Illetve, nem is a Hellsinget nem értem, az egyszerűen nem érdekel, ez kiderült nekem 20 oldal után. De mivel látom, hogy már harmadik hete a második legkelendőbb képregény a legnagyobb bolthálózatban, fogtam magamat, és végigolvastam. Tehát most már tudom, hogy mit nem értek.

Kezdjük a fülszöveggel, a kiadó honlapjáról másolva:

"Hirano Kohta kultikus mangája - magyarul! A Hellsing egy veszett tempóban pörgő, kíméletlenül vicces és véres vámpírtörténet, csupa póz és coolness - Bram Stoker óta a legjobb dolog, amit az éjszaka urairól írtak!"

Eltekintve attól, hogy számomra fogyasztható vámpírtörténetet Howard Chaykinen kívül nemigen alkottak még képregény formában, meghökkent ez a fogalmazás. Az még hagyján, hogy a magyar(os) helyesírást szívén viselő kiadó képes volt leírni a "coolness" szót egy ajánlóban, hadd gazdagodjon ezzel édes anyanyelvünk. De amennyire én tudom, a "pózolás", "pozőr" szavaknak egyáltalán nem szokás pozitív értelmet adni. Sőt. Ennyire változna a világ, amíg nem figyelek oda két percig?

Ha egy mangáról meg szeretnénk tudni mindent, amit érdemes, a legjobb felmenni a Japanimánia honlapjára, és elolvasni, mit ír róla Darklight, alias Kálovics Dalma. Lássuk hát:

"Hogy miért jó a Hellsing, és miért szerzett annyi rajongót a világon, azt már ebben a kötetben is láthatjuk: van itt izgalom, akció, fröcsög a vér, ahogy a vámpírsztorikhoz illik, van rengeteg lövöldözés, a plusz pedig a karakterekben, illetve a hihetetlen pozőrségben és a coolra hangolt jelenetekben rejlik. Alucardnál nehezen találunk karizmatikusabb vámpírt [...] Ráadásul - és itt van a lényeg - miközben fürdünk a vérben és a később kibontakozó történetben, addig egy percig sem felejthetjük el, hogy az egészet nem kell olyan komolyan venni, merthogy maga a történet sem veszi komolyan önmagát - de éppen ezért olyan jó. Persze az is fontos, hogy itt még csak a történet kezdeményeit találjuk, és gyakran van olyan érzésünk, hogy Hirano nem is tud rajzolni, akkor meg mit keres a pályán, de ez a későbbiekben javulni fog."

Hát még mindig nem lettem okosabb. Speciel a rajzzal nekem nem volt bajom, de lehet, hogy csak kezdek már edzett lenni. Nem, ez nem igaz. Abszolút semmi gondot nem látok a grafikával, és látszik, hogy profival van dolgunk, nyugati szemnek is jól követhetően használja a paneleket, beállításokat, csak pár helyen kavarnak be a horrorsztorik esetében szerintem irritáló "visszafiatalodó" effektek. Ez az ember tud(na) történetet mesélni.

No de hogy is mondja Dalma? "egy percig sem felejthetjük el, hogy az egészet nem kell olyan komolyan venni, merthogy maga a történet sem veszi komolyan önmagát" Hát reméltem is. Mert ebben a történetben annyi zagyvaság van, hogy ihaj. Ha csak egy pillanatig is komolyan vennénk "mi nyugatiak", ahogy egy japán szórakozik a történelmi vallásainkkal, már meg is szakítottuk volna a diplomáciai kapcsolatokat az országával. Hogy is mondja Integra (persze biztos ebben is érezni kell az iróniát)? "Ezek a nyavalyások gúnyolódnak az országunkkal, a vallásunkkal és a Hellsinggel." (71. oldal).

Tudom jól (jól tudom?), hogy a Hellsing 14 (vagy 12, ez most kicsit zavaros) fölötti olvasói nem mangákból tanulják az angol történelmet, de valahol nyugtalanít, hogy Hirano vagy az ég világon semmit sem tud a témáról, vagy rohadtul nem érdekli az egész. Mert ha ez így van, akkor miért pont ezt választotta jópofizás gyanánt?

Nem vagyok sem hívő, sem vallásos, és semmi kivetnivalót nem találok a Da Vinci-kód szerű összeesküvés-elméletekben, amelyekben finoman szólva nem mindig pozitív hősként szerepel az egyház. De hogy a Hellsingben a vámpírok és zombik ellen egymással konkurálva és őket be is sorozva harcoljon a Vatikán és "az angol protestáns egyház" védelmezője, az már tényleg több mint komolytalan. Úgy gondolom, még egy szatíra, paródia, pastiche, akármi írójának is tisztában kell lennie az anglikán egyház mibenlétével, és ha ennyire el akar rugaszkodni a valóságtól, akkor talán nullára kéne redukálnia a kulturális referenciákat, abból nem lehet baj.

Angolosként bosszantanak a "Sir Hellsing" megszólítások. Hölgynek nem dukál a "sir" (kivéve a Charlie Brownban, de ott is csak félreértés okán), és a lovagi előnév után az illető keresztneve következik, nem a családneve, és pláne nem a "birtoké", mint a lordoknál. De amikor a brit rendőrlány ismételten "Alucard-szama"-nak hívja a fordított nevű vámpírkirályt, arra már igazán nincs bocsánat - csak az a kérdés, a szerzőt vagy a fordítót illeti-e az elmarasztalás.

Biztos bennem van a hiba, kerestem hát további recenziókat. Nem sokat találtam – feltehetően nem sokan gondolták úgy, hogy érdemes bármit is írni erről a mangáról, hisz vagy bejön valakinek, vagy nem. De egyet azért beidézek:

"Hellsing is a manga that is adored or despised. Its intense violence acts as both and plus and a minus. The plot comes together slowly, but the real eye catcher is the constant action and dark tone.
People who seek a manga with deep themes and hidden meanings should probably keep searching.
However, those people who just want to see some good hardcore battle sequences should definitely try this manga."

Igaza lehet, főleg az elejével (vagy imádod, vagy lenézed). És valóban nem ez az a manga, ami a mély mondanivalójával bilincseli le az olvasót. De mintha azt szoktam volna hallani a mangakedvelőktől, hogy azért utálják az amerikai szuperhősös képregényeket, mert azokban nincs más, csak értelmetlen gyepálás sok-sok oldalon keresztül. Hát akkor talán mégsem itt van a különbség...