Fizetésképtelenséget jelentett be a franciaországi Virgin Megastore, a világ valószínűleg legszebb lemezboltja a párizsi Champs-Elysées-n a hírek szerint Volkswagen showroomként folytatja. A Virgin már évek óta csökkentett a boltjai számát, mint most megtudtam, a másik legendás, a Louvre alatt működő boltjukat két évvel ezelőtt kényszerültek becsukni, és most meg ez. London, Bécs, Budapest és Amerika után már Párizsban sem lehet elmerülni abban a tömény élvezetben, amit a lemezbolti böngészés jelentett, a hét bármely napján, és akár még késő este is. Vége a világnak.

Mondhatni, csoda, hogy eddig húzták. És hát a kezdet sem volt problémamentes. Richard Branson cége 1988-ban nyitotta első üzletét Párizsban, és már az 1990-es évek elején attól volt hangos a sajtó, hogy a hétvégi nyitva tartás nélkül mínuszban lennének mindenhol. Mivel pedig az akkori törvények tiltották a vasárnapi kereskedést, a Virgin hétről hétre kifizette a tetemes bírságot, mert a forgalmának több, mint a felét a hétvégén bonyolította le.

Az első Virgin-élményemet 1977-ben, Londonban szereztem. Nem is annyira a Marble Archnál működő szép bolt nyűgözött le, mint inkább az Oxford Street másik vége felé, a Tottenham Court Road metróállomás melletti raktárszerű helyiség. Mintha egy diszkontáruházba léptem volna be, az újdonságok szó szerint gúlákban álltak, nem egy, nem tíz példány volt kitéve a legújabb sikerlistás nagy- és kislemezekből, hanem több száz. És a konkurensek akkori áraihoz képest hihetetlenül olcsón.

Nem is tudtam ellenállni a kísértésnek. A tervezetteken kívül azonnal megvettem az addig számomra teljesen ismeretlen Elvis Costello első nagylemezét, a My Aim is True-t, annyira meggyőzött a boltban mindvégig bömbölő Blame it on Cain. Bár Londonba a későbbiek folyamán ritkán sikerült visszatérnem, a Virgin mindig a fontos célállomások közé tartozott, az aktuálisan legjobb – de gyakran cserélődő – képregényboltok, a felülmúlhatatlan könyvesboltok és a Notting Hill Gate-nél egyre erőteljesebben terjeszkedő Record & Tape Exchange üzletsora mellett.

Párizsban viszont gyakrabban jártam, és ha csak két napra mentem is ki egy vásár miatt, mihelyst leszálltam az esti géppel, és becsekkoltam a szállodámba, metróra szálltam, és rohantam a Champs-Elysées-re. Nem lehetett olyan késő, hogy ne legyen még minimum 1 óráig nyitva a Virgin Megastore, ahol hamarosan már nem csak a zenemániámnak tudtam adózni, belehallgatni akár 30 CD-be is, hanem hosszasan időzni a jelentős képregényrészleggel is rendelkező könyves szekcióban, a videókról, később DVD-kről nem is beszélve.

Igaz, ekkor már volt erre közelebb is lehetőség. A bécsi Mariahilfer Strassén a Virgin Megastore-t kiváló érzékkel párosították egy Mozart névre hallgató könyvesbolttal, 1996-ban pedig megnyílt a Duna Plazában a budapesti Virgin/Fotex bolt. Amely persze nem volt olyan szép, mint amazok, és a kínálata is szűkösebb, de így is magasan vert minden más hazai helyet.

Aztán mindezek kezdtek bezárni. Kis piac, gondolhattuk a mienkről. A bécsi bolt 2004-es eltűnését már nehezebb volt megérteni – először csak azt hittem, nem jó helyen keresem – a londoni kivonulás híre pedig valóságos sokként ért 2007-ben. De hát egy kereskedő addig kereskedik, amíg megéri neki, és a nagyok inkább lehúzzák a rolót, mint hogy hozzáigazítsák a méretüket az új körülményekhez. Feltehetően akkor már olyan tetemes az üzemi veszteség, hogy egy kisebb forgalommal lehetetlen lenne finanszírozni.

Magyarázatok vannak, értem is én, hogy a webáruházak és a legális és illegális letöltések világában a fizikai boltok versenyhelyzete katasztrofális. De attól még vége a világnak. Még a bolhapiacokban lehet bízni egy ideig, talán.

Olvasom, már a FNAC-nak is gondjai vannak, pedig ők annyi minden mással is kereskednek.