Tömegképregény limitált kiadásban: Diabolik magyarul
2018. július 17. írta: Bayer Antal

Tömegképregény limitált kiadásban: Diabolik magyarul

Ha elfogadjuk azt a tételt, hogy a világ minden bajának a pénz a forrása, ebből egyenesen következik, hogy a legnagyobb bűnösök a gazdagok (aki minden bizonnyal kizsákmányoló, csalafinta vagy törvénytelen módon tettek szert vagyonukra). A csúnya gazdagokkal szemben pedig minden eszköz megengedett,…

Illegál
2018. június 13. írta: Bayer Antal

Illegál

„It would take a hard heart not to be moved by this book.” – The Financial Times Egy árván maradt kisfiú minden áron csatlakozni akar testvéreihez, akik egy idegen országba mentek. A hosszú út szinte minden lépését megszenvedi, többször sodródik életveszélybe, helyzete nem egyszer reménytelennek…

Röviden: Morgan Lost és Dragonero
2018. május 22. írta: Bayer Antal

Röviden: Morgan Lost és Dragonero

Ki hitte volna: egyszerre négy Bonelli-képregény „fut”, de legalábbis poroszkál Magyarországon. Cs. Horváth Tibor történelmi érdeme, hogy annak idején elsőként közölt Bonelli-képregényt magyarul (Storia del West, avagy Történetek a Vadnyugat hőskorából) a Magyar Ifjúságban, még ha szokásos…

Röviden: Gotthem
2018. május 21. írta: Bayer Antal

Röviden: Gotthem

Kovács Milán egészen egyedi jelenség a magyar képregényes szcénában. Míg a legtöbb gyűjtő kiadványokat vagy a megjelent kiadványok eredeti oldalait halmozza fel, minden bizonnyal Milánnak van a legnagyobb kollekciója képregényrajzolók által készített egyedi rajzokból (legalábbis idehaza). Évente…

Röviden: Roham 12
2018. május 21. írta: Bayer Antal

Röviden: Roham 12

A 2005-ben alapított Roham agresszív fantasztikus magazin négy éven át viszonylag kiszámítható időközönként jelent meg, aztán úgy tűnt, a 2009 decemberi, 9-es lesz az utolsó. A 10. szám bemutatója ugyanis pár hónappal később be volt harangozva, ám magát a lapot hiába vártuk. Igaz, valamivel később…

A 37. képregénybörze előtt
2018. március 24. írta: Bayer Antal

A 37. képregénybörze előtt

Egyéb irányú bokros elfoglaltságaim miatt ezúttal kiadóm nem jelentkezik sem újdonsággal, sem utánnyomással a tavaszi képregénybörzén. De azért ott a helyem, árusítom a tavalyi és korábbi kiadványaimat, és beszerző körútra is indulok. Biztos megveszem: - Fantomatika 5 - kíváncsi vagyok, drukkolok…

Új Kockás jó Kockás
2017. december 17. írta: Bayer Antal

Új Kockás jó Kockás

A Kockás magazin 1981 és 1991 között úttörő szerepet játszott a magyar képregénykiadásban. Az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat néhány évvel korábban megállapodott a francia kommunista lapcsaládhoz tartozó Vaillant (majd Pif-Gadget) szerkesztőségével abban, hogy ingyenesen átvehet képregényeket a Pajtás és…