölő banda.
Úgyhogy eredj a máglyára, de üstöllést!
És menten kezdjed meg a füstöllést!

Montgomery (dühösen, már nincs veszítenivalója):
Rendben! Csinálhatsz belőlem máglyát!
De ha a történészek ezt egyszer előtárják,
te fogsz nagyobbat égni! (becsapódik mögötte az ajtó)

Montgomeryné (egyre közelebbről, izgatottan):
Ó, bölcs és gáláns királyi lovagom!
Ötletedet cinkos örömmel fogadom.
Hogy a szomszédok rosszat ne véljenek,
milyen fortélyos tapintattal távolítottad el a férjemet!
Mindjárt megtudod, hogy tudok lángolni érted!
(bizalmaskodva) Érted...

Edward (dühösen):
Hát persze, hogy megtudom, te rondaság!
Majd ha a sok lángoló hasáb téged is elemészt, legalább felerészt!
Tűzbe minden hozzád hasonló nőt!
Ha gyorsan intek, még eléred a máglyára menőt!

Montgomeryné:
Na de Ede...

Edward:
Csönd! Máglyára, amíg szépen beszélek,
különben kiteszlek valami még nagyobb veszélynek!
Mars! (bevágódik az ajtó Montgomeryné mögött)

 

(Edward dühösen jár fel és alá, csapkod)
Órákig éheztettek? Nesztek!
(nagy robajjal lökdösi a bútorokat)
Bárdokra kiosztott fahanggal kínoztok? Nesztek!
(tovább őrjöng)
Nyakamra küldtök egy ilyen sülttökkülsővel megvert némbert, kimázolva, fesletten?! Háááá!
(hirtelen higgadtan)
Most majdnem ideges lettem.
(kintről felerősödik a tűzropogás zaja, a háttérben vörös fények, síri ének, földöntúli hangok)

I. Bárd:
Hát erre én azt mondtam Szent Péternek:
Nézd Peti bátyám, azt vehetjük adottnak,
hogy ha az ember ászra magasabb lapot rak,
akkor a honőrök értéke stagnál.
Ezt magad is láthattad annál a szakállas tagnál...

Edward
Úristen! Halottak!

II. Bárd:
Nézzétek, dalos leventék! Még mindig itt ül a vendég!

I. Bárd (Edwardhoz):
Mit bámulsz? Tudhatnád, hogy az apród visszajár...

Edward (folyamatosan nyüszít):
Ááááá!

II. Bárd:
Akkor a hangulatot most felszítom szerte,
és sor kerülhet egy igazi velszi koncertre!

Edward:
Ááááá!

Montgomeryné:
Ne bánkódj, kedves Ede!
Ha nem tetszik a velszi zenede, majd én felderítelek!

Edward:
Ááááá!

Montgomery:
Ha a király szédül, megvigasztalja majd,
amit írtam üdvözlő beszédül...

Edward:
Ááááá!

 

Bárdok (kitartva a hangot mint énektanárok):
Ááááá, most jó lesz...

Bárdok (éneklik a Vértanúk Dalát):
Mi vagyunk a zengő hangú
Három híres velszi bárd,
A fülünk bár botból készült,
Nem tűrjük, hogy megcibáld.
Örök tanulság,
Hogy szép dolog a vértanúság,
Égen-földön nincsen semmi hozzá fogható!
Itt van még a Montgomery,
S tűzről pattant hitvese,
Hamvaikból bosszút állni
Visszajárnak, nincs mese.
Örök tanulság,
Hogy szép dolog a vértanúság,
Égen-földön nincsen semmi hozzá fogható!
Bárdok, Montgomery és Montgomeryné
Jó'ccakát, kedves Ede,
Jó'ccakát.
Méltán feldúlja Valest,
Ha rossz kritikát kap e szép dalest.
Most élvezd a vértanúk dalát,
Jó'ccakát!

Edward:
ÁCSI!!! (csend)
Hátul tetem. Elöl tetem. Tovább nem is erőltetem.
(hatalmas robajjal elterül)

Bárdok, Montgomery és Montgomeryné:
Edvárd király, angol király
Sápadt ménjén léptetett,
És most nálunk megtanulta
A híres régi képletet:
Örök tanulság,
Hogy szép dolog a vértanúság,
Égen-földön nincsen semmi hozzá fogható!
Jó'ccakát, kedves Ede,
Jó'ccakát.
Méltán feldúlja Valest,
Ha rossz kritikát kap e szép dalest.
Most élvezd a vértanúk dalát,
Jó'ccakát!