Amerika Kapitány és a hetvenes évek
2010. július 29. írta: Bayer Antal

Amerika Kapitány és a hetvenes évek

Cap_dress.jpgA Marvel Comics szuperhőseinek nemrég véget ért polgárháborújában (Civil War) az egyik tábor vezéralakja Steve Rogers, azaz Amerikai Kapitány, a második világháború élő legendája volt. Nálunk sokaknak nehezen értelmezhető, egysíkú és unalmas figura a jó kapitány, pedig kiváló íróknak és rajzolóknak köszönhetően jó néhány izgalmas fordulatot megélt már (első) feltámasztása óta.

A történet nagyon röviden: hősünket 1940-ben találta ki a Joe Simon-Jack Kirby páros. A hazafias szuperhős archetípusát megalkotói jó egy évvel az Egyesült Államok hadba lépése előtt már bevetették a szövetségesek oldalán a II. világháborúban: a Captain America Comics első számának a címlapján hatalmasat bemos Adolf Hitlernek. A háborús időszak egyik legnépszerűbb címe volt, ám utána elég dicstelen sors várt rá, 1950-ben két horrorsztorival búcsúzott.

Három évvel később a nácik helyett a kommunisták ellen indult csatába Amerika Kapitány. Ám a koreai háború nem mozgatta meg annyira az olvasók fantáziáját, így három szám után le is állt a sorozat (és a Marvelre jellemzően utólag kiderült, ez nem is Steve Rogers volt). A valódi visszatérésre 1964-ben került sor, amikor a Fantasztikus Négyes, a Pókember és a többiek hihetetlen sikerének a hatására a Bosszú Angyalaival kipecáztatták a jó öreg kapitányt egy jégtáblából, amelyben állítólag már húsz éve úszkált.

A Marvel innentől kezdve Amerika Kapitány figuráját állította mintaként az új, küldetésükben kevésbé magabiztos szuperhősök elé, mint akiben sziklaszilárdan él a meggyőződés, hogy az amerikai álom igenis mindenki számára megvalósítható. Ez a szerepe azóta is újra meg újra előkerül, ám bőséggel volt része lelki válságokban, elbizonytalanodásokban, amelyeknek fő kiváltó oka mindig a modern világ számára meglepő alakulása.

Épp egy ilyen megroggyanásnak vagyunk tanúi a Captain America 122., 1970 februári számában. A kor valóban nem kedvezett a hagyományos értékrendet vallóknak, elvégre addig­ra már világossá vált, hogy a vietnami beavatkozás súlyos hiba volt, a fiatalok tömegesen égették el a katonai behívójukat, hatalmas tiltakozó mozgalom követelte az USA-ban az amerikai csapatok azonnali kivonását az ázsiai térségből. Ebben a közhangulatban a hatalom helyes döntéseiben kritikátlanul bízó hazafi naivnak, sőt, baleknak látszhatott.

A sztorit maga Stan Lee írta, a rajzokat egyik nagy kedvencem, a mesteri Gene Colan jegyzi, Joe Sinnot tuskihúzó asszisztálásával. Amerika Kapitány az utcákat rója, és azon gondolkodik, vajon jól tette-e, hogy egész életét a zászló és a törvény védelmének szentelte, nem lehet-e, hogy a lázadóknak van igazuk. Talán neki is több kérdést kellett volna feltennie ebben az igazságtalan és fösvény világban.

A mintaoldal felső, teljes szélességű képén kapitányunk uniformisa szokatlanul hat a teljesen hétköznapi utcán, a bevásárlását cipelő hölgy mellett. A szuperhős itt nincs saját elemében, sehol egy legyőzni való ellenség, van viszont idő gondolkodni és szembesülni a mindennapok valóságával.

CapAmerica_Colan.jpg

Az alsó sor három képén a „kamera" egyre feljebb emelkedik, hősünk egyre zsugorodik, míg végül teljesen eljelentéktelenedik, ami remekül tükrözi belső monológjának a lényegét. Nem mondhatnánk, hogy valami eredetiek ezek az effektek, de a kivitelezés hibátlan. Colan minden képre odavet egy-két jobban kidolgozott részletet, és ügyesen játszik a ráncokkal és árnyékokkal is.

Cap_undress.jpg

Miután Amerika Kapitány belépett az utolsó képen látható szállodába, leveti jelmezét, és valami mérhetetlen világfájdalom tör rá, mintha Steve Rogers összezuhant volna, kiment volna belőle minden erő.

Amikor viszont másnap reggel ismét egyenruhába öltözik, újra kihúzza magát és tett­re kész: ez az ő igazi énje (ld. legfelső kép).

A cikk eredetileg a Buborékhámozó 2. számában jelent meg, 2007-ben.

süti beállítások módosítása