A sors fintoraként éppen akkor lép ki bátran az újságospiacra egy vadonatúj magyar képregénysorozat, amikor az előző vadonatúj magyar képregénysorozat bedobja a törülközőt, és visszatér az „alternatív”, kisebb közönséget, de azt teljes biztonsággal elérő terjesztési módhoz. Reméljük, az új magazin hosszabb életű lesz. És most nézzük meg, mit is kaptunk.

Aki valaha is nevetségesnek tartotta, hogy Lois Lane (minden gyanakvása ellenére) sosem ismeri fel Supermant Clark Kentben (és viszont), mert az egyik szemüveget visel, a másik meg nem, talán bosszúsan legyint, hogy Titánembert Szigeti Attilától csak egy kontaktlencse különbözteti meg. Szerencsére Vadas Máté groteszkbe hajló rajzai azonnal sejteni engedik, hogy ezt az ósdi trükköt nem kell túl komolyan venni, egyszerűen hozzátartozik a szuperhősös történetek eszköztárához.

Amely eszköztárnak jó néhány kelléket felvonultatja a magyar sci-fi hagyományban bevett szokás szerint angolszásznak ható művésznéven alkotó „Caaroy Carville” (aki a képregényfesztiválon nem csinált titkot abból, hogy azonos a füzet kiadásáért felelős személlyel). Ha valami elképesztő eredetiségre vágyunk, nem itt találjuk. Hozzuk fel azonban gyorsan a szerző mentségére, hogy ebben a műfajban erre nem is nagyon van lehetőség, de még csak valós igény sem. Az olvasó érdekes karaktert, izgalmas sztorit és jó sok akciót vár, ezt kell teljesíteni.

És ezt az elvárássort a Titánember már első bevetésekor lényegében teljesíti is. Persze szét lehetne boncolgatni, rá lehetne mutatni gyermekbetegségekre, de alapvetően egy biztos kézzel vezetett, ügyesen komponált képregénnyel van dolgunk. Felesleges kielemezni, hogy melyik szereplő milyen három-négy előképből van összegyúrva, a lényeg, hogy mind megállnak a lábukon. A történet nem erőlteti túl a magyarosságát, hanem természetesnek tekinti. Az Akácfa kávézó környéke kellő pontossággal idézi meg a budapesti Akáfca utcát. Ami az akciódózist illeti, talán kicsit túl sok oldalt foglalnak el az expozíció párbeszédei, de ez egy első résznél érthető, és a szerzők igyekeznek is ellensúlyozni mindezt az utolsó oldalak látványosságával.

Nyugodt szívvel ajánlom tehát mindenkinek, hogy adja meg az esélyt Titánembernek, nem kell tartania sötét erők árnyékától. Aztán majd meglátjuk, mit hoz a második rész.