Az alábbi írásom az Eduárd fapados képregényújság 9. számában jelent meg. Az illusztráció Lanczinger Mátyás munkája.

Azt mondta a Buzgó Mócsing, menjünk el este a Zöld Pébe, mert ott mindig kéznél van egy két zseb, meg aztán képben kell lenni, hogy milyen zenére buknak a mai fiatalok. Azt is mondta, amikor értetlenkedtem, hogy a Zöld Pé nem a Zöld Pofa, hanem valami Zöld Pardon, és attól kapta a nevét, hogy a tulaj zöldre veri, aki nem kér bocsánatot a feleségétől, ha molesztálni merészeli. Szép kis hely lehet, gondoltam, de a Buzgó Mócsing azt is mondta, hogy úgy sincs más dolgunk, és ebben kivételesen igaza volt.

Ahogy megyünk be, azt kérdezik, van-e nálam kés, mert hogy azt le kell adni a megőrzőben. Nagyon helyes. Mit lehet tudni egy ilyen helyen, hová tud elkeveredni az ember kése. A múltkor is benne felejtettem egy matrózban, és tudjuk, hogy annak a sztorinak mi lett a vége. Egyébként is, egy fregattkapitánynak legyen elég az olmósbot, azt nem kérdezték, hogy van-e nálunk.

Azt is mondta a Buzgó Mócsing, hogy ez a Robi gyerek, aki ma itt fellép, nagyon menő egy csávó. Mert hogy ma azt szeretik a legjobban, ha az előadó magasról leszarja a közönségét, és ebben ő világbajnok, a múltkor is horkolni kezdett a saját dugaszolatlan koncertjén a Gödörben. Ezt olyan nagyon nem bírtam követni, de a Buzgó Mócsing már három hete van szabadlábon, én meg csak tíz napja, ami nagy hátrány a tájékozottságban, de a fene fogja elárulni, hogy nem vág mindent. Addig is elmentünk sörért, mert a meghirdetett 8 órás kezdés 20 százalék áfával értendő, röhögött magában a Mócsing, amivel azt hiszem, azt akarta mondani, hogy két rundó biztos befér még előtte.

Kaptunk is jó nagy műanyag pohárban, ami nagyon bölcs dolog, emlékszem, már a boldogult kommunizmusban is betiltották az üvegkorsót, mert azzal be lehetett volna verni egymás fejét a kocsmában. Nagy igazság ez kérem, én aztán igazán tudom, miről beszélek. Rendeltél egy korsó sört, kaptál egy nagy pohárban, rendeltél egy pohár sört, kaptál egy kis korsóban. Erre mondta egyszer a Tüskés Vanek, hogy ez a dialektikus materializmus, de aztán leszoktattuk róla.

Aztán mégis elkezdődött a koncert, és mi is közelebb járultunk a színpadhoz, hogy jobban lássuk az ugráló kiscsajok cicijét, meg aztán azt is mondta a Buzgó Mócsing, hogy a tömegben bármi előfordulhat, és az nekünk jó. De azt nem mondta ez a baromarcú, hogy velünk is előfordulhat bármi.

Sikító tinilányok és félpucér gimnazisták csatárláncba fejlődve, kezükben csőre töltött cigarettával és minden lépésnél nagyot loccsanó sörös pohárral rohanni kezdtek a színpad felé, ott megálltak és kezükben mobiltelefonnal hadonásztak. Amikor az egyik melák rálépett a cipőmre, amit még San Antonio őhercegségétől kaptam karácsonyra anno dacumál, udvariasan megkértem, hogy ezt többet ne tegye, mire ő azt mondta, bocsesz, de neki most pogóznia kell. Nem baj, mondtam, de ez, ahelyett, hogy kiment volna a pogóra, folytatta az ugrálást, és úgy bokán rúgott, ahogy utoljára a Nagy Bivaly egy kisebb anyagi nézeteltérésünk alkalmából. Közben egy vihogó darkos bige a Buzgó Mócsing nyakába öntötte a sörét, valami marha pedig az orrom előtt hadonászott az égő csikkjével.

Ami sok, az sok. Amikor meghallottam, hogy az énekes arcán idült vigyorral azt üvölti a mikrofonba, hogy "csináljatok, amit akartok", azt mondtam a Mócsingnak, hogy hát akkor rajta. Az első pofonnal dominó-effektust idéztem elő, ám legnagyobb megdöbbenésemre kezdeményezésemet minden irányból elégedett kiáltásokkal üdvözölték, és visszalökték felénk az egész eldőlt sort. Ezek betegek, gondoltam, és szóltam a Buzgó Mócsingnak, hogy inkább menjünk. A kijáratnál először nem akarták visszaadni a késemet, és az egyik borotvált fejű megkérdezte, tudom-e, hogy ő kicsoda. Állítólag azóta is ezt kérdezi az elmeosztályon, ahol retrográd amnéziával kezelik. A Buzgó Mócsing szerint ez az egész bagázs valami Hiperkarmolt szed, attól ilyenek. Jövő héten a Magyar Szigetre megyünk, mondta. Felőlem...

Fülig Jimmy