Nyolc-tíz év hosszú idő, sok minden történhet közben. Erről majd még mesélek később. Az apropó most Sandi Thom skót énekesnő 2005-ben írt száma, az első rockdalok egyike, amely az internetnek köszönhette a sikerét. Eredetileg egy kis lemezkiadónál jelent meg, bő fél évre már a Sony adta ki újra, más borítóval, és meg sem állt az első helyig a sikerlistákon. Tetszik, fülbe mászik, érdekes a szövege.

Széleskörű ismertségét a refrénjének köszönheti: „Bárcsak punk rocker lehetnék, virággal a hajamban / 77-ben és 69-ben a levegőben volt a forradalom / Túl későn születtem egy olyan világban, amely már nem törődik semmivel”.

Akárhol látjuk a dalszöveget, az első okos komment mindig rámutat, hogy a punkok nem viseltek virágot a hajukban, ellentétben a hippikkel. A következő még okosabb komment pedig elmagyarázza az első okosnak, hogy a következő sorban található „és” köti össze a két dolgot, és az a lényeg, hogy mind 1969-ben, mind 1977-ben lelkesebbek voltak a fiatalok, nem volt olyan cinikus a világ, mint ma.

Az énekesnő, aki társszerzője is a számnak, 1981-ben született. 2005-ből visszatekintve mind 1969, mind 1977 őstörténelem. Olyan, mint nekem 1943 (a második világháború kellős közepe) és 1951 (amikor szintén nem volt éppenséggel béke, csak más frontokon harcoltak másért, és időközben ledobtak pár atombombát is). Szóval nyolc év nagy idő. Nekem, aki fiatalon átéltem, egészen mást jelentett 1969, mint 1977. Ijesztő viszont, hogy 2005 és 2015 között kevésbé látom a különbséget.

Oh, I wish I was a punk rocker with flowers in my hair
In '77 and '69, revolution was in the air
I was born too late to a world that doesn't care
Oh, I wish I was a punk rocker with flowers in my hair

When the head of state didn't play guitar
Not everybody drove a car
When music really mattered and when radio was king
When accountants didn't have control
And the media couldn't buy your soul
And computers were still scary and we didn't know everything

Amikor az államfő még nem gitározott, nem mindenki vezetett autót, a zene valóban fontos volt, és a rádió volt a király, amikor még nem a könyvelők irányítottak mindent, és a média nem vásárolhatta meg a lelkedet, és a számítógépek még ijesztőek voltak, és még nem tudtunk mindent.

A gitározó államfő feltehetően George W. Bushra utal, bár itt meg kell jegyezni, hogy Valéry Giscard d’Estaing, aki 1974 és 1981 között Franciaország köztársasági elnöke volt, még pénzügyminiszter korában többször is tangóharmonikázott nyilvánosan, még a tévében is. (Talán elnöksége alatt nem.) Azt, hogy a zene ma már nem „valóban fontos”, én is fájlalom, már csak ezért is örülök, ha egy dalszöveg tartalmas. Az viszont szerintem illúzió, hogy nem a „könyvelők” kezében lett volna az irányítás már ötven évvel ezelőtt is.

When pop stars still remained a myth
And ignorance could still be bliss
And when God Saved the Queen she turned a whiter shade of pale
When my mom and dad were in their teens
And anarchy was still a dream
And the only way to stay in touch was a letter in the mail

Amikor a popsztárok még mítoszok maradtak és a tudatlanság áldás lehetett, és amikor Isten megmentette a királynőt, ő belesápadt, amikor anyu és apu még tizenéves volt, és az anarchia még egy álom, és csak levélben lehetett tartani a kapcsolatot egymással.

Épp most nézegettem át egy adag francia magazint az 1960-as évek elejéről: bőven írtak bennük a popsztárok életéről, bár az igaz lehet, hogy nem túrtak bele olyan mélyre, mint az elmúlt húsz évben. A voyeurizmusban azonban nincs semmi új. A „királynős” mondat a Sex Pistols 1977-es botrányos dalára utal, míg a „Whiter shade of pale” a Procol Harum nevű együttes nagy slágere volt 1967-ben. Szerintem kár volt belekeverni őket egy poén kedvéért. Nem világos, hogy az „anarchia még álom volt” azt jelenti-e, hogy akkor még lehetett álmodni az anarchiáról, mint kívánatos állapotról, vagy azt, hogy mára már megvalósult a (nem kívánatos) anarchia. És bár Magyarországon még igen sokáig (a rendszerváltásig) komoly problémát jelentett a telefonálás, azért Nyugat-Európára nem igaz, hogy csak leveleztek volna az emberek akkoriban. És nem is barlangokban laktunk.

When record shops were still on top
And vinyl was all that they stocked
And the super info-highway was still drifting out in space
Kids were wearing hand-me-downs
And playing games meant kick arounds
And footballers still had long hair and dirt across their face

Amikor a lemezboltok még a csúcson voltak, és csak vinyllemezeket tartottak, és a szuper-információs sztráda még az űrben lebegett, a gyerekek levetett ruhákat viseltek, és a játszadozás rugdosást jelentett, és a focistáknak még hosszú volt a hajuk és sáros az arcuk.

A lemezboltok 1969-ben még egyáltalán nem voltak a csúcson, 1977-ben azonban igen, hiszen akkoriban nyíltak meg sorozatban a Virgin Megastore-ok. Mára mind bezárt. A magam részéről nem bántam, hogy a vinylről - amit a magyarok a mai napig következesen bakelitnek neveznek, pedig azok a régi, kemény, nem hajlítnató műanyaglemezek voltak - áttértünk a CD-re (a kazetták hosszúra nyúló zsákutcája után), és bármennyire is megértem, mennyire praktikus a fizikai hordozó kiiktatása sokak számára, a lemezboltok eltűnésénél kevés dolgot sajnálok jobban. Az én „nyugati” emlékeim szerint azonban a gyerekek akkor már nem levetett ruhákat viseltek, „keleten” viszont még ma is ez a helyzet, sajnos. A „playing games meant kick arounds” fordítása bonyolultabb annál, mint amit fentebb írtam, Thom feltehetően a „playing games” alatt az egymás félrevezetését érti, vagyis azt akarja mondani, hogy az még egy őszintébb világ volt, mint a mai. Hát nem tudom, szerintem akkor is voltak cinikus emberek, meg ma is vannak. Lelkesedést én is kevesebbet látok, mint régen, de akkor közelebbről néztem, most távolabbról – nem biztos, hogy jól érzékelem. Az „ápolatlan focistás” képet nem érzem annyira erősnek, hogy ezzel kellett volna lezárni a dalt, így maradt némi hiányérzetem. De legalább volt miről írni.