Mathias Sandorf és Sándor Mátyás
2014. november 18. írta: Bayer Antal

Mathias Sandorf és Sándor Mátyás

Korcsmaros_SandorMatyas.jpgGondolom, vannak, akik már unják, hogy minden egyes újonnan megjelenő klasszikus „adaptációs” képregénynél elmondom, mik a „hibái”, és kívülről fújják a „CsHT-módszerrel” kapcsolatos kifogásaimat. Úgyhogy ebbe most ne is menjünk bele, legyen elég annyi, hogy ez az 1958-ban készült Jules Verne-feldolgozás magán viseli a Cs. Horváth Tiborra jellemző stílusjegyeket.

Ami miatt a Sándor Mátyás-képregény kissé egyedinek számít, műfaji kérdés. Míg a Nyomorultak vagy az Egy jenki Artúr király országában „fajsúlyosabb” mű, Verne regénye a szórakoztató irodalom kategóriába sorolható. Míg tehát más adaptációknál úgy hangzott a „vád”, hogy szépirodalmi művek lebutításával, az elemző háttér elhagyásával és csak a cselekményre való koncentrálásával Cs. Horváth lényegi mondanivalójuktól fosztotta meg a forrásműveket, ezt ebben az esetben nemigen lehet felróni neki: egy eleve szórakoztatónak szánt regényt egyszerűsített tovább a Füles rejtvényújság által szabott terjedelmi kényszerből.

Ellentétben a Korcsmáros Pál-klasszikusokat bemutató sorozat egyes korábbi köteteivel, a Sándor Mátyás szerencsére nem kötelező olvasmány, így nem áll fenn a veszély, hogy a könnyebbik utat választó diák karót kap, ha ebből kell felelnie. Azt sem éri óriási meglepetés, akinek a képregény ad kedvet a forrásmű elolvasására, hisz nem azzal szembesül, hogy „de hát nem is erről szól a könyv”, mint például a Párizsi Notre-Dame vagy a Monte Cristo grófja esetében. Hanem csak rövidebb lett, jóval rövidebb. Egyes szereplők eltűntek, néhányat összevontak, a kalandok kétharmada kimaradt vagy egy-két mondatba lett sűrítve, képi ábrázolás nélkül.

A Sándor Mátyásból izgalmas, mozgalmas sorozatot lehetne készíteni, több 40-60 oldalas képregényköteten át ívelhetne a történet. Érdekes, de úgy tűnik, ez még senkinek sem jutott az eszébe, legalábbis sem francia, sem amerikai Mathias Sandorf-képregénynek nem találtam nyomát. Hungarikum tehát a Sándor Mátyás-képregény, aminek minden bizonnyal a magyar téma az apropója. A franciák nem sorolják Verne legjobb regényei közé, sőt megjegyzik, hogy az író más munkáihoz képest szokatlanul melodramatikus. Erre valószínűleg az ajánlás ad magyarázatot: „modern Monte Cristo” történetként prezentálja az ifjabb Dumas-nak, atyja előtti tisztelgésként.

A magyar olvasó számára azonban az egyik legérdekesebb Verne-regény, hiszen több magyar szereplője van, cselekménye kapcsolódik az 1848-49-es forradalomhoz és szabadságharchoz. Nem csoda, hogy több fordítása is készült. A legfrissebbet Örvös Lajos jegyzi (akiről szomorúan olvasom a Wikipédiában, hogy már tizenkét évvel ezelőtt meghalt – többször találkoztam vele a Revue de Hongrie szerkesztőségében az 1980-as években, amikor külsősként én is dolgoztam a magazinnak), 1969-ben jelent meg először. Mivel nem egy kritikai kiadáson dolgozom, nem állok neki felkutatni mind a (legalább) négy verziót, és összehasonlítani a szövegüket, de annyit látok, hogy még Örvös is megtartotta az első, Huszár Imre által alig két évvel az eredeti megjelenése után jegyzett változatának a „magyarosított” neveit.

Ami felvet pár kérdést.

Az odáig teljesen rendben van, hogy helyenként korrigálták Verne tévedéseit – Sandorf és Zathmar helyett Sándor és Szathmár lett (bár Huszár a „Zathmárt” még megtartotta), a keresztnév-vezetéknév sorrendet megfordították, a franciás keresztneveket (Etienne és Pierre Bathory, például) magyar megfelelőikkel helyettesítették. De Sarcany miért lett Sárkány? Hiszen a szövegből egyértelműen kiderül, hogy tripoliszi, a mai Líbia területéről származik, az ég világon semmi köze a magyarokhoz. Persze, lehet, hogy Verne direkt választotta ezt a (magyarul) beszédes nevet, de a fordítás azt sugallja, hogy a főgonosz ugyanúgy magyar volt, mint a hősök. Ezt semmi sem indokolja. De a másik negatív karakterből, Silas Torontalból is Torontál Simon lett, pedig ő sem magyar (az viszont a felesége, akinek a keresztnevét sosem tudjuk meg). Báthoryék hűséges szolgája, Borik magyar ugyan, de az átkeresztelésre „Boros”-ra kissé önkényesnek tűnik – elvégre a Borik családnév létezik, még ha nem is nagyon elterjedt.

Érdemes azt is megvizsgálni, mennyi köze van a Sándor Mátyásnak a magyar történelemhez. Hát, nem sok. Valódi történelmi személyről egyetlen egyszer esik említés (Kossuthról). Sándor Mátyás összeesküvését arra alapozza, hogy a Habsburg birodalom 1866-ban megrendítő vereségeket szenvedett a poroszoktól. Ez igaz, és a magyar emigráció meg is próbált élni a lehetőséggel, csakhogy a Klapka-légió még 1866 nyarán „egyetlen puskalövés nélkül” kénytelen volt visszavonulni az országból. Verne szerint Sándor Mátyás 1867 májusában döntött úgy, hogy erdélyi várából Pestre megy. Csakhogy addigra (márciusban) már létrejött a Kiegyezés, megalakult a jelentős támogatással bíró Andrássy-kormány, így az a feltételezés, hogy egy felkelés esetén Sándoréknak többségük lenne az országgyűlésben, aligha reális.

Itt érdemes megjegyezni, hogy Cs. Horváth felfigyelhetett erre az ellentmondásra, és a cselekményt hét évvel korábbra, 1860-ra helyezte át (persze azon az áron, hogy Verne történelmi háttérismertetését viszont kihagyta).

Én most elolvastam a regényt. Sajnálom, hogy a rendkívül színes és kedvelhető mellékszereplőkből csak ennyi maradt, hogy a fürge Pointe Pescade-ot és bivalyerős társát, Cap Matifou-t egyetlen alakba zsúfolta össze CsHT, ráadásul egyszerre csak úgy felbukkan, nem tudjuk, hogyan és miért került Sándor Mátyás szolgálatába. Szathmár Lajos kihagyását még csak megértem, azt viszont kevésbé, hogy ha már ennyire húzni kellett, miért kapott aránytalanul sok helyet a titkosírás megfejtése. Szidi Hazam szerepének a kibővítését sem látom indokoltnak, különösen azt, hogy vele öleti meg a forgatókönyv Sárkányt. A végéről lemaradt az a szerintem eléggé fontos momentum is, hogy Sándorék készen álltak volna kivégezni gonosztevő ellenségeit, és megkönnyebbültek, hogy Isten megkíméli őket az emberöléstől. Ha majd még egyszer feldolgozza valaki képregénynek, ezekre ügyeljen, kérem.

A rajzok nagyon érdekesek. Korcsmárosnak, mint mindig, most is a karakteres arcok ábrázolása az erőssége – itt ez főleg a rosszfiúknál élvezetes, a jók kissé jellegtelenek, a nők meg persze szépek. A ruházatok vonalkázása nem semmi munka lehetett, ugyanakkor pár képen kicsit „sok” van belőle, elvonja az ember figyelmét a lényegesebb elemekről.

Sajnos, a felújítás ezúttal nem csak dicséretet érdemel. Ahogy arra Kiss Ferenc felhívta a figyelmemet, az új kiadáshoz kissé torzították a képek arányát, amitől megnyúltak az emberalakok. Szerintem egyáltalán nem lett volna zavaró, ha fél centivel vastagabb a fehér csík az oldalak alján. Pár elütést is találtam a szövegben, egyszer még Báthoryból is Bárhory lett, jó lett volna még egyszer átfutni nyomdába adás előtt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rgranc 2014.11.20. 09:07:57

"Pár elütést is találtam a szövegben, egyszer még Báthoryból is Báthory lett, jó lett volna még egyszer átfutni nyomdába adás előtt."

?

Bayer Antal · http://neroblanco.blog.hu 2014.11.20. 09:26:22

@rgranc: Úgy látszik, én még direkt sem tudom rosszul leírni. :) Bárhory.