Klónozzunk kádert!
2015. december 22. írta: Bayer Antal

Klónozzunk kádert!

Amerikában élő ismerősöm kicsit szomorúan írja, hogy nincsenek még unokái. Valamiért erről Kövér László szavai jutottak eszembe. Igaz, az ismerősöm hetvenes hölgy és nem ötvenes férfi, civil művész és nem országgyűlési elnök, ráadásul fiai vannak, akiken nehéz számon kérni a gyermekszülést, de ez most lényegtelen. Szabad asszociációs képességemnek köszönhetően felidéződött bennem tavalyi negyvenéves érettségi találkozónk, amelynek a harmadik órájában már úgy kellett könyörögni, hogy találjunk már valami más közös témát, mint hogy kinek hány gyereke, unokája, kutyája és macskája van, illetve miért nincs.

Ezen a ponton már el is jutottam a megvilágosodáshoz: Fidesz-kongresszus munkanéven valójában kibővített évfolyam-találkozón hangzott el Kövér úr felhívása, és így már teljesen érthető, miért emlegették a párt vezetői az utánpótlás fontosságát. Nem a nemzethalált, hanem a használható káderek elfogyását vizionálják.

igendroidok.jpg

A kép forrása: A Droidok országa Facebook-oldal, az alkotó engedélyével

Hazafias magyar keresztényként csak legyintenek a világ túlnépesedéséből fakadó problémákra, elvégre a túlszaporulat nem magyar és nagyrészt nem is keresztény. Sőt, a 15 milliós világnemzet jogvédőiként aggodalommal tölti el őket a tény, hogy a 7 milliárdos világnépességből 6 milliárd 985 millió ember nem magyar. Akik ugyan az óriásplakátok állítása szerint túlnyomó részben hozzánk igyekeznek bevándorolni, ám már ránézésre is alkalmatlannak tűnnek Fidesz-tagnak, de még Fidesz-szavazónak is.

Szerencsére a Fidesz nem szektás szervezet, mindenkori gondolkodása bizonyítottan rugalmas. Mivel a migrációt a maguk részéről a honfoglalással lezártnak tekintik, az ország elöregedésének az ellensúlyozására a befogadást pedig kizártnak, semmi kétség, hogy előbb-utóbb fel fogják maguknak fedezni a természetes szaporulat egyetlen ésszerű alternatíváját.

A helyzet sürgető, ahogy arra egy lánglelkű (sem velem, sem más általam ismert jelenlegi vagy egykori Bayerrel semmilyen rokonsági kapcsolatban nem lévő) újságíró felhívta a minap a figyelmet, amikor megosztotta egy civil blogger éleslátó bejegyzését. Hiszen Magyarországot nem csak a kétharmad lakja, sőt valószínűsíthető, hogy Orbánék valamelyik, a matematikában jártasabb multimilliomos tanácsadójának sikerült levezetnie a 2014-ben begyűjtött 2.264.780 szavazatból, hogy a potenciális magyar anyák maximum 50 százalékos eséllyel szülnek Fideszbarátot, a többiek a bizonytalan nemi identitású, idegenszívű és az első adandó alkalommal itthon szerzett szakképzettségükkel vagy diplomájukkal a zsebükben külföldre szökni készülő szinglihordákat (röviden: liberálisok) szaporítják.

A bátor blogger segített megadni a kulcsot Kövér beszédéhez: a liberális, princípiumukat megtagadó ketteskék inkább ne is szüljenek.

A taktika első lépését tehát megfejtettük, de ezzel még nem oldódott meg teljesen a Fidesz-káder dilemma, hiszen statisztikailag (például adó- és illetékfizetőként) azért mégiscsak magyarok lettek volna ezek a meg nem születő liberálispalánták is, az államkasszát pedig nem lehet kizárólag EU-s forrásokból fenntartani, sajnos.

A modern technológiákban jártasabb olvasóim már minden bizonnyal eljutottak ugyanarra a következtetésre, amire én is: a Fidesz készül bevezetni a párttagok kötelező klónozását. A programot folyamatosan, 30 év alatt fogják végrehajtani (miniszterelnök úr véletlenül elkotyogta a titkos határidőt). A klónok tudatra ébredésük után kijelentkeznek a klónozott párttag lakcíméről, s mivel már nem laknak vele egy háztartásban, azonnal jogosultak lesznek a minden megbízható honfitársunk számára kiírt pályázatokon való indulásra. A KDNP talán félénken megjegyzi, hogy a klónozást a keresztény vallás nem helyesli, de miután a köztársasági elnök rendeletben engedélyezi, hogy Semjén Zsolt ezentúl erdélyi fejedelemnek nevezze magát, nem fogják tovább erőltetni aggályaikat, elvégre explicit tiltást nem találni a Bibliában.

Ezen a ponton elfogott a kétség: lehet, hogy amit itt leírtam, nem is spekulatív fikció, hanem már folyamatban lévő hadművelet? Már korábban feltűnt, hogy a második generációs Fidesz-politikusok szó szerint ismétlik főnökük minden megnyilvánulását, sőt még a szövegtagolásuk is kísértetiesen emlékeztet Orbán Viktoréra. De eddig azzal áltattam magamat, hogy csak ugyanattól a cégtől tanulták a retorikát. Lehet, hogy a terv meghaladja a fantáziámat, és a kiválasztott alapító atyáknak csak az agyát klónozták, azt ültették be első osztályú vidéki srácok gazdatestébe? Ha jobban belegondolok, ez arra is magyarázatot ad, hogy miért van olyan kevés női politikus a Fideszben. A rejekció jelenségével állhatunk szemben, a női princípium kilöki magából a transzplantált hímszervet. Igen, úgy tűnik, a tökéletesítéshez tényleg szükség lesz 30 évre.

süti beállítások módosítása