Marvel, Marvel és Marvel
2016. március 20. írta: Bayer Antal

Marvel, Marvel és Marvel

pppokember2015ksz.jpgA képregénybörzén, illetve közvetlenül előtte szereztem be néhány képregényt. Elsőként a Marvel-kiadványokról lesz szó.

Peter Parker Pókember 2015

Csak örömködve tapsolni tudok, hogy megjelennek végre magyarul a klasszikus Lee-Romita Pókember-képregények. Ebben a második füzetben van Gyík (Lizard), Doctor Octopus, Rengető (Shocker), Keselyű (Vulture) 1 és 2, Kraven, no meg önfeledten szórakozó Gwen, Mary Jane, Harry, aggodalmaskodó May néni, vívódó Peter Parker. Hogy én ezeket mennyire szerettem negyven éve… Nem tudom, mennyire működnek ezek még ma, mennyire mosolyogják meg az új olvasók, mi jön le nekik a hatvanas évek amerikai korszelleméből. Mert van az benne bőséggel, még ha inkább szándékolatlan, közvetett módon. Ahogy a felnőni azóta sem, csak megöregedni képes Stan Lee látta a minden áron gyorsan felnőni igyekvő korabeli tinédzsereket.

 

 

marvelplusz_25a.jpg

Marvel + 25

25 szám, az már jubileum. Jogosan büszke a Kingpin, hogy csont nélkül túlszárnyalta régi mintáját, a 24 szám után megszűnt Marvel Extrát. Meg is adta a módját, nagyobb terjedelemmel, borítóvariánssal.

Nekem a Deadpoolos címlapos jutott. Sokakkal egyetemben én is rosszul tűröm ezt a karaktert, még ha legutóbb el

is ismertem, hogy ez a Suicide Kings minisorozat „majdnem szórakoztató”.  De azért örülök, hogy vége. A plusz egy Deadpool-sztoritól pedig el tudtam volna tekinteni, de értem, hogy a film miatt most érdemes nyomatni.

Az X-Men történet tartja a színvonalt, el tudom olvasni pár év múltán megint, tetszik másodszor is. (Egyre gyakrabban fordul velem elő, hogy „újként” tudok másodszorra, harmadszorra elolvasni és élvezni regényeket, képregényeket, megnézni filmeket, tévésorozatokat – lehet, hogy ebben a korban már beteltek a memóriaegységek.)

A Pókember-Rozsomák születésnapi sztorira sem biztos, hogy fogok emlékezni akár csak pár hónap múlva, de annyit talán meg tudok majd jegyezni, hogy egész jó volt. Igaz, egy ilyen párossal játszani hálás téma egy írónak, hiszen elég a fontosabb karakterjegyeikre ráerősíteni egy kicsit, és már pereg is a sztori magától. Paolo Rivera rajzai tetszenek, ennyi parodisztikus jelleg belefér egy szuperhősös képregénybe.

Még sok jubileumot kívánok a sorozatnak.

marvelplusz_2016ksz1.jpg

Marvel + különszám: Csodák kora

A Marvelst közel 20 éve olvastam, és akkor roppant zavart Alex Ross „festményeinek” a giccses jellege. Úgy éreztem, a realizmusnak ez az eltúlzása olyan regiszterbe tolja át a szuperhősös képregényt, ahol nem sok keresnivalója van. Aztán a folytatások és a hasonló Ross-művek csak megerősítették ezt a véleményemet.

Ehhez képest most azon kapom magamat, hogy jóval kevésbé akaszt meg ez a stílus, mint annak idején. Talán azért, mert utánzóihoz – és főleg az azóta dömpingszerűen készülő szuperhősös filmekhez – képest már szinte diszkrét, nem tolja annyira képünkbe a „valóságszerűséget”.

Kurt Busiek „szuperhősök a kisember szemével” megközelítés akkoriban újnak számított. Mintha belehelyezte volna az átlagos életet élő olvasót a képregénybe, hogy erőteljesebben ösztönözze szembesülésre a különlegesség és hétköznapiság összeütközésével. Dramaturgialag jól működik ez az egész, a „csodák” be-bevillanása hatásos. A mutánsok belépője, majd az Őrök ijesztő átrepülése fokozza a feszültséget, és várjuk a folytatást, befejezést.

Ám miután a füzetet becsukva kikerültünk a képregény vonzereje alól, mégis előmotoszkál a gondolat, hogy ez az egész túlságosan lehetetlen ahhoz, hogy tartósan bele tudjuk élni magunkat. Bármennyire sulykolja is a szerző a történelmi keretbe helyezéssel a valós és az elképzelt veszedelmek és hősiességek közötti párhuzamot. Valószínűtlenül egyszerű és kerek minden, tanmese jelleget ölt a dráma.

Úgy érzem, túl nagy fába vágta itt a fejszéjét Busiek, a Marvel-univerzum előzményeinek, kontinuitásának a beerőltetése és értelmezése olyan ambíciózus vállalás, hogy epizódokra esik szét a történet. Későbbi munkájában, az Astro Cityben mindez sokkal jobban működik, ott nem kell annyi kötöttségre figyelnie.

De azért jó, hogy megjelent magyarul ez a képregény, már csak azért is, mert különben sosem gondolkodtam volna el rajta még egyszer. És Alex Rossról alkotott véleményemet sem árnyaltam volna. Megveszem majd a befejező részt is.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.