Még az őszi képregénybörze kapcsán jeleztem, hogy az ott fillérekért beszerzett 1960-as évekbeli amerikai füzetekről fogok még írni. Utánanézés közben botlottam bele egy érdekes statisztikába (a www.comichron.com honlapon), legyen ez a kiinduló pont.
Ha azt mondom, nagy amerikai képregénykiadó, a témához kicsikét is konyító azonnal rávágja, hogy Marvel és DC. Így igaz, a két nagy dominálja a piacot a szuperhőseivel. Teszi ezt oly régóta, hogy eszünkbe se jut, hogy nem mindig volt ez így. Persze, a DC Comics és jogelődei az 1930-as évek vége óta folyamatosan az élen állnak, de az elmúlt negyven évben még náluk is sikeresebb Marvel Comics korábban csak egy volt a sok közül.
1960-ban például így nézett ki a kiadók évente kötelezően leadott eladási statisztikái alapján összeállított lista:
1. Uncle Scrooge (Dell) 1.040.543 példány
2. Walt Disney's Comics & Stories (Dell) 1.004.901 példány
3. Superman (DC) 810.000 példány
4. Superboy (DC) 635.000 példány
5. Mickey Mouse (Dell) 568.803 példány
6. Batman (DC) 502.000 példány
7. Superman's Pal Jimmy Olsen (DC) 498.000 példány
8. World's Finest Comics (DC) 476.000 példány
9. Looney Tunes (Dell) 459.344 példány
10. Action Comics (DC) 458.000 példány
Mint kiderül a listából, a főszerepet a rajzfilmek alapján készült képregények játszották, élükön a Walt Disney stúdióval (Dagobert bácsi, Miki egér) és a Tapsi Hapsit és Dodó kacsát felvonultató Looney Tunes-zal. Ebben az időszakban Superman simán lenyomta Batmant, a következő szuperhős, Flash pedig csak a 18. helyig futott fel. A többi kiadó legjobbjai: Casper, the Friendly Ghost (Harvey, 13.), Pep Comics (Archie, 19.), Adventures in the Unknown (ACG, 33.), Tales to Astonish (Marvel, 43.).
Külön kiemelendő, hogy a két legerősebb Walt Disney-cím millió fölött teljesített. Azóta sem volt ilyen: a vizsgált időszakban ezeken kívül a legmagasabbra a Batman jutott a „Batmania” idején (1966: 898.470 példány, 1967: 805.700 példány). A teljessség kedvéért: az 1990-es évekig még előfordult, hogy egy-egy sorozatnak egy különleges száma valamilyen oknál fogva meghaladja a milliós példányszámot, de éves átlagban messze elmaradtak ezektől az adatoktól.
Lássuk most az évtized végét, az 1969-es adatokat:
1. Archie (Archie Comics) 515.356 példány
2. Superman (DC) 511.984 példány
3. Superboy (DC) 465.462 példány
4. Superman’s Girlfriend Lois Lane (DC) 397.346 példány
5. Betty and Veronica (Archie Comics) 384.789 példány
6. Action Comics (DC) 377.535 példány
7. Amazing Spider-Man (Marvel) 372.352 példány
8. World’s Finest Comics (DC) 366.618 példány
9. Batman (DC) 355.782 példány
10. Adventure Comics (DC) 354.123 példány
Ekkor már egyértelműen a szuperhősök dominálnak, azon belül is főleg a DC. A Marveltől még mindig csak a legnépszerűbb cím jutott be a tízbe, a második legerősebb sorozata a Fantastic Four volt (12.), majd a Thor (17.), a Hulk (18.) és a Daredevil (21.) Összesítésben a 26. helyre került a Marvel akkor legkevésbé menő szuperhősös címe, az Uncanny X-Men. Az Archie Comics népszerűségének az okát elég reménytelen megfejteni – ez a tipikusan amerikai, tipikusan tinédzsereknek és -ről szóló képregényekre szakosodott kiadó Európában teljes értetlenséggel találkozott (nálunk egyetlen egy füzet jelent meg Ricsi és a brancs címen, már jóval a sorozatok fénykora után). Ebben az évben azonban egyértelmű, hogy a kapcsolódó zenés tévésorozat emelte a szokottnál valamivel magasabbra a példányszámot, ekkor keletkezett például a blogban már kielemezett Sugar sugar megasláger is.
A legszembeszökőbb azonban a Walt Disney-címek kikopása a élbolyból: kilenc év alatt negyedére esett vissza a Walt Disney’s Comics and Stories olvasottsága, 272.262 példányával már csak a 15. hely jutott neki. Ekkorra ugyanis erősen megcsappant a rajzfilmfigurákat használó sorozatok sikere (nem csak Donaldé és Mickey-é, hanem olyanoké is, mint a Flintstones vagy a Bugs Bunny), valamint gyakorlatilag eltűntek a filmek és tévésorozatok sikerére építő feldolgozások illetve továbbgondolások. Ebben a legfontosabb szerepet minden bizonnyal a színes televíziózás általános elterjedése okozta. Az NBC főműsoridőben sugárzott adásainak 1965-ben már 95 százalékát tették ki a színes programok, 1967-re pedig mindhárom nagy hálózatnál (NBC, CBS, ABC) a műsoridő egészében gyakorlatilag teljessé vált az átállás. Ez a fejlemény a töredékére csökkentette a kisebbeknek szóló képregények piacát.
Fontos tényező volt még az is, hogy ellentétben a szinte kizárólag saját karakterekre támaszkodó DC-vel és Marvellel, az érintett kiadók licenszekkel dolgoztak, vagyis nemcsak, hogy fizetniük kellett a névhasználatért, hanem a származtatott termékekből sem számíthattak kiegészítő bevételre. Ezeknek a képregényeknek a túlnyomó többségét a Western Publishing adta ki, 1962-ig a Dell Comics-szal társulva, utána pedig a saját maga által létrehozott Gold Key márkanéven, míg számos cím a Charltonnál és a Harveynál jelent meg.
Változtak a divatok is. Az ötvenes években a western zsáner nagyon erős volt, a hatvanas évek második felére jelentősen visszaesett, amire a DC és a Marvel gyorsabban, a Gold Key és a Charlton viszont csak megkésve reagált. A szuperhősöknél fordított volt a helyzet: a Gold Key-nél a Turok-Magnus-Solar hármas sikere ugyan elérte a közepes DC és Marvel-címekét, de ez a vonal túl kis részét képezte a kiadó kínálatának ahhoz, hogy életképes maradjon, a Charlton szuperhősös címei pedig (Blue Beetle, Captain Atom, Sarge Steel, Peacemaker, stb.) pedig sosem jutottak el erre a szintre, a legjobb, ami történhetett velük, az volt, hogy a DC felvásárolta őket.
Fentiek alapján érthető, hogy a Harvey 1982-ben, a Gold Key 1984-ben, a Charlton 1985-ben, a Gold Key indulásakor önálló sorozatokkal túlélni próbálkozó Dell pedig már 1973-ban bedobta a törülközőt.
Nos, ezen kiadók címei közül fogok bemutatni párat rendszeres-rendszertelen időközönként.
(Csak az érdekesség kedvéért: az idézett Comichron honlap gazdája nem más, mint John Jackson Miller, aki több, magyarul is megjelent Star Wars-képregényt írt.)
