Az általános választói jog magától értetődőnek tűnik, de a szabályozása nem az. Lényegbevágó elvi kérdés, hogy kinek jár ez a jog, és a gyakorlati következményei nagyon komolyak lehetnek.
Tegnap osztott meg egy ismerősöm Facebook-oldalán egy két hónappal ezelőtti cikket, amelyben a 888.hu portál azon van felháborodva, hogy Skóciában teljes szavazati jogot kaptak a bevándorlók, méghozzá suttyomban, a vírushelyzetet kihasználva verték át ezt a parlamenten. A cikk szerzője teljesen kiborult: hiszen képzeljük csak el, mi lenne, ha Magyarországon újra Gyurcsány Ferenc kerülne hatalomra, egymaga döntené el, hogy kiket fogadunk be menekültként, és akár csak néhány hónapra „importálhatna” szavazókat, akik hálából minden bizonnyal őrá voksolnának. És előveszi azt az érvet is, hogy ha Magyarországon a legutóbbi önkormányzati választásokon csak a magyarok vehettek volna részt, egész más lett volna az eredmény, talán még a főpolgármesteri poszton is.
Egy ilyen hergelésre az embernek az első gondolata az lenne, hogy visszavág az egyes határmenti falvakba egyetlen napra importált, magyarul nem is beszélő ukránokkal, és fel lehetne melegíteni a levélben szavazás ügyének meglehetősen zavaros kezelését, de nem szeretnék erre a szintre süllyedni. Mert hát itt tényleg egy elvi kérdésről van szó, de ahhoz, hogy erről lehessen beszélni, muszáj előbb érdemben reflektálni a cikk állításaira.
Nem fogok még egyszer visszanézni az oldalra, hogy megnézzem, ki a cikk szerzője, de mindegy is – az illető biztosan nem újságíró, hiszen újságíró nem ad ki kezéből úgy anyagot, hogy ne járjon utána alapvető dolgoknak. Én sem vagyok újságíró, de azért csak fogtam magamat, felkerestem a skót parlament honlapját (ahol természetesen valamennyi bizottsági ülés szó szerinti jegyzőkönyve is megtekinthető) és megnéztem pár híradást, így már nagyjából képben vagyok.
1. A „vírushelyzetet suttyomban kihasználva átverték” állítás távolról sem igaz. A törvénytervezet egy hosszú hónapokon át tartó előkészítés előzte meg, az első változat még 2019 júniusában került a skót parlament elé. A bizottságok szeptemberben és októberben tárgyaltak róla, majd november végén a parlament 63-18 arányban elfogadta az általános elveit. (Tehát voltaképpen ekkor már eldőlt, hogy lesz ilyen törvény, csak a szöveg pontosítása volt hátra.). A módosítási javaslatokról január közepén tárgyaltak, és február 20-án került sor a végszavazásra. Az eredmény 90-27 volt, senki sem tartózkodott. A törvény április 1-én lépett életbe.
Skóciában az első koronavírusos esetet március 1-én jelentették, az első halálesetet 13-án. Az első korlátozó intézkedések bevezetésére március 20-án került sor. Mindez tehát a törvény végszavazása után történt, a dolognak az ég világon semmi köze a járványhelyzethez.
2. A cikk azt sugallja, hogy „valaki” egyoldalúan erőltette át a szavazást. A valóság ezzel szemben az, hogy a kormányzó Skót Nemzeti Párton kívül a négy ellenzéki párt közül három is megszavazta (Munkáspárt, Liberális Demokraták, Zöldek), egyedül a konzervatívok voksoltak ellene. Fel lehetne ugyan most vetni, hogy a konzervatívok a nemzeti egység igazi őrei, csakhogy éppenséggel Skóciában elég nehéz lenne bárkinek is bemesélni, hogy létezik nacionalistább az SNP-nél. (Az még inkább elfogadható érv, hogy a konzervatívok az Egyesült Királyság egységének őrei, annak a „nacionalistái” – csakhogy az egy birodalom, legalábbis annak a maradványa, nem a legjobb példája a nemzeti önrendelkezés elvének.)
3. A törvény tételesen felsorolja, hogy kik válnak jogosulttá az országos (mármint skót) és helyi választásokon való részvételre, és kik lesznek választhatók. A bevándorlók esetében kiemeli a törvény, hogy olyanokra vonatkozik, akik legálisan és időkorlát nélkül tartózkodhatnak az országban. Választásra továbbra is azok jogosultak, akik Skóciában élnek. A parlamenti vitában a hozzászólók kiemelték, hogy a bevándorlási törvény nem Skócia, hanem az Egyesült Királyság kompetenciája. Tehát nem a miniszterelnök, nem a kormányzó párt és még csak nem is a skót parlament szabja meg, hogy ki milyen tartózkodási engedélyt kap, így nem is lehet tudni, hogy a bevándorlók szavazatai kinek kedveznének.
4. A budapesti választói jegyzék szerint 38.021 EU-állampolgár volt jogosult részt venni a legutóbbi önkormányzati választáson. Karácsony Gergely 46 ezer szavazattal előzte meg Tarlós Istvánt, vagyis akkor is nyert volna, ha minden „külföldi” elmegy szavazni és mindegyikük őrá szavaz. De ez biztos nem így történt, semmi okunk nincs feltételezni egy 100%-os részvételt, és azt sem, hogy attól, hogy valaki nem magyar állampolgár, automatikusan a Fidesz jelöltje ellen szavaz. (És miért ne szavazhattak volna akár Puzsérra?) Ugyanez áll az egyes kerületekre is.
És akkor most térjünk át a lényegi, elvi kérdésre, mert erről valóban fontos lenne beszélni és konszenzusközeli álláspontra jutni.
Itt két elv ütközik egymással. Az egyik szerint a magyar nemzet ügyeiben a magyarok (magyar állampolgárok és magukat magyar nemzetiségűnek vallók) jogosultak dönteni. A másik szerint a magyar állam ügyeiben azok jogosultak dönteni, akik életvitelszerűen és jogszerűen élnek Magyarországon, itt fizetnek adót, itt veszik igénybe az állam szolgáltatásait, itt tesznek eleget az állam által rájuk rótt kötelességeknek.
Mindkét elv mellett lehet érvelni, és szándékosan tettem különbséget a megfogalmazásban. Nemzet és állam nem ugyanaz, és a száz évvel ezelőtt elszakított területeken élő magyarok mai leszármazottjai jogosan követelik a nemzethez tartozás érzésének erősítését.
Az ellentmondás feloldása nem könnyű, és a jelenlegi hatalom által választott megoldás távolról sem nevezhető konszenzusközelinek. Ezen nagyon jó lenne változtatni, és véleményem szerint ezzel hozzá lehetne járulni egy békésebb közhangulat kialakításához. Nincsenek illúzióim, nem látom erre a hajlandóságot, úgyhogy csak a vágyaimnak tudok hangot adni.
Úgy gondolom, hogy mint az élet minden területén, kompromisszumot kellene kötni. A szavazati jog állampolgári jog, ez idáig tiszta sor. De ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne szabályozni – meg is teszik, hiszen a magyarországi lakcím feltétele az országgyűlési választásokon az egyéni választókerületben szavazásnak és az önkormányzati választásokon való részvételnek. Az, hogy az embernek szavazati joga legyen abban az országban, ahol él, szintén evidensnek tűnik, de ezt is lehet szabályozni – meg is teszik, hiszen a más EU-országok polgárai jogosultak részt venni Magyarországon az európai és önkormányzati választásokon, az országgyűlésin azonban nem.
Ez a jelenlegi szabályozás nem mindenkinek tetszik (kinek egyik, kinek másik eleme), és a gyanakvás, hogy ennek a szabályozásnak egyes elemei a jelenlegi kormánypártoknak vagy az erősebb európai integrációt favorizáló ellenzéki pártoknak kedveznek, különösen megnehezíti a társadalmi párbeszédet. Márpedig előbb vagy utóbb muszáj lesz véget vetni ennek a keserűségnek.
Szívesen fogalmaznék meg egy javaslatot, de annak, amit én észszerűnek tartanék, és amihez optimista véleményem szerint a téma kellően alapos megvitatása után megszerezhető lenne ama bizonyos konszenzusközeli támogatás, egy átfogó választási reform lenne a feltétele. Elsősorban az országgyűlési, de az önkormányzati választási rendszert is meg kellene hozná változtatni. Ebben két szempontot tartanék a legfontosabbnak: egyrészt a mostaninál sokkal nagyobb arányosságot, másrészt a másodlagos preferenciák figyelembe vételét. Ha ez megvan, akkor lesz érdemes beszélni arról, hogy a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok milyen képviseletet kapjanak a parlamentben, és akár arról is, hogy mely ügyekben szavazhassanak az általuk delegált képviselők.
Ennyit Skóciáról.
