Yves Chaland a francia képregény egyik fenegyerekének számított. Már képzőművészeti egyetemi tanulmányai közben publikált képregényeket, és Jean-Pierre Dionnet felfedezettjeként 1978-ban, alig 21 évesen bekerült a Métal Hurlant csapatába. Már első munkái is az ötvenes évek stílusát, hangulatát idézték-parodizálták, mintegy újra feltalálva az Hergé-féle „ligne claire” (tiszta vonal) rajzmódot. De hatással volt rá a másik belga iskola is, amelyet Jijé és Franquin képviselt, és egy időben szó volt róla, hogy ő fogja átvenni és új életre kelteni Spirou és Fantasio kalandjait, ám csak néhány csíkot készített el. 1990-ben autóbalesetben halt meg ez a hihetetlenül tehetséges alkotó – alig múlt 33 éves.

A Freddy Lombard sorozatot 1981-ben kezdte Chaland a Bananas című lapban, amelynek mindössze három száma tudott megjelenni, de még ugyanebben az évben elkészült az első album. A történetek helyenként kicsit nehezen követhetők, de annyi világos, hogy az alapvetően jóindulatú Freddy és barátja, a cinikusabb Sweep nem ugyanolyan önzetlen és másképp találékony, mint Tintin és Spirou. Abszurdba hajló viszontagságaik nem rázzák meg őket különösebben, és indulnak bátran újabb kalandok felé.

A Vacances à Budapest, a sorozat negyedik, utolsóelőtti kötete, 1988-ban jelent meg, Yann Lepenetier forgatókönyve alapján. Az alapötletről egy interjúban így nyilatkozott Chaland: „Abból indultunk ki, hogy az ötvenes évek képregényei, a Spirou, a Tintin és a többiek semmilyen utalást nem tettek a budapesti drámára, a felkelés eltiprására az orosz tankok segítségével. Pedig Magyarország szinte itt van a szomszédban, mintegy 400 kilométerre, és az elvileg a saját korukban játszódó képregények még csak meg sem említették. Tökéletes téma. Végignéztem az ötvenes évekbeli képregényeket, és úgy éreztem, hogy egy ilyen albumnak kellett volna készülnie akkoriban”. (A 400 kilométert nem tudom, honnan számolta Chaland…)

A cselekmény: 1956 nyarán Dina, Freddy és Sweep barátnője latintanárként dolgozik Velencében, ahol egy Laszlo nevű fiút korrepetál, míg Freddyék a környéken vadkempingelnek. Laszlo nagybátyja, Thomas Karcsy (akinek a vonásai nem kicsit emlékeztetnek Nagy Imrére) Sztálin halála után visszakerült a magyar kommunista pártvezetésbe, de félti unokaöccsét, és nem akarja, hogy hazatérjen Budapestre. Ám Laszlo az otthoni hírekből arra következtet, hogy eljött az idő elzavarni az oroszokat az országból, és ráveszi Freddyéket, hogy segítsenek neki. Autóval indulnak el Jugoszlávián keresztül, és kalandos úton jutnak Budapestre, ahova időközben Dina is megérkezett vonattal. Karcsy elvtárs mérges, és visszaküldené a fiút Firenzébe (tudom, az előbb még Velencéről volt szó, de nem én írtam el). Laszlo konok, nem hajlandó menni, így barátai is Magyarországon kénytelenek időzni. Múlnak a hetek, és közben Sweep össze is jön a Karcsyék villáját szakácsnőként megfigyelő orosz KGB-ügynökkel, Svetlana Valtivolovával. Aztán kitör a forradalom, és hőseink sodródnak az eseményekkel. Végül sikerül az egész csapatnak kijutni a határon, miután Freddy lelőtt egy ávós határőrt. Szökésüket elősegíti, hogy a szovjetek képtelenek kiismerni magukat a vasúti menetrenden, szinte svejki párbeszédet folytatva csak papíron létező kocsik feltételezett hollétéről. A levert felkelés résztvevői összevesznek azon, hogy Karcsy valójában hős-e vagy áruló. Az utolsó szót Jozsef Astálos népi költő mondja ki, miszerint a nagybácsi igazi hazafi volt, aki felismerte, hogy bármilyen szép ügy volt is a felkelés, bukásra volt ítélve. A határon túl pedig Ibolya (Laszlo nagynénje) már arra gondol, ha író férje regényben dolgozza fel élményeiket, milyen sok szép ruhát, rúzst és körömlakkot vehet majd a jogdíjból.

A mellékelt oldalon Ibolya kiment Dina elé az állomásra, és nem veszi észre, hogy véletlenül egy belga hölgyet visz magával helyette. Az érdekes útvonalon át vezető városnézés közben a klasszikus „egészségedre, elvtárs” Sztálin-viccet meséli el vendégének.

A cikk a Nero Blanco Comix 2. számában jelent meg.