Bár nem célom, hogy a politikai (?) aktualitások diktálják ennek a rovatnak a tartalmát, egy kivételt most mégis teszek, ez a dal ugyanis egyébként is szerepelt a listámon. A nemrég inkriminált Ice-T rappel kapcsolatban egy honlap felvetette, hogy ezzel az erővel akár a Kossuth Rádiót is elmarasztalhatnák, amiért leadta Lou Reed Walk on the Wild Side című számát (pontosabban annak egy átdolgozását), elvégre abban is „erkölcstelen” dolgok történnek. Érdekes módon azonban ezt a dalt soha sehol nem tiltották be, Amerikában még a toplistákra is feljutott (sőt, ez volt Reed egyetlen slágere) – noha az igaz, hogy pár helyen csendben levették a műsorról, miután nagy lassan leesett a tantusz, hogy miről is szól. Nincs benne egyetlen „csúnya” szó sem.

Miután faképnél hagyta a Velvet Undergroundot, Lou Reed szólóénekesi karrierbe kezdett. Első próbálkozása ugyan nem volt túl meggyőző, második albuma azonban, az 1972-ben megjelent Transformer igazi telitalálat volt, jobbnál jobb számokkal megspékelve (Vicious, Hangin’ ’Round, Satellite of Love, Perfect Day, stb). A legemlékezetesebb mind közül azonban a Walk on the Wild Side, egyike annak a három dalnak, amelyet állítólag az azonos című regényből tervezett musicalhez írt Reed.

A dalszövegnek nem sok köze van a regényhez (a rövid tartalom elolvasása alapján semmi), de a cím mégis hozzáköti. A „side” ebben az esetben elsősorban városrészként értelmezhető, másodsorban játék a szó „oldal” jelentésével. Aki a „west side”-on sétál, az az adott város nyugati negyedét keresi fel. Aki pedig a „wrong side”-on, az bizony a rosszhírű részekre tévedt. Ezt viszi tovább Nelson Algren 1956-os regénye, amelynek a hőse az élet vad oldalával ismerkedik meg New Orleansban. Érdekesség, hogy a regényből 1962-ben film készült, ahhoz pedig filmzene, és ekkor született meg az első Walk on the Wild Side című dal is.

A musical sosem valósult meg, de Reed megtartotta a címet, és továbbgondolta a „vad oldalt”: dalában a Velvet Underground kitalálóját, Andy Warholt körülvevő „szupersztárokat” örökíti meg. A dalban említett nevek egytől egyig létező személyek, valamennyien transszexuálisok, travesztiták, melegek: Holly Woodlawn, Candy Darling, Joe Dallessandro, Jackie Curtis és Joe Campbell.

Miközben maga a téma nyilván kiveri egyeseknél a biztosítékot, a szöveg – amennyiben eljutnak odáig, hogy meghallgassák, elolvassák – értelmezésével alaposan meggyűlhet a bajuk. Bár nyilván vannak, akik szerint már maga az a tény is botrány, hogy egyáltalán téma lehet a transszexualitás, minimálisan is gondolkodó ember aligha állíthatja Reed szövegéről, hogy „reklámozná” a „deviáns” magatartásokat – legfeljebb a mélységes elítélés hiányán hőböröghet. Lou Reed dala ugyanis nem állásfoglalás, hanem életkép. Persze, állásfoglalás annyiban, amennyiben nem átkozza el szereplőit, hanem csak pár sorban elmeséli a történetüket, elmondja, hogyan jutottak el az utca „vad oldalára”.

Holly came from Miami, Fla
Hitchhiked her way across the USA
Plucked her eyebrows on the way
Shaved her legs and then he was a she
She says hey babe, take a walk on the wild side
Said hey honey, take a walk on the wild side

Holly (eredeti nevén Haroldo Santiago Franceschi Rodriguez Danhakl) Floridából érkezett autóstoppal, útközben kiszedte a szemöldökét, leborotválta a lábát, és máris fiúból lány lett. Invitálása a „vad oldalra” a pénzért szerzett szexnek – mondjuk így – szokatlanabb módjára utal.

Candy came from out on the Island
In the back room she was everybody's darlin'
But she never lost her head
Even when she was givin' head
She says hey babe, take a walk on the wild side
Said hey babe, take a walk on the wild side

Candy ezzel szemben helybéli (a következő versszakból pontosan tudjuk, hogy New Yorkban járunk), a „sziget” Coney Island, Brooklynban. A hátsó szobában bárkivel elment, de mindig józan maradt, még akkor is, amikor szopott (ez a „give head” kerülte el azoknak a figyelmét, akik csak a „fuck, bitch, shit” szavak felbukkanására ugranak). A „mindenki kedvese” James Lawrence Slattery választott művésznévére, a Candy Darlingra utal. (A képen Warhollal együtt látható.)

And the colored girls go
Doo, doo doo, doo doo, doo doo doo...

A tényszerűen előadott két első versszakra valami egészen hihetetlenül szürreális választ a dúdolt refrén. Érdekes módon a „colored” szó használatát kifogásolták legtöbben, amely ma már nem számít politikailag korrektnek.

Little Joe never once gave it away
Everybody had to pay and pay
A hustle here and a hustle there
New York City's the place where
They said hey babe, take a walk on the wild side
They said hey Joe, take a walk on the wild side

A transzvesztita Holly és a transszexuális Candy után a meleg pornószínészként elhíresült Joe Dallessandro következik. A dal szerint sosem csinálta ingyen, mindenkinek fizetni kellett, itt egy menet, ott egy menet, New York City az a hely, ahol ez megtörténhet.

Sugar Plum Fairy came and hit the streets
Lookin' for soul food and a place to eat
Went to the Apollo
You should have seen him go go go
They said hey Sugar, take a walk on the wild side
I said hey babe, take a walk on the wild side

Joe Campbell ugyan nehezen élte meg homoszexualitását, mégis elvállalta 1965-ben Warhol „My Hustler” című filmjében a meleg fiú szerepét. Ebben az időben kapta a Sugar Plum Fairy (avagy Cukortündér, a Diótörő magyar fordítása alapján) becenevet – hogy ennek van-e köze ahhoz, hogy a drogos szlengben ezet a nevet a dílerre használják, nem világos a forrásokból. A „fairy” az egyik leggyakrabban használt szó a feminin viselkedésű férfiakra (nem feltétlenül melegekre), már a 19. század végén elterjedt. Soul food-nak az USA déli államainak a konyháját nevezik (a soul music analógiájára). Az Apollo színház az egyik leghíresebb koncertterem New Yorkban. Az 1950-es évekig szinte kizárólag fekete előadók léptek itt fel, Warholék idejében azonban már bőségesen játszottak itt fehér rockzenekarok is. A dal szerint Campbell itt „rázott” rendszeresen.

Jackie is just speedin' away
Thought she was James Dean for a day
Then I guess she had to crash
Valium would've helped that bash
She said hey babe, take a walk on the wild side
I said hey honey, take a walk on the wild side

Jackie Curtis Holder jr-ra illett talán leginkább Warhol szupersztárjai közül az exhibicionista jelző. Szinte kettős életet élt, ideje felében egy James Dean-szerű figurát alakított, felében nőnek öltözött, festette magát, lefutott harisnyát és megtépett ruhát viselt. Ellentétben a többi említettel, Curtis már fiatalon színésznek készült, verseket és színdarabokat írt, amelyekben ő maga játszotta a főszerepet – ez hívta fel Warhol figyelmét is. Sokak szerint az ő színpadi(as) figurája adta a fő ihletet az 1970-es évek elején elterjedt glam-rock mozgalomhoz, különös tekintette David Bowie-ra. Curtis keményen drogozott – a „speedin’ away” fordulat kettős jelentéssel bír, egyszerre utal a pörgős életmódra és az amfetamin-használatra. Dean említése ismét kettősség, hisz a fiatalon elhunyt színész tragikus autóbalesetét a sebesség imádata okozta. A „crash” folytatja ezt a képet: egyszerre jelenti a karambolt és a túlzott droghasználat utáni hirtelen összeesést. A válium népszerű nyugtató volt a hatvanas években, a bash bulit (feltehetően itt drogos bulit) jelent.

Komolyan gondolhatják a „rendes emberek”, hogy egy ilyen dal hallatán tinédzserek tömege találja hirtelen vonzónak a prostitúciót, a kábítószerhasználatot, az egyik pillanatról a másikra élést? Vagy hogy ennek a hatására „divatból” akarna meleg lenni?