Még 20 éves sem volt Jerry Lewis, amikor repülőrajtot vett komikus színészi pályája: 1945-ben találkozott az akkor már viszonylag ismert énekessel, Dean Martinnal, akivel bő tíz éven át elválaszthatatlan komikus párost alkotott. A duó hajdani népszerűsége ma már szinte felfoghatatlan. Karrierjük legjelentősebb lépéseként 1949-től a mozikba is betörtek: alig nyolc év alatt 17 filmben (!) alakították gyakorlatilag ugyanazokat a szerepeket. Martin játszotta a romantikus szépfiút, Lewis az esetlen, mindig bajba kerülő barátját. Természetes, hogy egy ilyen sikerből minden médium ki akarta venni a részét. A The Adventures of Dean Martin and Jerry Lewis című képregénysorozat 1952-ben indult, majd a páros felbomlása után már csak Lewis nevén folytatódott, egészen 1971-ig.
A sorozatot a DC Comics adta ki, méghozzá az akkor már két éve futó, egy másik ünnepelt komikust szerepeltető, The Adventures of Bob Hope mintájára. Az 1950-es évek – különösen az „ijesztő” témákat száműző Comics Code bevezetése után – kedveztek a humoros sorozatoknak, népszerűségük könnyen verte a szuperhősökét és állta a versenyt a westernekével. Pontos adatok azonban csak az 1960-as évekből állnak rendelkezésünkre: Lewis számára a csúcsot az 1966-ban eladott havi 217 ezer példány jelentette, ám három évvel később már csak 174 ezerre futotta. (A főleg a rajzfilmek és egyéb tévésorozatok sikerére alapozó humoros comic book-ok hanyatlásának az okairól már korábban írtunk, de röviden visszautalunk, hogy a színes és ingyenes televíziózás elterjedése lehetett a legfőbb ludas.)
A lap 19 éven át futott, többnyire kéthavi megjelenéssel. 40 számban szerepelt a Martin-Lewis páros, további 84-ben Jerry egymaga. Illetve, dehogyis egymaga, hiszen kapott társakat is, akik közül a két legkitartóbbak (kitalált) unokaöccse, Renfrew, és önjelölt házvezetőnője, Witch Kraft voltak (utóbbi neve önmagáért beszél).
Mivel akkoriban nem nagyon volt szokás feltüntetni az alkotók nevét, nem könnyű kinyomozni, hogy kik dolgoztak a sorozaton – a rajzstílusból a grafikusok nevére még csak valamennyire lehet következtetni, de az írókéra bizonyos esetekben már kizárt, hogy utólag fény derüljön. Annyit azért lehet tudni, hogy a sorozat második felétől a történetek túlnyomó többségét az a sokoldalú Arnold Drake írta, akinek többek között Deadman és a Doom Patrol megalkotásást is köszönhetjük, míg a korai rajzolók közül kiemelkedik Howard Post neve. A későbbiek nagy részét Bob Oksner rajzolta, azon ritka képregényesek egyike, aki az 1970-esekben sikeresen nyergelt át a humoros műfajból a szuperhősös zsánerbe.
Igaz, a Bob Hope/Jerry Lewis jellegű humoros történetek (csakúgy, mint a DC olyan egyéb, 60-as évekbeli próbálkozásai, mint a Stanley and his Monster és az Angel and the Ape) nem emberszabású állatokkal, hanem „majdnem realista”, Eisner- vagy Korcsmáros-féle karikírozott figurákkal operáltak, és mivel ebben az időszakban maguk a szuperhősök sem éppen legkomorabb fázisukon mentek át, a váltás nem jelentett túl nagy problémát.
Erről tanúskodik az a négy Jerry Lewis-szám is, amelyekben hősönk Batmannel, Supermannel, Flash-sel és Wonder Womannel találkozik: messze nem olyan bizarr ez a „crossover”, mint a nemrég bemutatott Mickey Mouse a titkosügynökök világában. Ám egyben annak is a jele volt ez a próbálkozás, hogy a műfaj túljutott a csúcson, az eladások gyors apadása következtében egymás után szűntek meg a DC Comics humoros sorozatai.
Valószínűleg nem véletlen egybeesés, hogy Lewis filmes karrierjében is jelentős fordulat állt be az 1970-es évek elején, és bár voltak még nagy visszatérései (sőt, bőven 80 fölött még ma is aktív az egykori nagy nevettető), a korábbi csúcsokra már nem ért el soha. Ezzel együtt a Jerry Lewis „márka” még mindig komoly értékkel bír, legalábbis az ügynökei így gondolták, amikor a DC nemrégiben megkereste őket egy gyűjteményes kiadás ötletével a kiváló és olcsó, fekete-fehér Showcase sorozat keretében. A kért összeg hallatán a kiadó képviselői elborzadtak, és szomorúan távoztak a tárgyalásról. Nálunk sem ismeretlen az ilyen helyzet.
