Az olvasók szeretik - mégis sok negatív vélemény jelent meg a magyarul három kötetben kiadott Hush-ról, az elmúlt évek legsikeresebb Batman-történetéről. Többnyire a rajzot dicsérik, a sztorit viszont kritizálják, többet vártak tőle. Pedig Loeb igen jó munkát végzett.

Nem lehet minden egyes Batman-képregény remekmű (ahogy más sem). Egy eleve határozottan és vállaltan szórakoztató műfajban csak nagyon ritkán születnek olyan, a műfaj sajátosságain túlra merészkedő munkák, amelyeknek a komolysága nem fullad giccsbe. A kosztümös-szuperhősös képregény zárt közeg, az átjárások más tematikák, pláne a valóság felé olyannyira problematikusak, hogy csak elvétve sikeresek a műfaj törzsközönségén kívül.

Ugyanakkor tény, hogy a szuperhősös tematika nem zárja ki, hogy másról, többről is szóljon egy képregény, mint amit a felszínen mutat magáról. Ahogy a Hushban is.

Mint általában a klasszikus szuperhősös történeteknek, a Batmannek a szereplői is a képzelet és a való világ határán egyensúlyoznak. Nem igazi hús-vér karakterek, jellemvonásaik sablonosak, gyakran szinte csak elvont fogalmak, tulajdonságok, rögeszmék megtestesítői. A "kunszt" az író számára: ezt elfelejtetni az olvasóval, aki – bár realista mélylélektani elemzésekre nem számíthat – bele tudja élni magát a foltos fehérre mázolt jófiúk és az ütött-kopottasan fekete rosszaságok bonyodalmaiba. Minél kevésbé szuper a figura, annál könnyebb a feladat, ezért is áll közelebb sokunkhoz Batman és csapata, beleértve válogatott ellenségeit is.

A Hush központi témája látszólag egy nagy machináció, sok akcióval és a lehető legtöbb szereplő felvonultatásával, kizárólag abból a célból, hogy jól összekeveredjenek a szálak, és aztán legyen majd nagy leleplezés, felismerés. De ez csak a felszín, és Loeb munkásságát ismerve nem is annyira meglepő, hogy a történet a mondanivalóhoz képest másodlagos, miközben – amerikai íróhoz méltó módon – magát a zsánert nagyon jól tudja kezelni. Ezt a mondanivalót a Hush magyar kritikusai vagy nem látják, vagy elintézik annyival, hogy közhelyes és szappanoperába való. Nem értek egyet velük. Loeb morális író, el akar gondolkodtatni, de történetei mégsem száraz példabeszédek. Az "üresség", a "köpeny alatti semmi" talán nem érinti meg azokat a blazírt harmincasokat, akiknek több száz Batman és nem-Batman asszimilálása után már oly magasra került az ingerküszöbük, hogy csak kivételes élmények tudnak belőlük dicséretet kiváltani, ám az úgynevezett átlagolvasó akkor is felismeri, hogy valami nagyon jót kapott, ha ezt nem is feltétlenül tudja szavakba öntve artikulálni.

Jeph Loeb a Hush központi témájának a bizalmat és az árulást választotta. Ehhez körítés a sztori, ehhez válogatta a szereplőket, ezért volt szüksége egy új, erős vonásokkal megrajzolt figurára, Tommy Elliotra, a gyermekkori jóbarátra.

Loeb egy pillanatig sem próbálja elhitetni az olvasóval, hogy Batman ténykedésének a tétje egy megnyerhető küzdelem. Gotham City védelmezője szakadatlanul harcol a gonosztevők ellen, de ennek a háborúnak sosem lesz vége, lehetetlen kiirtani a bűnözést a nagyvárosból. Ám a csata feladhatatlan, a vállalás visszavonhatatlan, a küldetés egy életre szól. Márpedig ha Batman mindhalálig folytatja harcát, célja nem lehet más, mint a túlélés a lehetetlen oddsok ellenére.

Hogy Bruce Wayne túlélje a Batmant folyamatosan fenyegető veszélyeket, nem elég ügyesnek, tapasztaltnak, felkészültnek és szerencsésnek lennie, hanem menedzselnie kell emberi kapcsolatait is. Bár ebben a tekintetben a denevérember kalandjainak a krónikásai nagyon különböző hangsúlyokat használnak és gyakran egymásnak is ellentmondanak, a Hush idejére kialakult Batman-karakter a csak magára utalt magányos farkas és a csapatmunkára építő tábornok amalgámjaként jelenik meg. Nem sokkal az egész Gothamet megviselő No Man's Land és a hősünket magánéletében támadó Bruce Wayne: Murderer/Fugitive ciklusok után járunk, amikor Batman és teamje egymásra talált: Alfred, Éjszárny, Robin, Orákulum és Superman iránt érzett és gyakorolt bizalma a Hushban teljes, kikezdhetetlen és kölcsönös. Nem úgy három másik karakterrel, akik mind fontos szerepet játszanak a történetben.

Helyszűke miatt ne menjünk bele Batman és a Macskanő viszonyának első ötven évébe. A modernkori Selina Kyle rovott múltú, de pozitív figura, saját sorozata is van a DC-nél, flörtje a denevéremberrel állandósult. A Hush mérföldkő kettejük kapcsolatában, hiszen Batman most látja elérkezettnek az időt, hogy teljes bizalmába avassa a Macskanőt: felfedi előtte valódi személyazonosságát és elviszi titkos hadiszállására. Ám bármennyire is megalapozott a bizalom mind racionálisan, mind emocionálisan, a félelem az árulástól oly erős még mindig, hogy egészen apró mozzanatok, félszavak képesek megfosztani Bruce Wayne-t a remélt boldog párkapcsolattól.

Nem felhőtlen a kapcsolata Batmannel és a csapat többi tagjával a Vadásznőnek sem. A lány szándéka tiszta, mégsem tudja befogadni Batman a csapatba, mert az aggály vele szemben erősebb, mint a Macskanő esetében. A gyanakvás jogosnak bizonyul, hisz a Vadásznő képes volt megalkudni a nemes célok érdekében, ami a Denevérember számára elfogadhatatlan. A bizalomnak vele szemben határa volt és marad is.

Rövid, de megrázó az a jelenet, amelyben Batman szembesül Harolddal, korábban púpos és néma torzszülöttként megismert mindenesével. Loeb az ő szerepeltetésével igazán váratlant tudott húzni, hisz Harold néhány esettől eltekintve állandóan a háttérben mozog, jelen- vagy távolléte sosem feltűnő. Az ő hálás hűségét szinte mint egy kutyáét vette adottnak Bruce Wayne, és igazán emberi megnyilvánulás tőle, hogy meg tudja bocsátani az árulást, mert érti: Harold olyasmi fejében vállalta fel, amit ő maga nem tudott nyújtani neki. Különösen kedves, és Harold gyermeki rajongását bizonyítja, hogy a kémberendezés elhelyezését azzal tudja elfogadtatni saját magával, hogy Batman a végén úgyis le fogja győzni ellenségeit.

Batman Macskanővel egy hosszú hezitáláló tangót gondolt lezárni, ám a végső lépést nem sikerült megtenni a teljes bizalom felé. A Vadásznőnek tudatosan nem adja meg a bizalmat, Haroldnak tudatosan adta meg, és vállalja a következményeit. De ezek a döntések a felnőtt Bruce Wayne döntései, Batman tapasztalatából eredeztethetők, nem kondícionálja őket semmilyen prekoncepció.

Nem úgy Tommy Elliottal, a gyerekkori, elválaszthatatlan jóbaráttal. Nem véletlenül idézi Hush folyamatosan Arisztotelészt: Bruce Wayne számára elképzelhetetlen, hogy egykori játszótársa ellene forduljon, az életére törjön, irracionális bosszút álljon rajta olyasmiért, amiért valójában hálásnak kéne lennie. Nem véletlenül mondja el újra meg újra, hogy a győzelem záloga annak az ismerete, hogy mit fog lépni az ellenfél. Az ifjú Bruce feltétlenül és totálisan bízott legjobb barátjában, és ezt a beidegződést csak nagyon sokára írja felül Batman keserű tapasztalata a világ folyásáról. Tommynak nincs barátja, de tudja, mi a barátság, és visszaél vele. A kis Bruce-nak a tábornok volt a legfontosabb bábu, Tommynak a kém.

Győzött-e Batman a Hushban? Mondjuk inkább úgy: ezt is túlélte. Túlélte, mert a leglényegesebb pillanatokban jól döntött, hogy kiben bízik, és felismerte, hogy ki árulta el, és miért. Kivétel a Macskanő: az ő viszonyuk továbbra is bonyolult marad.

Az ellenfelek viszont vesztettek. Hush – hogy valóban meghalt-e itt, majd később elválik – az árulások ellen úgy biztosította be magát, hogy mindenkinek csak az érdekeire játszott rá, nem bízott meg senkiben. Rébusszal együtt tökéletesen mérték fel mindegyik szövetséges rögeszméjét és azon keresztül manipulálták őket. Nem gondoltak viszont arra, hogy Harvey Dent rögeszméjének elmúltával visszaszerzi a szabad akaratát, és fordul a kocka.

Rébusz pedig megszerezte ugyan Batman titkát, de elszámolta magát: nem tudja felhasználni, ráadásul Ra's al Ghul bosszúja is fenyegeti. Perverz fordulat, hogy Batman most már őbenne is bízhat.

Jó kis képregény ez a Hush. Hogy nem hibátlan, hogy nem remekmű? Soha rosszabbat. És hogy a rajz imponáló, hab a tortán.