Egy másik Watchmen-idézet az apropója ennek a bejegyzésnek is. A jelenetben a már régen visszavonult Sally ajándékot kap egy rajongójától, egy kis pornográf képregényt, amelynek ő a szereplője. Ezen Laurie, a lánya teljesen kiakad. Ilyen képregények valóban léteztek, egyes becslések szerint akár 700 is készülhetett Amerikában az 1930-as és 1960-as évek között.

A feltételezett mexikói eredetük miatt Tijuana Bibles-nak, többségük nyolc oldalas terjedelme miatt pedig Eight Pagers-nek is nevezett „piszkos képregények” pontos története felderíthetetlen. Elvégre nemcsak, hogy pornográfiának minősültek (aminek a készítéséért és a terjesztésért súlyos börtönbüntetés járt, de még a birtoklásáért is mély társadalmi megvetés), de a szerzői jogoknak is fittyet hánytak, ugyanis többnyire ismert képregényfigurákat szerepeltettek. Az „alternatív forgalmazás” előfutáraként a legkülönbözőbb (többnyire kizárólag férfiak által látogatott) helyeken lehetett beszerezni ezeket a kis füzeteket, méghozzá elég borsos áron: egy-másfél dollárt kértek el értük akkor, amikor az „igazi”, 40 oldalas, színes képregényfüzeteket 10 centért még árusították.

Ugyancsak homály fedi a szerzők kilétét is, bár egy-két alkotónál felmerült a gyanú, hogy stílusuk alapján valamennyire ismert képregényrajzolókról van szó. A többieknek csak utólag adtak művészneveket a gyűjtők, és valószínűleg sosem fog már kiderülni, hogy kik voltak, hányan voltak, voltak-e köztük olyanok, akik több stílusban rajzoltak, netán direkt változtattak a vonalvezetésükön azért, hogy ne lehessen felismerni őket.

Nincs tehát teljes lista sem a képregényekről, sem arról, hogy ki mindenkit parodizáltak. Úgy tűnik, az első főszereplők mind „eltérített” képregényfigurák voltak, és csak ezután következtek a valódi hírességek, elsősorban filmszínészek, akiknek a nevét azonban kicsi megváltoztatták. Valamint néhány esetben más ismert személyek, például politikusok is áldozatául estek a kifigurázásnak.

Bár igaz, hogy a Tijuana Bibles (újra) felfedezésében fontos szerepet játszott Alan Moore utalása, teljesen sosem mentek ki a köztudatból. A második világháború után fokozatosan csökkent ugyan irántuk a kereslet, és az 1960-as évek elején – valószínűleg a színvonalasabb szexlapok egyre szélesebb társadalmi elfogadottsága miatt – szinte egyik napról a másikra eltűntek, de az emlékük megmaradt. Én először Jacques Sadoul 1976-os képregénylexikonjából értesültem a létezésükről, a „felnőtt” képregények közül néhányat felsoroló kategóriában. Nem sokkal később egy kisebb francia kiadó összegyűjtött valahonnan egy kötetre valót „Dirty Comics” címen, aztán még egyet, végül ötig jutottak – nekem a második van meg, kb. 1984-ben szerezhettem be.

Az interneten több site is foglalkozik ezekkel a képregényekkel, listázzák, elemzik, sőt árusítják is őket (persze már rég nem egy dollárért), néhány helyen a teljes képregények egy része is elolvasható.

Itt például 80-nál is több, nagyrészt képregényfigurák főszereplésével a Katzenjammer kölyköktől Popeye-en és Blondie-n át egészen Superboyig. Ez pedig egy információkban gazdag honlap, úgy látom, a Wikipédia is nagyrészt innen meríti a szócikk anyagát.

Beszkenneltem pár képet a francia példányomból, főként olyan szereplőkről, akiknek a neve még ma is mond valamit a magyar olvasónak. Megmaradtam az előjáték bemutatásánál, a szexjeleneteket el lehet képzelni a linkek alapján.

Az első három képen filmszínészek vannak: Clark Gabel (Clark Gable), Greta Garbage (Greta Garbo), Mae Breast (Mae West).

A negyedik is egy filmhez kapcsolódik, bár a főszereplője eredetileg háromszoros olimpiai bajnok műkorcsolyázóként volt ismert – a Sunny Hends álnév Sonja Henie-t rejti. A partnere pedig Throne Bower (Tyrone Power). Mivel ez az egy közös filmjük volt, ennek a képregénynek a dátuma is valószínűsíthető.

Végül azon ritka történetek közül egy, amelynek politikus a szenvedő hőse: a képregény készültekor már igencsak idős Gandhi, akinek a (tévesen feltételezett) szüzességét elveszíteni már késő, de mivel úgy hírlik, hogy remekül használja a nyelvét… El lehet képzelni.