Véléményegér: A kereszténység vélelme
2018. június 21. írta: Bayer Antal

Véléményegér: A kereszténység vélelme

kultura_logo.pngA Fidesz, a KDNP és a Jobbik képviselői megszavazták az Orbán-kormány beterjesztését, bekerült az alkotmányba, hogy ezentúl az állam minden szervének kötelessége Magyarország keresztény kultúrájának a védelme. Egy füst alatt megszavazták azt is, hogy Magyarországra ne jöhessenek „idegenek”, és hogy aki ebben mégis segítene nekik, példásan meg legyen büntetve.

Adódik a következtetés, hogy a kormánypártok és elvbarátaik szerint aki itt él, mind magyar és keresztény. Ezáltal pedig jogosult a magyar állam védelmére, mások viszont nem, sőt.

Magyarnak magyar vagyok, nem voltam, nem is leszek most már más. Vélelmezett kereszténységem ellen azonban kifogást emelek. Igen, születésem után megkereszteltek. Igen, gyerekkoromban jártam templomba, még kiskatekizmusra is. Eljutottam a bérmálkozásig is. Ám gyarapodó történelmi ismereteim és csekély, de évről évre növekvő élettapasztalataim alapján egyre erősebb kétségeim támadtak a keresztény vallással szemben, és 12 éves koromra megszűnt az addig sem túl szilárd lábakon álló hitem. Azóta nem vagyok keresztény.

Persze lehet nekem bizonygatni, hogy az én nem-hitem más, mint egy „idegené”. Hogy a „kultúrám” keresztény, és akkor is az lenne, ha soha nem lettem volna hívő. Én ezt vitatom, sőt elutasítom. Minden jelző a kultúra előtt számomra fosztóképző, nem fogadom el, hogy létezne egy speciális „keresztény kultúra”. A kultúrát alapvetően a földrajzi helyzet és a szűkebb közösség határozza meg. Egy magamfajta agnosztikus magyar és egy hívő keresztény magyar között nagyobb a kulturális közösség, mint például egy magyar és egy dél-amerikai keresztény között. A magyar és európai, keresztény témájú, keresztény szerzők által készített műalkotások részét képezik a kultúrámnak, de nem azonosak vele, és még csak nem is meghatározók számomra.

Illene megköszönnöm, hogy ezen vélekedésem dacára Magyarország kormánya és az ő támogatói nagyvonalúan az általuk kereszténynek tekintettek, ergo védelmezendők halmazának tagjaként kezel. De nem teszem. Azt köszönném meg, ha nem csak egy másik vallás vélelmezetten csupa-csupa fundamentalista követőjétől akarna megóvni, hanem végre-valahára eljutna arra a belátásra, hogy egy modern államnak minden vallástól kikezdhetetlenül függetlennek kell lennie, és mindannyiunkat meg kell védenie a keresztény cégér nevében elkövetett kevélységektől és disznóságoktól is.

süti beállítások módosítása