Az átrajzolt Tintin
2010. szeptember 19. írta: Bayer Antal

Az átrajzolt Tintin

A Fekete-sziget (L'Ile Noire) eredetileg Tintin hetedik kalandja volt, ám a sorozat történetében kivételes módon jelentős változásokon ment keresztül a későbbi kiadásokban. Az más epizódokkal is megtörtént ugyan, hogy az első – fekete-fehér – verziót kicsit átalakították az eltérő méretű színes albumok kedvéért, de ez volt az egyetlen, amit jó 25 évvel a megjelenése után teljesen átrajzoltak.

Fekete-sziget, mint a többi korai Tintin, eredetileg folytatásokban jelent meg 1937. április 15.-től a Le Vingtième Siècle című belga lap mellékletében, a Le Petit Vingtième-ben, fekete-fehérben. A teljes történet 120 oldalra jött ki, és még 1938-ban kiadták kötetben is. Öt évvel később készült el a színes változat, amelyben a paneleket jelentősen átrendezték, hogy beférjen 62 oldalba. Részben a kurtítás, részben logikai okok miatt pár jelenet ki is maradt.

A háború után Tintin kezdett népszerűvé válni a francia (és flamand) nyelvterületeken kívül is. 1958-ban indult a sorozat angol fordítása, ám a Fekete-sziget váratlan problémát vetett fel. Az angol kiadást gondozó Methuen kifogásolta, hogy ebben a Nagy-Britanniában játszódó történetben rengeteg a pontatlanság, ráadásul az angolokat és a skótokat kedvezőtlen színben tüntette fel a szerző. Nem vette figyelembe például, hogy a brit rendőrök nem viselnek fegyvert, és a díszletek egyáltalán nem tükrözték, hogy melyik országban is járunk.

Hergé eleget tett a kérésnek, és mivel akkoriban már több asszisztenssel dolgozott, az egyiküket, Bob de Moort elküldte terepszemlére. De Moor rengeteget fotózott, sőt, még egy skót rendőr uniformisát is megkapta, hogy azt használhassák az albumban.

A teljes átrajzolás részeként magát a történetet is áthelyezték az 1960-as évekbe. Tintint átöltöztették az ekkora már állandósult világoskék pulovérébe, a járműveket pedig modernizálták. A munkának ebből a részéből az oroszlánrészt Roger Leloup vállalta magára, aki később maga is befutott rajzoló lett Yoko Tsuno című sorozatával.

Változtak az idők: lecserélték a whiskymárkát:

 

Modernizálódtak a tűzoltók...

...és a repülőgépek is:

Az így már „hitelesnek” tekintett verziót kezdte közölni a Tintin magazin 1965-ben. Bár az albumok sorában nem változtattak a helyén, a javított változat valójában a 21. és a 22. epizód között jelent meg ismét, vagyis az utolsó három közé került át. Egy évvel később kijött a megújult kötet angol fordítása is - és az osztálykülönbségek múlását jelzendő, már a sofőr sem viselt uniformist.

süti beállítások módosítása