Az Ezeregy éjszaka illusztrátorai, 2: Leidenfrost Sándor
2016. november 25. írta: Bayer Antal

Az Ezeregy éjszaka illusztrátorai, 2: Leidenfrost Sándor

Az Ezeregy éjszaka Helbinget követő illusztrátorai közül a legérdekesebb Leidenfrost Sándor. Bár úgy tűnik, mindössze hat képet készített, mindegyiken látszik, hogy nem hétköznapi képzelőerővel rendelkezett. Az egyik galéria honlapján fellelhető életrajza szerint 1888-ban született Debrecenben, Ferenczy Károlytól tanult festészetet a Képzőművészeti Főiskolán, majd egy ideig tanársegéd volt a Műegyetemen. Az Ezeregy éjszaka második és harmadik kötetének a füzetein dolgozott 1923-ban, az életrajz szerint 1925-ben New Yorkba költözött.

2_7_leidenfrost_kicsi.jpg

3_1_leidenfrost_kicsi.jpg

3_2_leidenfrost_kicsi.jpg

3_3_leidenfrost_kicsi.jpg

3_4_leidenfrost_kicsi.jpg

3_5_leidenfrost_kicsi.jpg

leydenfrost_sm.pngMivel a nevét csak kicsit változtatta meg Amerikában, nem volt nehéz rátalálni. A Wikipédián olvasható angol életrajza szerint már 1923 folyamán megérkezett az Államokba, és Alexander Leydenfrost néven kezdett dolgozni egy másik magyar emigráns, Willy Pogány (Pogány Vilmos) mellett, aki már 1914 óta élt a tengerentúlon. Leydenfrost színház díszleteket és falfestményeket készített, majd bekerült a Hearst-lapbirodalomhoz illusztrátornak. 1939-ben rövid időre visszatérhetett a fantasztikumhoz: a Planet Stories című sci-fi ponyvamagazinnak készített címlapokat és belső illusztrátorokat, a lap rajongói szerint a legjobbakat. Előtte és utána pedig főleg realista és futurisztikus, ipari és műszaki témájú rajzolóként dolgozott, a világháború alatt a Life magazin alkalmazta tudósítóként.

Amerikai munkái közül néhány megtekinthető itt és itt, SF munkásságát itt foglalja össze egy lista.

Jerry Frissen író blogján jó minőségben láthatók egy 1961-es képzeletbeli atomháború illusztrációi, amelyeket Leydenfrost készített, nem sokkal halála előtt.

1979-ben a Galaktika 35. száma bemutatta régi illusztrációit.

Kicsit tovább is olvastam, érdekesnek bizonyult. Az angol Wikipédia „Leidenfrost bárónak” nevezi és tanársegédből előlépteti professzorrá, egy SF enciklopédia pedig kifejezetten romantikus és kalandos életutat kölcsönöz neki, aminek valószínűleg fele sem igaz. Az sem tűnik hihetőnek, hogy Lugosi Béla, Peter Lorre és Paul Lukas társaságában érkezett volna Amerikába szerencsét próbálni, ugyanis a három világhírű színész életrajzi adatai alapján ezt nehéz lenne összeegyeztetni. (Persze ettől még ismerhette őket, haverok is lehettek – Lugosi és Lukas nagyjából a kortársai voltak. Lorre azonban jóval fiatalabb, és korai karrierjét Németországban töltötte, csak 1935-ben ment Amerikába.) Ebből kifolyólag az egyik rajongói blogon olvasható sztori egy majdnem végzetes párbajról sem biztos, hogy valóban megtörtént.

Jóval valószínűbb, hogy rokona volt Johann Gottlob Leidenfrost német orvosnak, akiről egy fizikai jelenséget, a Leidenfrost-tüneményt neveztek el. Apja Leidenfrost Ármin kereskedő volt, anyja neve Gacsáry Erzsébet, bátyja Leidenfrost Gyula tengerkutató. Egy másik Leidenfrost Gyulának, aki íróként a Déri Gyula nevet használta, az apját ugyancsak Gyulának hívták. Mivel a fentiekkel hasonlóan szintén Debrecenben élt, ez a Gyula valószínűleg Ármin testvére lehetett, és az ő életrajzából tudjuk, hogy a nagypapa – az orvos unokaöccse – vándorolt be Magyarországra. A Leidenfrost-családról szó esik Szabó Magda Régimódi történet című regényében, sőt egy utalás erejéig maga Sándor is szerepel: „Leidenfrost Sándorkából lesz majd valamikor az Amerika-szerte olyan híres Alex Leidenfrost, a festő.”Az írónő anyjának, Jablonczy Lenkének Gacsáry Erzsébet volt a keresztanyja.

Leidenfrost Sándor fia, Robert Leydenfrost gyermekkönyvek írójaként és illusztrátoraként ismert.

És honnan a feltételezett báróság? A Leidenfrost-család sírján látható nevek között szerepel néhány „Barsi Leidenfrost”. Az előnevet 1897-ben szerezte meg család egyik Gyula nevű tagja, akit Bars vármegyei földbirtokosként az előző évben emeltek nemesi rangra. Megkapta azt a jogot is, hogy kiterjessze az előnevet unokaöccseire is. Hátha egyszerűen csak „baron”-nak olvasta valaki a „barsi”-t…

süti beállítások módosítása