Loana királynő titokzatos tüze címen jelenik meg a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál idei díszvendégének legújabb regénye. Hogy miért beszélünk erről a Papírmozi rovatban, amely rendszeresen a képregényekről értekezik? Nos, elsősorban Loana királynő miatt. Aki egy képregényfigura.

Lymon Youngra ma már leginkább úgy emlékszünk, mint a világhírű Blondie képregényfigura szerzőjének, Chic Youngnak a bátyjára. Pedig egykor saját jogán is komoly ismertségnek örvendett mindenhol, ahova a King Features ügynökségnek köszönhetően eljutott Tim Tyler’s Luck című sorozata. Az 1928 és 1996 között megjelent csíkok egy árvaházból megszökött fiú és pár évvel idősebb barátja (Spud) világ körüli kalandjait mesélték el. Számos viszontagság után Afrikában kötöttek ki, és onnantól kezdve az elefántcsontvadászok elleni harc vált fő tevékenységükké. A második világháború alatt rövid időre hazatértek Amerikába, hogy eleget tegyenek hazafias kötelességüknek, de utána visszautaztak Afrikába. Kalandjaikból 1937-ben mozifilm is készült.

1933-ban kezdődött Timnek az a kalandja, amely a későbbi gyűjteményes kiadásokban a Loana királynő titokzatos tüze címet kapta. A századelő ponyvaregényeiből ihletett gonosz királynő uralmának a két fiú vet véget. A sorozat nagy népszerűségnek örvendett Franciaországban Raoul et Gaston, Olaszországban Cino e Franco néven.*

Eco regényhőse, egy hatvanas antikvárius szívrohamot kap, majd kómába esik. Amikor felébred, nem emlékszik semmire, ami személyes. Visszatér gyerekkorának helyszínére, egy vidéki házba, és az ottani padláson őrzött régi füzetekből próbálja rekonstruálni saját személyiségét. A folyóiratok és ponyvaregények között találja egykori kedves képregényeit, Tim Tylerék kalandjait. A történet már nem mozgatja meg a fantáziáját, de a lágyan csengő Loana név és a titokzatos tűz segíthet eligazodni az elfeledett gyönyörűségek visszfényén.

Talán furcsának tűnik, hogy Eco éppen egy képregényfigurát emelt be regényének a címébe, de aki alaposan ismeri a munkásságát, cseppet sem csodálkozik ezen. Mielőtt ugyanis világhírű regényíróvá vált, Eco esztétikával és szemiotikával foglalkozott, és ezen munkássága részeként górcső alá vette a klasszikus képregényeket. A Superman-mítoszban (1962) az idő szerepét vizsgálta, 1971-ben I fumetti di Mao címen a kínai kommunista propaganda képregényeiről írt könyvet. A képregényelemzés egyik úttörő példája Milton Caniff Steve Canyonjáról szóló, képről képre haladó értelmezése. A nálunk Snoopy kutya nevén ismertté vált Peanuts kapcsán a New York Review of Booksban hívta fel a figyelmet arra, hogy nem szabad összetéveszteni a médiumot az üzenettel.

Ezt a hozzáállását erősíti az a tény is, hogy ő írta a bevezetőt a legendás Will Eisner Az összeesküvés című, utolsó képregényéhez, amely tavaly Magyarországon is megjelent. Nincsenek magasabb és alantasabb művészeti ágak, csak nagy művészek vannak – függetlenül attól, hogy milyen kifejezési eszközt választottak.

Bayer Antal, Könyves Extra, 2007. április

* Magyarul Puskás Pista címen jelent meg a Hári Jánosban.