A kötelező olvasmányok kérdése újra meg újra napirendre kerül, legutóbb például egy írónak egy újságírói kérdésre adott válasza kapcsán tört ki valóságos vihar az internet magyar szegletében. Olvasásmániás bölcsészként természetesen nekem is megvan a magam markáns véleménye arról, hogy milyen módon lehetne/kellene átalakítani az irodalom tanítását a magyar iskolákban, de ez a cikk nem erről szól, hanem egy konkrét érvet vizsgálok meg benne. A kérdés tehát nagyjából így szól: maradjon-e benne az iskolai tananyagban (és ezáltál közvetve az irodalmi kánonban) egy mű – konkrétan Jókai Mór: Az arany ember című regénye – csak azért, mert „mindig is ott volt”, tehát örök része az alapműveltségünknek.

Mint oly sokszor, ezúttal is az Arcanum Digitális Tudománytár adatbázisára támaszkodtam, kikerestem egy sor kötelező olvasmánylistát a múltból. Fontos megjegyezni azonnal, hogy ez nem egy tudományos igényű dolgozat, az egyes listák nem feltétlenül hasonlíthatók össze, hiszen különböző típusú (nagyrészt középfokú, néha elemi) iskoláktól származnak, így legfeljebb nagy vonalakban lehet trendekre következtetni belőlük.

A képeket kicsit megszerkesztettem, hogy lehetőleg csak a kötelezőket és ajánlottakat tartalmazzák, de némelyikük így is terjedelmes – jobb egérgombbal nagyíthatók.

Azok kedvéért, akik nem feltétlenül böngészik végig az összes listát, néhány általános következtetést előre bocsátok:

- Az irodalomtörténet időrendi oktatása óhatatlanul egyre nagyobb „anyagtorlódást” idéz elő, ahogy közeledünk az érettségihez. A huszadik században minden korábbinál több irodalmi mű keletkezett, úgy sejtem, jóval több, mint addig összesen. Mivel pedig az utolsó évfolyamban általában a kortárs irodalomra került sor, a száz évvel ezelőtti friss műveket ma már egy vagy két évfolyammal korábban tanítják (ha tanítják).

- 1945 előtt a világirodalom oktatását többnyire különválasztották a magyar irodalomtól, az elitgimnáziumokban az adott nyelvi órán olvasták a latin, görög, német, francia és angol szerzőket, eredetiben (bár többnyire személvényekben).

- Ugyancsak 1945 előtt az irodalomtanításban sokkal nagyobb szerepet játszottak a memoriterek. Természetesen ezek is kötelezők voltak, de másképp, hiszen a tanulóknak elő kellett adniuk órán, akár többször is elhangozhattak egymás után. Hogy a diákok értették-e, amit bebifláztak, nyilván a tanár habitusától függött. Ezek a versek külön listákon szerepeltek, az illusztrációk közül csak egyen tartottam meg őket az érdekesség kedvéért. A kötelező és ajánlott házi ill. magánolvasmányoknál ellenben szempont volt a szövegértés (illetve a tanár által megfelelőnek tartott értelmezés), hiszen elemezniük kellett a dolgozatokban. Tehát ahogy napjainkban, elvileg régen is „megúszható” volt egy hosszú regény teljes és alapos elolvasása.

A legkorábbi lista, amit találtam, 1896-ból származik, a Nagykikindai Állami Főgimnázium évkönyvéből:

Mint látható, Jókai már ezen is szerepel négy munkájával, bár nem azokkal, amelyekre tippeltünk volna. Fontos megjegyezni, hogy Jókai ekkor még élt, bár jelentősebb új munkája már nem jelent meg. Mikszáthnak egy művét is a listán találjuk, pedig a legfontosabbakat csak ezután írta. Benedek Elek még negyvenéves sem volt, mégis ott vannak mesegyűjteményei. Meglepőnek tűnhet Cooper és Verne neve a listán, utóbbinál főleg a címválasztás miatt, hiszen a későbbi kiadásokban „Cirkuszkocsival a Sarkvidéken át” című regénye nem tartozik manapság a legismertebbek közé. Hoffmann Ferencz valójában Franz Hoffmann német ifjúsági író, aki akkoriban nagyon divatos szerzőnek számított, ám régóta elfelejtődött, nem is találkozunk vele többé.

A következő a Lugosi Állami Főgimnázium listája 1908-ból:

Másik iskola, másfajta válogatás – nem tudom, hogy mikortól voltak központilag megadott listák. Itt nagyobb teret kap a költészet és a dráma, Shakespeare-nek négy darabja is szerepel, ahogy Az ember tragédiája és a Bánk bán is. Jókai már elhunyt, végleg lezárult, a klasszikusokkal egy évben tanított életművéből Az új földesúr, az Egy magyar nábob, a Kárpáthy Zoltán, a Sárga rózsa, A tengerszemű hölgy, a Rab Ráby, a Fekete gyémántok, Az arany ember és a Kedves atyafiak került be, de kötelezőként csak az első kettő. Feltűnően hiányzik A kőszívű ember fiai, de hát ekkor még mindig a szabadságharcot leverő Ferenc József volt a császár és király. Mikszáth itt nincs, Kemény Zsigmond ellenben egy kötelezővel és két ajánlottal igen. Ha jól látom, élő szerző kettő van a listán, Gyulai Pál és Lévai József – megvallom, utóbbi nevével most találkozom először, utána kellett néznem, hogy kicsoda. Pedig még életében utcát neveztek el róla Miskolcon, elismert költő és akadémikus volt.

A következő listánk már az első világháború utáni Magyarországról származik, a Pestszenterzsébeti Állami Kossuth Gimnáziumból, 1925-ből:

Furcsa, de náluk valamiért Jókai kikerült a pikszisből, egyik évfolyamban sem kötelező (persze lehet, hogy volt egy ajánlott listája is az iskolának, amit viszont nem tettek bele az évkönyvükbe, és azon szerepelhetett, de akkor is feltűnő a hiánya – pláne, hogy az egyik mellékletből kiderül az iskola egyik tanárának abban az évben monográfiája is jelent meg Jókairól). Ott van ellenben Mikszáthtól a Fekete város, Keménytől a Zord idők és Gárdonyitól az Isten rabjai. Az Egri csillagok viszont nem, pedig tudjuk, hogy az már Gárdonyi életében is kötelező volt, de ezek szerint nem mindenhol. Az élő írókat Herczeg Ferenc képviseli, a bő két évtizeddel korábban írt Pogányokkal.

Nem sokkal későbbi, 1932-es a II. kerületi Érseki Katolikus Főgimnázium házi olvasmánylistája:

Ezen már nagy többségünkben számunkra is ismerős nevek és címek vannak. Jókaitól három regényt látok rajta: Kárpáthy Zoltán, A kőszívű ember fiai és Az új földesúr, bár csak az utóbbi kötelező. Szembetűnő Gárdonyi kiemelt jelentősége, ő négy címmel szerepel a listán, Az Egri csillagok és az Isten rabjai mellett A láthatatlan emberrel és Az én falummal. Élő szerző itt is csak Herczeg, a Pogányokkal és a Bizánc című nagysikerű, de már közel harmincéves drámájával.

 1936, a pécsi Zrínyi Reáltanoda olvasmánylistája:

Bár vannak különbségek az előzővel, a hasonlóság több. Jókaitól itt is Az új földesúr a kötelező, öt másik regénye ajánlott. Az arany ember nem tartozik közéjük, az ugyanabban az évben keletkezett Eppur si muove (És mégis mozog a föld) viszont igen. Élő író: Herczeg Ferenc, ugyanazzal a két művel, mint az előző listán.

1938, Békési Református Gimnázium:

Jókai szinte minden évfolyamban jelen van, összesen nyolc kötelezővel, új tétel A nagyenyedi két fűzfa (de Az arany ember itt sem került be). Gárdonyi néggyel még mindig jól áll, Herczeg Ferenc hattal még jobban. Először szerepel a kötelezők között Móricz Zsigmond (Légy jó mindhalálig) és Szabó Dezső (Az elsodort falu), háromra növelve az élő írók számát.

1943, Egri Ciszterci Gimnázium – ezen szerepelnek a „könyvnélküliek”, vagyis a megtanulandó versek is:

Jelentős változások az alig pár évvel korábbiakhoz képest, olyanok kerültek fel, mint Ady, Babits, Móra Ferenc, Tömörkény, Kosztolányi, Tormay Cécile, de még Prohászka Ottokár is. Az élő szerzőket Herczeg Ferenc mellett (Móricz az előző évben elhunyt) Nyírő József, Tamási Áron, Kodolányi János és (Petőfi-monográfiájával) Illyés Gyula képviseli, tanulmányaikkal pedig Deér József, Kodály Zoltán, Hóman Bálint és Szekfű Gyula.

Egy személyes megjegyzés: apukám szintén egyházi gimnáziumba járt (a piaristákhoz), és mosolyogva mesélte, hogy amikor érettségizett (1942-ben, ha jól számolom), a vizsga előtt megkereste a magyartanára azzal, hogy „valakinek” Adyt kell húznia tételként, márpedig ő volt az egyetlen, akiről tudták, hogy olvas ilyen megátalkodott költőket. Mindenki megkönnyebbülésére ő „húzta”.

Aligha meglepő módon az 1949-1950-es tanévre kiadott központi kötelező és ajánlott olvasmánylista szinte köszönőviszonyban sincs a háború előttiekkel – bár a klasszikus magyar szerzők egy része maradhatott.

Ez már egy „egyesített” lista, tehát a világirodalmat együtt tanították a magyar irodalommal, és a „világot” akkoriban túlnyomórészt orosz/szovjet szerzők képviselték. Ez a hirtelen váltás olyannyira felkészületlenül érte a közoktatást, hogy még a korabeli, nem túl közlékeny újságcikkek is beszámoltak arról, hogy sok iskolában és könyvtárban egyetlen példány sem volt az újonnan kötelezővé vált könyvekből. Persze felpörgött ezeknek a kiadása és beszerzése, de további problémát okozott a lista gyakori változása. Olvastam például egy olyan cikket, amely arról panaszkodott, hogy (a fenti listán is szereplő) Iljin: A nagy futószalag című könyve pár év után kikerült a kötelezők közül, és a könyvtárak nem tudnak mit kezdeni a rengeteg példánnyal.

Jókai elég régen élt ahhoz, hogy rajta maradhasson a listán, a Rab Ráby kötelező, a Fekete gyémántok és A kőszívű ember fiai ajánlott volt másodikban (Az arany ember az sem). Gondolom, a Légy jó mindhalálig nem volt kompatibilis a sztálinista kurzussal, ezért Móricztól más címek kerültek előtérbe. Herczeg Ferenctől persze semmi sem, „helyére” Illés Béla és Gergely Sándor lépett, mint élő magyar író – bár a IV. osztályos listán szerepel egy meghatározatlan „mai magyar írók és költők” tétel is. Petőfit pedig annyira szerették, hogy másodikban kötelezővé tették az „összes műveit”. Az Egri csillagok viszont (átmenetileg) kikerült a kötelezők közül.

1970-re alig maradt a kötelezők listáján orosz író (más külföldi sem sok):

Az általánosban kialakult a sokáig fennmaradó ötösfogat, amelybe visszakerült az Egri csillagok és a Légy jó mindhalálig, valamint A Pál utcai fiúk, amely – ha jól tudom – előbb lett kötelező egyes amerikai iskolákban, mint Magyarországon, bár az ajánlottak között már az 1940-es években szerepelt. Ekkor kezdték el áldani vagy átkozni azt, aki jó ötletnek tartotta negyedikben tanítani a Kincskereső kisködmönt és hetedikben A kőszívű ember fiait. Jókaitól gimnáziumban az És mégis mozog a Föld volt kötelező. A három élő író közül Illyés Gyula immár egy regényével szerepelt a listán, Illés Béla maradt 1949-hez képest (bár egy másik művével, mint akkor), és a gulágot is megjárt Lengyel József jelenléte jelezte, hogy ez már nem teljesen ugyanaz a rendszer.

Az utolsó példám 1972-es. Nem sokban különbözik a két évvel korábbitól, de ezen rajta vannak az ajánlottak is:

Gőgös Gúnár Gedeon és a Tüskevár egészen biztosan üde színfoltnak számítottak általánosban. A két kötelező Jókai maradt (A kőszívű ember fiai, És mégis mozog a Föld), és ajánlott lett Az arany ember. Illés Béla hirtelen eltűnt a listáról, amit lehetett a rendszer további „puhulásaként” értelmezni. Ekkor már nagyjából mindenki tudta, hogy Guszev kapitány csak az öreg moszkovita képzeletében létezett. Élő íróként még ajánlott lett Hegedüs Géza és Tatay Sándor egy-egy regénye is.

Tovább nem kerestem listákat. Reménybeli olvasóim nagy többsége feltehetően nem sokkal idősebb, inkább fiatalabb nálam, így mindenki kiegészítheti a saját emlékeivel.

A fentiek alapján mindenesetre nem látom igazoltnak, hogy (esetleg az Egri csillagokon kívül) bármelyik magyar regénynek pusztán „az ősiség jogán” bérelt helye kellene, hogy legyen a kötelező olvasmányok listáján.

Az arany ember 1872-ben jelent meg először – jövőre 150 éves lesz. Még akkor sem volt mindig ajánlott (kötelező pláne nem), amikor még nem volt szükség történelmi magyarázatokra a megértéséhez. Most már van.

És nem csak a nemi szerepek változása miatt. Nézzük csak meg ezt a pár mondatot a wikipédia ismertetőjéből:

„Timár általános elképedésre elkezd a Komárom melletti monostori homokdombon szőlőket vásárolni. Tudja jól mit csinál, a kormány fel fogja azt vásárolni, mert várat akarnak ott építeni. Ezt megneszelve Brazovics is minden pénzéből, de még hitelekből is telkeket vásárol a környéken. Azonban egy dologra nem számít... A kormány nem egyszerre vásárolja fel a telkeket. Hanem Timáréit először, az övéit pedig csak majd húsz év múlva. Brazovics számára ez volt a végső csapás.”

Hát ezt manapság bennfentes kereskedésnek hívják, és tilos. Kivéve, ha… Na jó, ebbe ne menjünk bele.