A 2010-es parlamenti választások előtt a rivális pártok, a független (vagy másoktól függő) sajtó képviselői és tudatosabb választópolgárok egyaránt hiába firtatták idegesen, hogy mi is a Fidesz programja. Nem tudom, pontosan mikor fogalmazódott meg Orbánékban az a cinizmusában zseniális felismerés, hogy ennek a választásnak a megnyeréséhez bőven elég pár hangzatos szlogen ismételgetése és az „elmúltnyolcévezés”, de tökéletesen bevált. Az üzenet pofonegyszerű volt: „amazok” pocsékul csinálták, rosszat tettek nektek, mi ennél jobbak leszünk, bármit is csináljunk, az jobb lesz, jó lesz nektek.

Az igazság ezzel szemben természetesen az, hogy a Fidesznek volt és van is programja, és ennek a következetes végrehajtását látjuk immár hat éve. „Amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája”, mondta Lánczi András tavaly decemberben, majd nemrég „kreatívnak” nevezte Orbán Viktor vezetési gyakorlatát. Pár napja egy tévés beszélgetésben Bencsik Gábor világított rá, hogy a nemzeti tőkésosztály kiépítéséhez pénzre van szükség, és honnan máshonnan tudná ezt a politika a megfelelő emberekhez juttatni, mint közpénzből.

A program képlete tehát egyszerű: az állam szedje el a lehető legtöbbet „a multiktól”, aztán pedig „hozza helyzetbe” a megfelelő magyar embereket. És ez nekünk, többi magyar embernek is nagyon jó lesz, hiszen állásokat teremtenek, nem zsigerelnek ki minket, és nem viszik ki az országból profitot, mint amazok. A nemzeti tőkésosztály kiépítése a prioritás, minden mással ráérünk.

Az eredeti illusztrációért köszönet Marabunak

Hajlandó vagyok elhinni, hogy a Fidesz hatalomgyakorlása merőben más, mint a korábbi kormányoké. El tudom képzelni, hogy az aránytalanul nagy lehetőségekhez, hegemón piaci (vagy éppen nem piaci) helyzethez juttatott „nemzeti tőkéseknek” nem kell x százalékot visszafizetniük sem a pártkasszába, sem a konkrét lehetőséget biztosító illetékesnek. Mert a döntések magasabb szinten születnek, és a magasabb szint mindenkinek eleget juttat ahhoz, hogy ne kelljen a jövedelem-kiegészítés ezen csúnya formájához folyamodnia. Ellentétben egyes korábbi miniszterekkel, államtitkárokkal, pártvezetőkkel, akiknek a tarifáit pontosan tudta (tudni vélte) a pesti pletyka. Ez egy jóval szervezettebb rendszer, és Pokorni Zoltán nyugodtan jelenthette ki 2010-ben, hogy annak, aki belenyúl a kasszába, le fogják vágni a kezét. Erre ugyanis semmi szükség, a főpénztáros önként osztogat.

Ha korrupciónak csak az számít, hogy a döntési helyzetben lévő pénzt fogad el azért, hogy a kérelmező számára kedvező döntést hozzon, lehet, hogy ez a rendszer ebben az értelemben tényleg nem korrupt. Viszont egészen biztosan korrumpáló, hiszen a lehetőség biztosításának a fejében feltétlen lojalitást kell tanúsítani a rendszer iránt. Hát én aztán nem lennénk „nemzeti tőkés” ezekkel a feltételekkel, annyi biztos. Igaz, még nem is tettek ki ilyen kísértésnek.

A program tehát létezett már a 2010-es választások előtt, mégsem hirdették meg nyilvánosan. De ugyan miért nem? Hiszen ez a politika jó „nekünk, magyaroknak”. Olyan egyszerű lett volna elmagyarázni. Hiszen a nemzeti tőkés egészen más, mint az idegen. Állást teremt, nem úgy, mint amaz. Rendesen és időben fizet minden alkalmazottjának, nem úgy, mint amaz. Itthon fekteti be a nyereségét, nem menekíti ki adóparadicsomba, mint amaz. Vállalkozásának tulajdonosi szerkezete átlátható, kizárt, hogy valahol bekavarjon egy offshore partnercég. Hazai áruházban vásárol öltönyt, kiskosztümöt, hazai üdülőhelyeket támogat nyaralásával, tudatmódosító szerek fogyasztásával (kizárólag hungarikum pálinka jöhet szóba, nyilván), egyáltalán, csakis idehaza költi el diszkrecionális jövedelemhányadát, nem úgy, mint amaz.

Persze értem én, hogy miért nem hirdette meg nyilvánosan a Fidesz ezt a remek programot annak idején. Nehogy valaki lenyúlja az ötletet. Most meg már késő, a potenciális rendszerdöntögetők kénytelenek lesznek mást kitalálni.