Liv Strömquist képregénye a Papírmoziban
2015. november 17. írta: Bayer Antal

Liv Strömquist képregénye a Papírmoziban

A november 21-én megjelenő Papírmozi 8. számában több olyan alkotó is szerepel, akinek nem jelent még meg magyarul képregénye. Közéjük tartozik a svéd Liv Strömquist, akit többen a „radikális feminista” jelzővel emlegetnek. Némi túlzással, ha nem is teljesen alaptalanul. Liv Strömquist 1978-ban…

Café Postnuclear - képregénykritika
2015. október 26. írta: Bayer Antal

Café Postnuclear - képregénykritika

Lehet azon vitatkozni (meg is teszik), hogy a legjobb új magyar képregény-e az idén a Café Postnuclear, de afelől nem lehet sok kétség, hogy a leglátványosabb és számos tekintetben a legérdekesebb. Keménytáblás, színes kivitelezésével szó szerint kiemelkedik a hazai mezőnyből, hiszen öt éve nem…

Bruno Brazil
2015. május 24. írta: Bayer Antal

Bruno Brazil

Úgy emlékszem, és ebben segítenek az internetes adatbázisok, hogy a Journal de Tintin legelső száma, amit megkaptam/megvettem, az 1012-es volt, 1968. március 14-i dátummal. És ebben kezdődött Bruno Brazil első hosszú kalandja, a Le requin qui mourut deux fois (A cápa, aki kétszer halt meg). Én meg…

Megjött Titánember
2015. május 14. írta: Bayer Antal

Megjött Titánember

A sors fintoraként éppen akkor lép ki bátran az újságospiacra egy vadonatúj magyar képregénysorozat, amikor az előző vadonatúj magyar képregénysorozat bedobja a törülközőt, és visszatér az „alternatív”, kisebb közönséget, de azt teljes biztonsággal elérő terjesztési módhoz. Reméljük, az új magazin…

Bernard Prince
2015. február 10. írta: Bayer Antal

Bernard Prince

Hermann idén jelölt volt Angoulême város nagydíjára, ám végül a legnagyobb európai képregényfesztivál zsűrijének a választása az Akira szerzőjére Ótomo Kacuhiróra esett. Bízom benne, hogy előbb-utóbb azért csak megkapja, hiszen a francia-belga realista képregény kiemelkedő képviselőjeként…

Marvel Team-Up 93-94
2015. február 05. írta: Bayer Antal

Marvel Team-Up 93-94

Hajlamos vagyok néha elfelejteni, hogy valamikor nagyon szerettem a Pókember-képregényeket. Nem is teljesen helytálló ez a múlt idő, hiszen a frissebbek közt is találok jókat, szórakoztatókat. De ez a szeretet már nem ugyanaz, mint fiatalabb koromban. Nem emlékszem pontosan, mikor találkoztam…

Barbe-Rouge
2015. január 25. írta: Bayer Antal

Barbe-Rouge

Kedvencemnek túlzás lenne nevezni, de kedveltem Charlier és Hubinon kalózos képregényét. Általános vélekedés szerint a kalóz témát a Kincses sziget hozta divatba. Stevenson regénye hihetetlenül népszerű lett, rengeteg gyereknek és fiatalnak ragadta meg a fantáziáját, gyorsan szaporodni kezdtek az…

Vincent Larcher
2015. január 07. írta: Bayer Antal

Vincent Larcher

Következő kedvencem 1970 környékéről egy sportos témájú francia képregény. Illetve egy sci-fi témájú francia képregény. Illetve… Szóval ez egy kicsit bonyolult. Raymond Reding belga képregényszerző (1920-1999) eredetileg író akart lenni, meg is jelentek ifjúságnak szóló lapokban írásai, amelyeket…

Sin City, Frank Miller
2015. január 02. írta: Bayer Antal

Sin City, Frank Miller

A 2014. augusztusi Filmvilág Papírmozi rovatába írtam ezt a cikket, a második Sin City bemutatójához kapcsolódóan - a képregényről és alkotójáról. Az első Sin City-film magyarországi bemutatójával egy időben jelentek meg az első magyar Sin City képregények, a Fekete-Fehér…

Luc Orient, 2. rész
2014. december 20. írta: Bayer Antal

Luc Orient, 2. rész

Ahogy ígértem a Luc Orient sorozat bemutatásában, az első – szerintem legjobb – epizódokról részletesebben írok. Az első rész címe Les dragons de feu (Tűzsárkányok). Egy meg nem nevezett keleti országban egy Damiani kutató számos új ásványmintát gyűjtetett be a helybéliekkel, mégis kicsit…

Luc Orient, 1. rész
2014. december 13. írta: Bayer Antal

Luc Orient, 1. rész

Ha belegondolunk, mekkora hatást gyakoroltak a francia science fiction képregények olyan filmrendezőkre, mint George Lucas, Steven Spielberg és Luc Besson, igencsak meglepő, hogy az 1960-as évek közepéig milyen kevés számottevő sorozatot tudott felmutatni ez a műfaj a francia-belga kultúrterületen…

süti beállítások módosítása