Röviden: Esernyő Akadémia
2019. március 20. írta: Bayer Antal

Röviden: Esernyő Akadémia

umbrellaesernyo.jpgDe hisz ez egy hülyeség.

Ez a felismerés nagyjából tíz oldal elolvasása után villant bele az agyamba, és mire a kötet végére értem, teljes bizonyossággal tudtam, hogy az első benyomás ebben az esetben helytálló volt. Az Esernyő Akadémia: Apokalipszis Szvit (írta Gerard Way, rajzolta Gabriel Bá) egy közel 200 oldalas képregény, amely nem szól az ég világon semmiről.

Le lehet ereszteni a felhúzott szemöldököket, vissza lehet szívni a kikívánkozó átkokat: az Esernyő Akadémia mindezek ellenére – vagy még inkább: mindezeknek köszönhetően – egy nagyon szórakoztató képregény, amely teljes mértékben megérdemli Eisner- és Harvey-díját. Nem tökéletes (erre majd még kitérek), de tökéletesen beletrafál abba, hogy mi kell egy mai képregényrajongónak.

A „hülyeség” ugyanis jelen esetben pozitívum, és a „nem szól semmiről” némi pontosításra szorul. Az Esernyő Akadémia kettős küldetést teljesít: olvasható (többé-kevésbé) hagyományos szuperhősös képregényként, kipipálva az ehhez társuló elvárások valamennyi rubrikáját, és ezzel párhuzamosan kiforgatja a zsáner szinte összes kliséjét. Vagyis pontosan azzal szolgál, amire a képregényrajongók jó részének szüksége van: biztosítja arról, hogy helyes, ha át tudja adni magát az élményeknek, miközben azonban nem veszi túlságosan komolyan önmagát, és képes kiszakadni a blazírtságból, amely lépten-nyomon fenyegeti. Márpedig ezek az adottságok létfontosságúak a mai világban.

Gerard Way egy pillanatig sem titkolja, hogy bálványozza Grant Morrisont, és amikor kedvenc képregényeiről kérdezik, a Doom Patrolt említi elsőként. Nem is tagadhatná, hogy Morrisonnak a DP 19. és 63. száma közötti, egészen elképesztő időszaka mekkora hatást gyakorolt rá. Egy jelentős különbséggel: Morrison minden egyes abszurd karaktere egy rejtély volt, amelynek a teljes és pontos megfejtéséhez kölcsön kellett volna kérni az író aktuális olvasmánylistáját. Mind ebben, de még inkább saját agyszüleményében, a The Invisibles-ben Morrison szüntelenül játszott a politikai és kulturális hivatkozásokkal.

Way nem fáraszt minket ilyesmivel, az ő referenciarendszere az amerikai képregény keretein belül marad. Talán egyetlen olyan karaktere vagy képzete sincs az Esernyő Akadémiának, akinek/amelynek ne lenne tucatnyi előképe, Way mégis képes egy egészen eredeti koktélt keverni belőlük, és egy olyan szélsebesen pergő történettel szolgálni, amelyben bármi megtörténhet – és meg is történik. Ezt a megbízható kiszámíthatatlanságot nagyra tudja értékelni a célközönség.

A megvalósítás azonban nem tökéletes, ugyanis a kaotikus rohanás nem egyszer a történet követhetőségének kárára megy. A karaktereket „félig” már ismerjük ugyan a felhasznált típusokból, és sejtjük, honnan jönnek, merre haladnak – elvégre olvastuk az X-Ment, az X-Faktort, a Rising Starst és megannyi „problémás” szupercsapat kalandjait – de sok olyasmi marad kimondatlanul, ami még élvezetesebbé tehette volna a sztorit. Persze lehet, hogy ezek egy részére majd fény derül a folytatásokban – egy második ciklus már vár ránk, a harmadik minisorozat pedig nemrég kezdődött el Amerikában.

Szinte tökéletes azonban a grafikai megvalósítás, ami a kiváló Gabriel Bá érdeme. A brazil alkotó egyértelműen (és bevallottan) sokat tanult Mike Mignolától, ám az ő stílusa valahogy önfeledtebb, főleg a Hellyboyhoz képest. A Way-Morrison párhuzamhoz hasonlóan a Mignola-Bá összehasonlításra is érvényes, hogy Mignola jelképrendszere komplexebb, és a képregények világán kívülről táplálkozik, míg Bá ezen a világon belül marad, még ha annak a „groteszkebb” szélén is.

Köszönet a magyar változatot kiadó Vad Virágok Könyvműhelynek az olvasópéldányért.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.