Egy este a Képregény Kedvelők Klubjában, 2014. szeptember 25.
2014. szeptember 26. írta: Bayer Antal

Egy este a Képregény Kedvelők Klubjában, 2014. szeptember 25.

Kedves eseménnyel indította új szezonját a KKK a kArton galériában, az immár négyéves 5Panels alkotócsoport születésnapjának a megünneplésével. Volt torta, bor, süti, üdítő, jókedv, vidám szakmai és baráti csevegések, az érdeklődők számára sem lehetett panasz. Ám az első programpont, amelyben a klubvezető elbeszélget a csapat tagjaival, felemásra sikerült, és úgy láttam, ez nem csak az én szememben árnyékolta be egy kicsit az egyébként kellemes őszi estét.

KKK20140925.JPG

(A fotót Verebics János blogjáról kölcsönöztem, az ő - békésebb -  beszámolója itt olvasható.)

Kiss Ferenc mindent tud a magyar képregényről, amit tudni lehet. Az 1945 és az 1990-es évek eleje közti időszak tekintetében páratlanok az ismeretei, és amikor ehhez kapcsolódó téma kerül terítékre, igazán elemében van, izgalmas párbeszédeket alakít ki a vendégeivel. Örökre emlékezetesek lesznek számomra az Alaksza Tamással, Verebics Jánossal, Békési Sándorral, Jankovich Marcellel, a Három Madár Műhellyel, Görög Júliával vagy a visszatérő vendég Fazekas Attilával folytatott beszélgetései, meg az a sok-sok ritkaság, ami ilyenkor előkerül, legyen az rég elfelejtett újság, sosem látott illusztráció, vázlat vagy egyéb érdekesség.

A kortárs képregényekkel azonban Feri viszonya érezhetően ambivalens. Nem elutasító, ellentétben a tegnapi rendezvény némelyik – kissé kéretlenül – megnyilvánuló látogatójával, de azért jóval kritikusabb, mint a régiekkel szemben, és noha hosszabb véleményeket nemigen szokott kifejteni (írásban főként nem), elejtett megjegyzéseiből világosan látszik, hogy melyik irányzatok állnak hozzá közelebb, és melyek váltanak ki nála inkább fejcsóválást.

Néhányan úgy éreztük, hogy a tegnapi beszélgetés kérdései mögött nem húzódott meg valódi érdeklődés, inkább csak amolyan kötelező gyakorlatként tette fel ezeket Feri. Lehet, hogy azért, mert már tudta rájuk a választ, és csak a közönség egyes tagjainak a kedvéért ment rajtuk végig. Ennél kellemetlenebb, hogy egy olyan kérdést is nekiszegezett Tálosi „Spuri” Andrásnak, amely nyilvánvalóan váratlanul érte az önfeledt ünneplésre készülő kiadóvezetőt.

Nem mintha nem lett volna jogos a kérdés, és azt is megértem, hogy Ferinek rosszul esett Spuri megfogalmazása az elmúlt 50 év adaptációs képregényeiről. De azt határozottan állítom, hogy nem ez volt a megfelelő hely és idő ennek a kérdésnek a megvitatására.

Az inkriminált mondatok a jövő hónapban induló MidWay9 egyik készülő sorozatának, a Texas Billnek a beharangozójából származnak:

Azt is be kell vallanunk azonban, hogy az elmúlt 50 évben az irodalmi adaptációk több sebből is véreztek. Hiába voltak a kiváló grafikusok, ha a forgatókönyvek túl sokat akartak meríteni az eredeti műből és főleg inkább narrációban igyekeztek elmesélni egy-egy történetet, semmint a képregény eszköztárára hagyatkozva. Kivétel nélkül szinte minden hazai irodalmi képregény-adaptációra igaz, hogy a párbeszédek inkább csak „illusztráció” gyanánt szolgáltak, semmint a cselekmény továbbgördítőjeként. Ezzel pedig semmi más nem zajlott, mint egy-egy mű zanzásítása, képekkel és szövegbuborékokkal illusztrált „átfutása”.

Ezt a passzust olvasta fel tegnap Kiss Feri, és mivel az ő forgatókönyvírói munkássága (értelemszerűen) erre az időszakra esik, személyes érintettség okán arra kérte Tálosi Andrást, hogy soroljon fel három olyan, általa írt képregényt, amelyre igaz ez az állítás. Spurit szemmel láthatóan felkészületlenül érte ez a kérdés. Amikor hozzászólásra jelentkeztem, Feri leintett azzal, hogy az én kritikáimtól mindig felmegy a vérnyomása, úgyhogy ezt hagyjuk…

Nos igen, Spuri sarkosan fogalmazott, és nem is pontosan, hiszen „az elmúlt 50 év” valójában inkább 60, az általa felhozott érvrendszer ugyanúgy vonatkozik az 1957 és 1964 közötti irodalmi adaptációkra, mint a későbbiekre. Nem pontos a „több sebből vérzés” sem, ugyanis egyetlen egyet említ konkrétan, a narráció előtérbe helyezését a párbeszédek rovására. Amikor tegnap végül összeszedte a gondolatait, már jobban meg tudta fogalmazni, hogy mire gondol: arra, hogy ez az új Rejtő-adaptáció képregényként is működni fog, képregényes eszköztárat fog használni, nem úgy, mint a korábbiak.

Kíváncsian várjuk, én mindenképpen, még akkor is, ha saját olvasási élményeimben találtam már más példát is erre a hazai adaptációk között. A magam részéről legfeljebb annyit rovok fel Spurinak, hogy az „önmarketing” lendülete túl heves megfogalmazásra késztette.

Ami pedig a nekem kiosztott szúrást illeti: nem áll szándékomban senkit sem megbántani, de ha már egyszer felcsaptam képregénykritikusnak, megírom, amit gondolok egy adott műről, alkotóról, műfajról, korszakról. Nem muszáj velem egyetérteni, és a vitáknak, ellenérveknek mindig szívesen adok teret a blogjaimon és más fórumokon. Az is világos, hogy másoknak kevésbé van kedvük vagy késztetésük hosszabb, elemző kritikákat írni. Szerencsére azért vannak páran (például Lénárd László, Kránicz Bence, Szabó Zoltán Ádám, Farkas Dávid, Szép Eszter, Nagy Krisztián, Rusznyák Csaba, Baski Sándor, Pádár Ádám, Molnár Gábor, Szekeres Nikoletta, Zsigó Bianka). Én személy szerint sajnálattal hiányolom, hogy a magyar képregényes mikrokozmosz más elismert szereplői ritkán boncolgatnak kortárs műveket, a régiekről pedig inkább csak szinte kritikátlan nosztalgiával emlékeznek meg, de elfogadom, hogy nekik ez a döntésük. Kérem az enyémet is tiszteletben tartani és helyén kezelni.

A klubrendezvényen megvásároltam Spuri legújabb kiadványát, az általa kiadott képregényújságok háttérkiadványaként működő Framebreak első számát. Még hazafelé a villamoson elolvastam, és onnantól kezdve végig a „vezércikken” gondolkodtam. Leginkább azon, hogy kell-e nekem erre valamit reagálnom, és főleg, hogy ha megteszem, ennek most jött-e el az ideje. Hiszen még csak tegnap jelent meg, tucatnyian, ha olvashatták, és bár feltételezhetően a teljes olvasóközönség sem lesz százas nagyságrendű, a többség a képregénybörzén fogja először kézbe venni.

Hosszú fejtörés után úgy döntöttem, hogy konkrétumokba nem megyek bele, csak az általános véleményemet adom itt közre.

Izgalmas olvasmány volt, legalábbis nekem. Hiszen a magyar képregénykiadás és -alkotás azon időszakáról írt Spuri részletesen, amelynek aktív résztvevője voltam és vagyok, és mindenképpen érdekes, hogyan látta ezt egy másik aktív résztvevő. Ezen időszakban többször beszéltünk is egymással, párszor személyesen, levélben többször, fórumokon gyakrabban, és legalább annyiszor nem értünk egyet, mint ahányszor igen, illetve a számunkra fontos hangsúlyok rendre eltérő helyeken ülnek. És ez így van jól, a lényeg, hogy akarjunk valamit, álljunk ki érte, csináljuk meg.

A Framebreak vezércikkének is ez utóbbi a legfőbb erénye. Úgy érzem, Tálosi András azon kevesek közé tartozik a mai hazai képregényes életben, aki megértette, hogy a képregénykészítés és -kiadás szakma, és aki kész is elsajátítani ezen szakmákat. Hogy ehhez a tanulási folyamathoz a habitusából fakadóan egy saját utat választott, azt pedig el kell fogadni. Pláne, hogy sajnos el kell ismerni, idehaza nemigen van kitől tanulni, hiszen nincsenek példamutató „nagy öregeink”. Az idősebb, egykor sikeres generáció számára idegen, szinte megszokhatatlan, hogy piaci versenykörülmények közé kényszerültek, tőlük nem lehet kapni a mai világban használható tanácsot. Mi több, az ízlésbeli változások, az új divatok és a technológiai innovációk miatt magában a képregénykészítésben sem minden érvényes az ismeretanyagukból, sok mindent éppen, hogy ők tanulnak meg a fiatalabbaktól. A Spurinál valamivel idősebb, de alig több gyakorlati tapasztalattal, vagyis csak néhány év előnnyel rendelkező pályatársak pedig hiába csináltak szép és jó dolgokat, áttörést nem tudtak, nem tudtunk elérni, így hát van abban ráció, hogy a beszámolóinkat udvariasan meghallgatja, aztán megy a saját feje után, botladozva, de céltudatosan.

Legfőbb hibája pedig a szememben a vezércikknek megint csak az a hajlam a túlzásokra, ami a fent már kitárgyalt „adaptációs” ügyben is előkerült. Az MKSZ-MKA-5 Panels-Random-Párkocka-egyebek koordinátarendszert én nem tartom ennyire meghatározónak, bár értem, hogy Spurinak személyes vívódást jelenthetett, amíg végérvényesen eldöntötte, hogy melyik utat választjaa. Másoknak viszont ez nem ilyen nagy probléma, van, aki a mai napig több helyen is tag.

A legkevésbé az MKA-ra vonatkozó utalásokkal értek egyet. Egyrészt megint csak túlzás, hogy a Pinkhell minden képregényes „rettenetesen unalmas” lett volna, egy árnyaltabb kritikának jobban örültem volna. Másrészt pedig amikor az MKA és a 5 Panels közötti „tárgyalásokról” beszél Spuri, ezek a valóságban inkább csak egy-két embert érintettek, az MKA (addigra már valóban nagyrészt virtuálissá vált) tagsága nem is igen értesült róluk. Azt az egyet talán érdemes kiemelni, ami tényleg áthidalhatatlan probléma volt, amikor arról beszéltünk, hogy az MKSZ-en belül érdemes lenne egyesíteni az „alkotói tagozatot”. Az MKA működésének alapelve volt, hogy az újonnan jelentkezőkről szavaztak a már meglévő tagok, a 5 Panels ellenben mindenkit befogadott. Ebből egyik fél sem engedett, így az egyesülésből nem lett semmi.

Kicsit zavar az, ahogyan Spuri a könyves és újságos terjesztés alakulásáról ír, de markáns véleménye leginkább arra bizonyíték, hogy aki nem él benne ebben a világban, annak nagyon hiányosak az ismeretei. Hiába mondják el a szakmabeliek újra meg újra, addig nem figyel oda senki, amíg nem lesz fontos a saját számára.

Nem emlékszem olyanra például, hogy „kizártnak” tartottuk volna az újságos terjesztést. Persze volt olyan kiadó, amelyik igen, de nem mindegyik. A Képes Kiadó például megpróbálkozott vele, és az Eduárd Fapados Képregényújság életben maradhatott volna. Ehhez két dolog kellett volna: alacsonyabb honorárium az alkotóknak és még egy kis türelem, amíg bejáratódik a lap. Az előbbit nem akarta a kiadó, az utóbbi elfogyott. Mások is elgondolkodtak újság indításán (én is), de nem volt meg hozzá a megfelelő kezdőtőkénk. De én mindig mondtam, hogy nem lehetetlen küldetés, nem olyan szörnyen sok pénzt kell befektetni – csak nekem éppen sosem volt annyim, a kevesebbel meg inkább a kiskiadványok felé fordultam. Nagyon örülök, hogy a Kingpin be tudta vállalni, majd Spuri is, és szerintem még pár egyedi arculatú lapot elbírna a piac.

Remélem, az ötödik szülinap felhőtlenebb lesz.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.