Noha a Buborékhámozó szaklap az első három száma után egy évre leállt, rovatként továbbélt a 2007 decemberében újonnan induló Nero Blanco Comix című lapban. Mivel ez a képregényújság kizárólag magyar szerzőket közölt, a BH rovat is a magyar vonatkozásokra koncentrált. Az első cikk ennek megfelelően egy francia újságban megjelent Kossuth Lajos (fél)képregényről szólt.
A II. Világháború vége felé az ellenállók illegális újságjaként indult Le Jeune Patriote-ból a Francia Kommunista Párt legális havi- majd hetilapjává változott Vaillant-ban fokozatosan nyert teret a képregény. 1952-ben a 16 oldalnak már a többségét a folytatásos sorozatok és a humoros történetecskék tették ki. A kötelező kiegészítő írásokat is illusztrálták. Amolyan átmeneti műfajnak tekinthető az év közepén, a lap utolsóelőtti oldalán indult sorozat, amely öt, mintegy 5-6 sornyi aláírással ellátott képben mesélte el „nemzeti hősök” történetét. A görög Kanariszt Haiti bálványa, Toussaint Louverture és a Fülöp-szigeteki Gregorio del Pilar követte. Pancho Villa, Kosciuszko és Zizka után, de még a szériát lezáró Cochise előtt került sor Kossuth Lajosra.
A roppant leegyszerűsített szövegek illusztrálásával a Vaillant-nál egy évvel korábban debütáló, akkor 28 éves Jean Cézard-t bízták meg, aki átmenetileg sutba vágta a komikus képregények iránti késztetését, és hétről hétre bizonyította, hogy abszolút korrekt realista rajzoló is tudott lenni, ha arra volt szükség. (Rá egy évre végre esélyt kapott egy új ötlet megvalósítására: ebből lett leghíresebb figurája, Arthur, a kis kísértet, amelyet 1977-ben bekövetkezett haláláig rajzolt.)
A Kossuth-félképregény öt tablója többnyire pontosan illeszkedik a történelmi olvasókönyvből másolt szöveghez. Az elsőn a fiatalon árván maradt Lajost látjuk barátaival játszani Monokon. Hegyvonulat jelzi, hogy északon járunk, és fantáziánkra van bízva, vajon melyik kisfiúból lesz majd „L'indomptable Louis Kossuth” (fékezhetetlen, megszelídíthetetlen, megtörhetetlen, stb).
A második képen a Törvényhozási Tudósításokat kapkodják ki egymás kezéből a meglehetősen vegyes társadalmi és etnikai összetételre utaló kinézetű és öltözetű betűéhes magyarok (Az 1870-es népszámlás adatai szerint Magyarországon 68,7 százalék nem tudott írni-olvasni.) A háttér szerint még mindig valahol északon lehetünk, talán az Alpok vagy a Kárpátok lankáin.
Megtörtént a baj, Kossuthot letartóztatták, a börtönben hosszú szakálla nőtt (ha nem is igazán „kossuthos”, de szerencsére az obligát korsó víz mellett bőven jutott olvasnivalója. Őszintén szólva meglepne, ha tényleg szalmán kellett volna hálnia, ha már azt megengedték neki, hogy nyelveket tanuljon – bár Jókai azt írja róla, rideg bánásmódban volt része – de úgy látszik, a téma nem ihlette meg a kor festőit, így Cézard-nak sem nagyon lehetett biztos forrása.
A negyedik kép megfejtéséhez már alaposan el kellett olvasnom a szöveget. Szóval ez itten kérem nem más, mint a mocsaras Tisza-folyó, amelynek a közepén található Debreczin városa, ahová a hidegvérét megőrző Kossuth áttelepítette a független magyar kormányt.
Végül egy csatamezőt szimuláló sziluett-balett: senki nem bánt senkit, csak hadonásznak és súlyba helyeznek, a többi az olvasóra van bízva – talán csak a leszakadt kocsikerék jelzi, hogy valójában itt egy levert szabadságharc allegóriáját kéne látnunk. A képaláírásban kínosan ügyelt a szerző, hogy a beavatkozó Miklós cár orosz nemzetiségét még csak véletlenül se említse…
