Ugye, mindenki tudta, hogy a nálunk is nagy sikerrel játszott filmek képregényből készültek? Vagy mégsem? (A cikk eredetileg a Buborékhámozó 1. számában jelent meg.)

Az ufológia egyik visszatérő ele­me a sötétruhás férfi (vagy férfi­ak), aki egy földönkívüli lá­to­más után jelenik meg, és el akarja hallgattatni a szemta­núkat. Mert hogy a kormány már megint valami össze­es­küvést kavar vagy fedez. De az is lehet, hogy ez a fekete alak nem is ember, hanem robot, vagy valami egészen más, és azért visel napszemüveget sötétben is, mert... még bele­gon­dolni is rossz.

Amikor egy Lowell Cunning­ham nevű fiatal író új ötletet ke­resett a parányi képregénykiadókat tömörítő Malibu-csoport Aircel alkiadója számára, eze­ket a feketébe öltözött em­ber­kéket tette meg címszereplõőnek. Annyit azért fontosnak ta­lált csavarni a koncepten, hogy az ügynökök nem kizárólag űr­lényekkel találkoznak, hanem elő­fordul a praxisukban démon és sok más egyéb is, de mindezzel együtt, valjuk be, nem sok eredeti ötletet táplált a so­ro­zatába. De Cuninghamnek óriási mázlija volt: a Malibu ala­pítója, Scott Mitchell Ro­sen­berg ugyanis zseniális üz­le­t­em­­ber volt, és kezdettől fogva ar­ra törekedett, hogy a kiadójánal kifejlesztett figurákból nagy biz­niszt csináljon. Hát sikerült neki. (Ennél nagyobbat már csak akkor húzott, amikor az egész céget eladta a Marvelnek - még­hozzá úgy, hogy a Marvel azóta is alig adott ki bármit is ezek­ből a sorozatokból, inkább ül még rajtuk egy kicsit.)

A Men in Black-ből elõször 1990-ben jelent meg egy három­­részes mini-sorozat, majd a viszonylag kedvező fo­gad­tatást követõen rá egy évre még egy háromrészes. Aztán so­káig semmi, illetve csak az, hogy Rosenberg ügyködött a fran­chise eladásán.

Idõközben beütött a Marvel-üzlet, és mivel már tudni le­hetett, hogy készül a film, és hogy egyre komolyabb összegek fo­rognak kockán, és hogy egyre több sztár neve kerül szóba, im­már a Marvel  márkája alatt megjelent egy egyrészes történet, Men in Black: Far cry címen. A dátum a füzeten 1997 au­gusztus. Rá két hónapra pe­dig már megjelenhetett a film képregényes feldolgozása.

Ahogy ilyenkor szokás, a kép­re­gény szereplőinek a vonásai hir­telen idomulnak a szí­né­sze­ké­hez, és így volt ez K esetében is, aki eredetileg olyan nagyon nem hasonlított Tommy Lee Joneshoz. De az ő változása kis­miska volt ahhoz képest, hogy a szőke J-bõl feka srác lett, hiszen az ő szerepét Will Smith játszotta a filmben!

Aztán jött még decemberben egy újabb "one-shot", elvileg a film folytatásaként (a címe Retribution). De annak el­le­nére, hogy a Men in Black II leg­alább akkora sikert aratott a mozikban, mint az első rész, és hogy készült egy 38 epizódot meg­ért animációs tévésorozat is, Men in Black képregény már tíz éve nem jelent meg...

És hogy milyen volt az eredeti? Nos, mint a mellékelt ábrán is látható: közepes. Sandy Carruthers kanadai rajzoló nem szá­mít a nagy tiszteletben álló művészek közé, bár későbbi mun­kái elismerésnek örvende­nek az underground és a főleg a webcomic kedvelői körében. Itt viszont inkább a gyenge pontjait láthatjuk: figurái szögletesek, szereplőinek az arca jelentős módosuláson megy át két koc­ka között. A minta rövid, de talán ennyi is elég, hogy meggyőződjünk róla: nem fel­tét­le­nül a legjobb képregényekből ké­szülnek a legjobb filmek - gondolom, mindenki tudna erre még jó pár példát mondani.