Bernard Prince
2015. február 10. írta: Bayer Antal

Bernard Prince

bernardprince4_aventuremanhattan.jpgHermann idén jelölt volt Angoulême város nagydíjára, ám végül a legnagyobb európai képregényfesztivál zsűrijének a választása az Akira szerzőjére Ótomo Kacuhiróra esett. Bízom benne, hogy előbb-utóbb azért csak megkapja, hiszen a francia-belga realista képregény kiemelkedő képviselőjeként kétségtelenül megérdemelné. Mindenesetre a jelölés jó alkalom arra, hogy megint elővegyem egy fiatalkori kedvencemet. Bernard Prince történetében van újrahasznosítás, pályamódosítás és rajzolóváltás is, leginkább azonban azért fogunk sokáig emlékezni erre a karakterre, mert vele mutatta meg először Hermann a világnak, hogy mit tud.

Hermann Huppen 1938-ban született Belgiumban, fiatalkora egy részét Kanadában töltötte, asztalosnak, építésznek és belsőépítésznek tanult, mielőtt fiatal házasként a Spirou magazinnál dolgozó sógorának a tanácsára 26 éves elkezdett képregényeket rajzolni. Szinte azonnal felkeltette a számos képregénylapnak dolgozó Greg figyelmét, aki felvette a stúdiójába, olyan társak mellé, mint Dany, Dupa, Turk és De Groot. A többiekkel ellentétben őt azonnal realista képregények rajzolására állította rá Greg, és 1966-tól, amikor kezdett egyre nagyobb szerepet kapni a Journal de Tintinben, felajánlotta neki, hogy legyen új sorozatának, az Interpol rendőrtisztjeként szolgáló Bernard Prince-nek a rajzolója.

Az új karakter azonban valójában nem is volt új, csak korábban másképp hívták. 1958-ban Bob Francval néven debütált egy igencsak rövid életű hetilapban, akkor egy Louis Haché nevű rajzoló volt Greg szerzőtársa. A Tintinben a név már foglalt volt (Marc Franval néven egy világutazó fotós kalandjai jelentek meg egy ideje), ezért másikat kellett találni. A fiatal rendőr által befogadott pakisztáni (vagy indiai) árva fiú, Djinn, azonban megtarthatta a nevét, a szerepét és több-kevésbé a kinézetét is.

bobfrancval.jpg

bernardprince_premiere.jpg

Az első, 4 oldalas Bernard Prince-történet a Tintin 904. számában jelent meg. Sem ebben, sem a későbbiekben nem tudjuk meg, hogy került Djinn Bernard-hoz, de azt igen, hogy talpraesett kölyök, és segít barátjának a nyomozásban. A bemutatkozást még hat másik, 4-6 oldalas sztori követte, nagyjából havonta egy. A hatodikban aztán hirtelen változás következett be: Bernard egy nagybátyjától megörökölt egy nagy hajót, és elhatározta, otthagyja a rendőrséget, és a hajó bérbeadásából fog megélni, mindenféle fuvarokat fog elvállalni.

bernardprince_retraite.jpg

bernard_prince_cormoran_premiere.jpg

A váltásra azért volt szükség, mert detektívje már volt a Tintinnek Ric Hochet személyében, és a szerkesztőség úgy gondolta, zsánerenként elég egy képregény. Így hát mire 1967-ben, nem egészen egy évvel a karakter bemutatkozása után elindult az első hosszabb, folytatásos története, immár a Cormoran nevű hajó fedélzetén látjuk őt és Djinnt. És már az első oldalon feltűnik leendő újabb társuk, Barney Jordan, egy tapasztalt tengerész.

bp_pirateslokanga1.jpg

bp_pirateslokanga2.jpg

Már a kezdeti rövid történetek és a Les pirates de Lokanga („Lokanga kalózai”) között is feltűnő a rajzstílus fejlődése. A képek elevenebbek, az afrikai hőségben megmutatkozó csupasz izmok realistábbak. De ez még csak a kezdet. A következő, Ázsiában játszódó történetben – Le général Satan, avagy „Sátán tábornok” erőteljesen megmutatkozik Jean Giraud-nak, a Blueberry hadnagy rajzolójának a hatása, akit Hermann példaképének tekint. Szálkás vonások, részletgazdag díszletek, pontosan megkomponált oldalképek jellemzik máris a sorozatot.

bernardprince1_generalsatan.jpg

satan1.jpg

Hermann gyorsan kialakuló stílusát tanítani is lehetne. Olyannyira igaz ez, hogy Antoine Roux 1970-ben megjelent, La bande dessinée peut être éducative („A képregény alkalmazható lehet a tanításban”) című alapművében a harmadik, immár 44 oldalas, Tonnerre sur Coronado („Mennydörgés Coronado felett”) című Bernard Prince-történetből hoz fel példaként egy plánozást, elmagyarázva, hogy milyen drámai hatást ér el vele Hermann. Ahogy Giraud, Hermann is alaposan megtervezi az oldalait, mesteri kézzel vezeti az olvasó tekintetét, játszik a képek egymás közti viszonyával.

bernardprince2_tonnerrecoronado.jpg

tonnerrecoronado_planche.jpg

Az olvasók pedig rákaptak Bernard Prince-re, hamar a legnépszerűbb sorozatok egyike lett. Ebben az időszakban Greg amúgy sem nagyon tudott hibázni, nem véletlen, hogy a lap főszerkesztői posztját is rábízták. A korábban csak a humoros műfajban brillírozó alkotónak egymás után jöttek a kalandsorozatai, a már bemutatott Luc Orient után a Bruno Brazil (hogy ne érezze azt az olvasó, hogy a csapból is ő folyik, ezt Louis Albert álnéven írta), sőt 1969-ben Hermannt megajándékozta egy western-sorozat rajzolásának a lehetőségével is (Comanche).

bernardprince3_frontiereenfer.jpg

Nagyon szerettem mindkét sorozatot, folyamatosan olvastam a Tintinben, Hermann ebben az időben kifejezetten brillírozott. Annak azonban egészen biztosan megvan az oka, hogy a Bernard Prince-ből kötetben csak a két legelső részt vettem meg. Hogy miért? Eleinte nem tudtam eldönteni, de ahogy utánaolvastam, Hermann megadja rá a magyarázatot.

Ugyanis Hermann unta, kiszámíthatónak tartotta a sztorikat. Bár mindig hozta a formáját a különböző egzotikus környezetekben, egy idő után már nem érezte igazán jól magát Greg rajzolójaként. Szóvá tette például, hogy túl kis szerepet kapnak a nők (főleg a Bernard Prince-ben, de a Comanche valódi sztárja sem a címszereplő hölgy, hanem Red Dust).

És hát lássuk be, igaza van. A Bernard Prince-történetek látványosak és izgalmasak, de nem abból a fajtából valók, amiket az ember újra meg újra elővesz (hacsak nem éppen tanulja a képregényrajzolást és a történetmesélést, mert akkor erősen ajánlott olvasmány). A három fő karakter remekül el van ugyan találva, de kissé bele vannak meredve a sztereotípiáikba, borítékolható, mikor fog felordítani Barney, mikor fogja Bernard utasításait megszegni Djinn, mely ügyekért fog kiállni az önzetlen címszereplő. (Persze most azért jó volt feleleveníteni a régi történeteket, nem mondom.)

frontiere5.jpg

Ahhoz képest, hogy unatkozott, Hermann igen sokáig bírta: egészen 1977-ig, amikor egy német kiadó lehetőséget biztosított neki egy saját sorozat indítására, amit ő maga írhatott – ez volt a Jeremiah, amely alapján később amerikai tévésorozat is készült.

Három sorozatot már Hermann sem tudott vinni egyszerre, ezért Greg megengedte, hogy válasszon, melyiket fogja a továbbiakban neki rajzolni, és melyiket adja le. Hermann a Bernard Prince-től szabadult meg, a Comanche-ot még 1983-ig ő rajzolta. Innentől kezdve azonban hűvössé vált a szerzőpáros viszonya, mivel Greg közölte Hermannal, hogy nem tartja alkalmasnak arra, hogy maga írja a sorozatait. Ezért az előítéletes állításáért csak jóval később követte meg, amikor Hermann már kiválóan bizonyított, a már említett Jeremiah-n kívül a(z érdekes módon először Jugoszláviában megjelent) Les Tours de Bois-Maury-val is.

Bernard Prince nagyon rosszul járt a váltással. Először Dany vette át a rajzot, méghozzá meglepően jól boldogult, annak dacára, hogy korábban nem volt realista sorozata. De pár epizód után kiszállt, mert nem érezte magáénak a karaktert. A stafétát az ekkor már szinte veteránnak tekinthető Edouard Aidans vette át – vele meg Greg nem volt megelégedve, úgy vélte, túl sokszor választ „megúszós” megoldásokat, nem követi az írói utasításokat. 1999-ben Greg meghalt, és ekkor úgy tűnt, Bernard Prince sem tér vissza többé, noha Greg más sorozatai közül többet is folytattak mások.

Aztán 2010-ben eléggé váratlanul megjelent egy új kötet, amit Hermann rajzolt, fia és egy ideje gyakori szerzőtársa, Yves H. írt. A történet, amelyben a korábban mindig gyerekként ábrázolt Djinn már majdnem felnőtt, vegyes fogadtatásban részesült. Hirtelen kiderült, hogy Hermann időközben apránként továbbfejlődött rajzstílusa már nem annyira passzol Bernard Prince-hez, és valahogy a karakterek sem voltak a régiek. Lehet, hogy ez volt a hattyúdal.

menace3.jpg

Ahogy az 1970 körüli francia kalandképregények jelentős része, Bernard Prince is igen komoly nemzetközi karriert futott be. A fordításokban általában megőrizte a nevét, csak németül hívták az első pillanattól következetesen Andy Morgannek. A spanyol verzióban az első albumokban még Daniel Ross volt, aztán már Bernard Prince. A svédek Kapten Prince-nek hívták, míg a szerb verzióban a szokásos fonetikus átírásból következően Bernard Prins lett a neve.

bernardprince_kuifje_flamand.jpg

A Kuifjében (a Tintin flamand változatában)

bernardprince_olasz.jpg

Egy korai olasz kiadás.

bernardprince_andymorgan_nemet.JPG

Andy Morgan (németül)

bernardprince_dan.jpg

Dánul.

bernardprince_norveg.jpg

Norvég nyelven.

bernardprince_kaptenprince_sved.jpg

A svéd Kapten Prince.

bernardprince_danielross_spanyol.jpg

Spanyolul (itt még Alan Ross).

bernardprince_portugal.jpg

A portugál verzió.

bernardprince_torok.jpg

Törökül.

bernardprins_szerb.jpg

A szerb változat, fonetikusan átíva.

bernardprince_thigilcomics36_1989_indiai.jpg

És még így tamil verzió is előkerült- fekete-fehér csíkokra áttördelve, a címlap átrajzolva.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.