Amerikai szuperhősös képregényekben szinte hétköznapi eseménynek számít, ha egy figura egy másik sorozatban vendégszerepel. Nem ritka az sem, hogy két (vagy akár több) kiadó is közös történetben szerepeltesse sztárjait: Batman & Pókember, X-Men & Tini Titánok, Superman & Aliens, folytathatnánk a sort akármeddig. De hogy a francia képregény legismertebb figurái megjelenjenek a legismertebb amerikai comic bookban, azt még nem sikerült megszervezni - legalábbis hivatalosan nem.

Hogy mégis létrejöhetett a gigászok csatája, az egy kanadai írónak, Jean-Marc Lofficier-nak köszönhetõ, aki mindkét kultúrában tökéletesen járatos, így roppant szellemes “cross­over”-t alkotott, amihez remek cinkosra akadt Keith Giffen rajzoló személyében.

Az Action Comics 579. száma 1986-ban jelent meg, alig pár hónappal azelõtt, hogy lezajlott a teljes DC univerzumot átformáló Crisis és hogy John Byrne újrafogalmazta Superman eredetmítoszát a Man of Steel mini-sorozatban. Valószínűleg ennek tudható be, hogy az egyetlen számra beugró Lofficier szabad kezet kapott. A sztori “röviden”: időszámításunk szerint 253-ban járunk. Egy bizonyos gall falu elszigetelten él már háromszáz éve az őt körbevevő római garnizonokkal együtt, és nem szerzett még tudomást arról, hogy a birodalomban időközben átvették a hatalmat a gallok, és immáron szent a béke a népek között. Ekkor érkezik a környékre egy Prolifix nevű jós, aki el akarja lopni Picturix druida varázsitalát, és szövetkezik egy római centurióval. Amikor ebben megakadályozza a bitangerős Columnix, elhatározza, hogy időgépet épít, és a jövőből odarepíti Supermant és - akaratlanul - Jimmy Olsent, akik a XX. században éppen egy múzeumban vizsgáltak egy gall emléktárgyat. Amikor Superman a múltban landol, “Epona gőzeivel” elkábítják és Superix néven Prolifix rabszolgája lesz. Jimmyre viszont a kis gall falu lakói lelnek rá, és miután meggyőződnek róla, hogy nem római katona, a legnagyobb, de sajnálatos módon eltűnt hősük gúnyájába öltöztetik.

Ezután következik a nagy bokszmeccs a római egyenruhát viselő Superix és a gyerekkorában a csodálatos erőt kölcsönző itallal teli kondérba esett Columnix között. Az első pofont az amerikai adja, de aztán kap cserébe egy akkorát, hogy elszáll. Ám azonnal visszavág, és a földbe döngöli Columnixet. Ekkor Prolifix és a rómaiak elfogják Picturixet és az ideiglenesen szupererős Olsent, és azzal fenyegetõznek, hogy megöletik Supermannel Jimmyt, ha a druida nem árulja el a varázsital titkát. Amikor elkészül a főzet, óvatosságból Supermannel itatják meg - ám Picturix pont erre számított, és olyan italt kotyvasztott, amelytől hősünk visszanyeri az emlékezetét. Itt kapcsolódunk be a történetbe.

Lofficier és Giffen végig azt hitetik el velünk, hogy valami nagy csínt követnek el Panoramix és Obélix szerepeltetésével. Ezért aztán a gallok mozdulatai és cselekedeti ismerősek, a díszletek és a mellékszereplők kísértetiesen hasonlítanak az Astérixben megismertekre, de Columnix és Picturix arcát sosem láthatjuk. Columnix mindig háttal áll vagy annyira behúzza a fejét a nyakába, hogy csak néhány hajszála látszik a kobakján, Picturix pedig a szemét állandóan elfedő csuklyát visel.

Giffen mesterien oldja meg a Lofficier által előírt ujjgyakorlatot. A képregény eszközeivel eléri a két “uni­verzum” egyenszilárdságát. A komikus műfajra jellemző stílusjegyekkel (fej körüli csillagok, karikírozott tekintet) “lejjebb” hozza Supermant, a realista képregényből kölcsönzött vágástechnikával “feljebb” emeli Columnixot. Különösen szórakoztató a negyedik, középső kép: Superman úgy repül ki a látótérből, ahogy a római katonák szoktak az Astérixben Obélix ökölcsapásaitól, míg a jobb szélen az arcát ke­zébe temető Jimmy és a druida szinte tragikus elemként ellenpontozza az eseményeket. Az utolsó képen árnyképként látható kézfogás egyenlő felek kibékülését szimbolizálja.

A cikk eredetileg a Buborékhámozó 1. számában jelent meg.