Hunok legyünk, de miért is?
2019. augusztus 26. írta: Bayer Antal

Hunok legyünk, de miért is?

Magyarország első számú normalitásszakértője aggódik az emberi intelligencia zsugorodása miatt, és igaza van. Mi mással lehet ugyanis magyarázni, hogy milliárdokat költünk el teljesen értelmetlen dolgokra?

Természetesen a hun-magyar rokonság kutatására gondolok.

Filmek és regények közkedvelt témája, hogy a főszereplő egy megörökölt padláson merő kíváncsiságból körülnézve naplókat, feljegyzéseket, leveleket vagy fényképeket talál, amelyekből döbbenten tudja meg, hogy valamelyik őse kegyetlen sorozatgyilkos volt. Hősünk jellemétől függően aztán vagy beleőrül a felismerésbe, vagy nem, rengeteg variáns létezik.

Az viszont totálisan ellentmond minden rációnak, hogy mindenáron be akarjuk bizonyítani, a mi felmenőink azok, akik másfél évezreddel ezelőtt felperzselték Európát, halomra ölték a keresztényeket, ráadásul hívatlanul, pusztán gazdasági okokból, erőszakosan vándoroltak be mások által már évszázadok óta lakott területekre. Attila és a hunok történelmi megítélésén ugyanis lehet vitatkozni (amit jelentősen megkönnyít, hogy alig tudunk róluk valamit, és az időgép feltalálásáig nem is fogunk sokkal többet), de a fentieket egyetlen forrás sem cáfolja. Ha létezik egyáltalán harci dicsőség, az kizárólag az erőszakos hódítók visszaverésével és a leigázottak felszabadításával érdemelhető ki. Attila semmi ilyet nem csinált: éppen, hogy ő hódított meg és igázott le másokat.

marabu_ugor_turk_szotar.jpg

A történelem, a múlt megismerése fontos és érdekes. Minél közelebbi a múlt, annál fontosabb – minél távolabbi, annál kevésbé fontos. Viszont érdekes, ebben én sem kételkedem, sőt. Nagyon hasznosnak tartom és adófizetőként szívesen támogatom anyagilag a valódi tudományos kutatások folytatását és azok folyamatos közreadását, mind szakmai fórumokon részletesen és csak a szakértők számára érthető módon, mind pedig a zsargont és a hivatkozásokat nem ismerő nagyközönség számára röviden összefoglalva.

A valódi tudomány egyáltalán nem áll rosszul a magyarság eredetének feltárásában. Lehet, hogy az eredmények ismertetése nem mindig sikerül mindenki számára meggyőzően, de adjunk még egyszer igazat az intelligencia szaktekintélyének – vannak, akiknek az analizáló képességei megrekedtek azon a szinten, hogy legfeljebb a saját szövegeiket tudják értelmezni.

Attila és a hunjai nem az őseink, de nem is „kell”, hogy azok legyenek. A honfoglaló pogány magyarok kalandozásait letagadni nem tudjuk (ráadásul jogosan hozzuk fel a kegyetlenség vádja ellen, hogy a legtöbb dúlást a jó keresztény szomszéd fejedelmek rendelték meg Árpád apánkéktól, más jó keresztény szomszéd fejedelmek földjén és városaiban). De miért kéne még a négyszáz évvel korábbi fegyveres fosztogatásokat és a római birodalom végleges ledarálását (oké, mai szemmel nézve az sem volt egy mintaállam, de mégis) is felvállalni a családi örökség részeként?

Tényleg minden pénzt megér annak a (feltehetően elvárt) bizonyítása, hogy nem csak fantáziálunk a csontvázról a szekrényben, hanem ott is van?

Ehhez képest a focistadionépítés abszolút észszerű közpénzköltési formának tűnik.

(A témához csupán érintőleg kapcsolható illusztrációért ezúttal is Marabut illeti a köszönet.)