Futaki Attila évek óta dolgozott a Spirálon, ezt sokan tudtuk róla. Folyamatosan képben tartott minket, hol tart a kiadás. Drukkoltunk neki, de egyeseken - így rajtam is - már-már úrrá lett a kételkedés, hogy meg tud-e valaha valósulni első önálló albuma. De most végre itt van a kezünkben, lapozhatjuk, élvezhetjük, elemezhetjük.

A Spirált átpörgetve világos, hogy Futaki érett művész, és nem lehet elégszer kihangsúlyozni: képregényművész. Futaki ahhoz a generációhoz tartozik, amelynek már megadatott, hogy – egy kis utánjárással és felvértezve nyelvtudással – szinte habzsolhassa a külföldi képregények valamennyi alfaját. Kimagasló rajztudását a képregény nyelvének, kódrendszerének az elsajátításával egészítette ki, é személyesen is volt alkalma tanulni külföldi mesterektől. Tudatosan választott stílust és hangnemet, és magabiztosan indult el abba az irányba, amelyet a sajátjának érez.

Az oldalkompozíciókban, beállításokban nyoma sincs habozásnak, minden úgy van "keretezve", ahogyan kell. Nem lehet hát okuk panaszra a képregénykedvelőknek: a rajzoló beszéli a nyelvüket. Ám az is kiderül – talán már a címlapnál, de a belelapozás után feltétlenül – hogy nem a Rahanhoz, Garfieldhez, Pókemberhez vagy Piszkos Fredhez szokott olvasók kegyeit keresi. Komoly dolgokról lesz itt szó, kérem, egész más referenciarendszerben kell gondolkozni.

A populáris magyar képregényre epekedők ugyan ismét csalatkozhattak, de az is tény, hogy akik követték Futaki eddigi pályáját, aligha vártak tőle kőkemény akciót, izgalmas kalandokat vagy maró társadalomkritikával ötvözött humorkavalkádot. A Spirál "előképének" is tekinthető, a Beszélőben megjelent, majd a kArton galériában kiállításon is bemutott Urbs már jelezte, hogy a szerző magasabb szintre óhajtja emelni a képregényt, mint kifejezési eszközt. Igénye művészi, nem kereskedelmi sikerre tör minden áron.

Óhatatlanul megkapja tehát a Spirál a "művészképregény" címkét, és attól tartok, ennek a fogalomnak a kicsit pejoratív hangzását még egy ideig tűrnünk kell. Aki ilyen magasra teszi a lécet, nem kerülheti el, hogy annak megfelelően bírálják el a teljesítményét. A szigorú(bb) vizsgán azonban nem elég, hogy a grafikus mestere a képregényes narrációnak, és sajnos, a Nikolényi Gergellyel közös mű számos hibapontot szedett össze a "tartalom" terén.

A képregény ugyanis alapvetően epika, különösen ebben a terjedelemben – közel 80 oldalt nem lehet megúszni hangulatteremtéssel, belső monológokkal. Kell lennie történetnek, történések sorának, jellemábrázolásnak, mondanivalónak, és amit nyújt az album ezen a téren, meglehetősen kevés.

A probléma lényege szerintem abban áll, hogy kép és szöveg nem találkozik egymással: a vérprofi illusztrációkhoz nem illeszkedik sem minőségében, sem ritmusában a titokzatoskodó, valójában azonban roppant banális sztori. Nincs mit rajta megfejteni.

Meglehet, néhány év múlva és több album tapasztalatának a birtokában a grafikus már rutinosan felülbírálta volna íróját, de egy, a képregényes narrációban jártasabb szerkesztő bevonása a munkába is jelentősen enyhítette volna a dilettantizmus érzetét. Ám annyi már most biztos: a Spirállal Futaki Attila programot hirdetett, letette az asztalra, amit ígért. Már ez sem egy ifjúkori zsenge, ám meggyőződésem, hogy ennél jóval erősebb köteteket látunk tőle éveken belül.