Alanyi képregényrajzolók: Trondheim, Bianco és Aurita
2014. október 21. írta: Bayer Antal

Alanyi képregényrajzolók: Trondheim, Bianco és Aurita

Nem céltudatos, de nem is teljesen véletlen, hogy legutóbbi francia beszerzéseim között három olyan kötet is szerepel, amelynek az alkotója önmagát állítja színre, személyes élményeiről számol be. Adja magát a kérdés: mennyire érdekes egy képregényrajzoló élete?

Egy lehetséges válasz szerint annyira, amennyire a szerző érdekessé teszi, lásd Boulet félfiktív történeteket mesélő blogját, amelyből a fesztiválos különkiadásnak köszönhetően a magyar olvasók is kaptak egy kis ízelítőt. Boulet azonban ebben a tekintetben a szabályt erősítő kivétel, hiszen bár a blog (be)indulása előtt sem volt ismeretlen alkotó, jelentős népszerűségre leginkább a Notes nyomtatásbeli megjelenéséve tett szert.

Lewis Trondheim, Guillaume Bianco és Aurélia Aurita ellenben más eset, sőt egymástól is különbözőek.

Trondheim_DeuxTroisMois.jpgA legnagyobb név minden bizonnyal Lewis Trondheim, akinek Torony című ciklusából egy rész magyarul is megjelent. A francia-belga képregény jelenleg talán legtermékenyebb, a legkülönbözőbb műfajokban alkotó és a legkülönbözőbb alkalmi csoportosulásokban meghatározó szerepet játszó író-rajzoló elképesztő fantáziával rendelkezik. Ehhez képest Les petits riens (Apró semmiségek) című, már hatodik kötetnél tartó naplósorozata szinte a földhöz ragadt rögvalóság, már amennyiben persze hétköznapinak tekintjük, hogy valaki képregényrajzolásból éljen, és ennek köszönhetően járhassa be a világot, fesztiválos és egyéb szakmai jellegű meghívásoknak eleget téve.

Különlegessége még Trondheim naplóinak, hogy van egy másik állandó szereplőjük felesége és munkatársa (színezője) Brigitte Findakly személyében. Lewis és Brigitte tapasztalataiból és megfigyeléseiből az jön le, hogy tulajdonképpen egy átlagos polgári-értelmiségi házaspárral van dolgunk, akikben ugyanazok az élmények ragadnak meg és ugyanazok az aggodalmak fogalmazódnak meg, mint bármelyikünkben, csak éppen plasztikusabban tudják ezeket kifejezni. Igen távol vagyunk hát az 1960-as/1970-es évek anarchista-bohém képregényalkotóitól, akiket felháborodásaik és lelkesedéseik mozgattak.

Trondheim_DeuxTroisMois_ex3.jpg

Bianco_Seins.jpgGuillaume Bianco, Trondheim alkalmi társszerzője, a Spirou heti képregénymagazinban az alkotók kollektív hülyülését bemutató Atelier Mastodonte egyik legaktívabb rajzolója. saját állítása szerint éppen Trondheim ösztönzésére kezdett bele saját naplósorozatába, amelynek a Guillaume Bianco titkos vázlatfüzetei címet adta. Míg Trondheimnél a történések időrendje a vezérelv, Bianco egy tematikus gyűjteménnyel kezdett. A női keblek előtt tisztelgő Les seins oldalainak főszereplője természetesen maga a cicimániás Bianco, de gyakran felbukkan Trondheim is, akit hol felbujtóként kezel, hol a témaválasztását rosszallóan fogadó mogorva szerkesztőként állít pellengérre. Bianco fontosnak tartja többször is elismételni, hogy tekinti tartja magát rögeszmésebbnek a férfiak túlnyomó többségénél, mégis gyakran önmentegetőzésbe kényszerül.

A női mellekkel kapcsolatos meghatározó élményeit alapvetően két síkról gyűjti össze. A távolabbi múltból származó, a gyerekkortól a serdülésen át néhány frissebb emléket (köztük egy emlékezetes magyarországi táborozást) átölelő történetek nagyrészt humorosak, szórakoztatók, de nem állnak összefüggésben Bianco választott szakmájával.

Különleges érdekességet azok az oldalak jelentenek, amelyeken Bianco képregényrajzolóként kénytelen szembesülni témájának a támadhatóságával. Mivel a fesztiválokon dedikálásért érkezők – eddigi munkássága alapján – gyerekeknek szóló képregények rajzolójaként tekintenek rá, új kötete kellemetlen helyzetekbe sodorhatja. Van-e egyáltalán joga egy képregényalkotónak kilépni a skatulyából, és több regiszterben dolgoznia? Azt hiszem, ezzel a kérdéssel csak az újabbkori rajzolóknak kell megküzdeniük, hisz elődeiknek jóval kevesebb alkalmuk volt az interaktivitásra olvasóikkal, követőikkel. Messze nem volt ennyi képregényfesztivál, nem voltak közösségi fórumok, a képregényalkotók szinte egymást is alig ismerték, nem hogy a közönségüket.

Bianco_Seins_ext1.jpg

AuritaBuzzMoi.jpgJóval akutabb módon merül fel ez a probléma a harmadik képregénynapló szerzője, Aurélia Aurita esetében. Eltérően pályatársaitól, Aurita eleve önéletrajzi képregényalkotóként kezdett, Fraise et chocolat (Eper és csokoládé) című kötete szokatlan, különösen női alkotótól meglepő nyíltsággal foglalkozik a szerelem testiségével. A képregényt eredetileg akkori élettársának, Frédéric Boilet képregényrajzolónak szánta személyes ajándékként, ám éppen Boilet biztatta a publikálására. A Fraise et chocolat váratlan, botrányszagú sikere teljesen felkészületlenül érte a pályakezdőnek számító Auritát. A Buzz-moi címe a felhajtás kifejezésére használt anglicizmus és Virginie Despentes hírhedt Baise-moi (tompított magyar fordításban Dugj meg) kombinálásával született, a képregény fejezetei a sajtónyilvánosság élveboncolásra hajazó velejáróiról számolnak be.

Bár Franciaországban a legolvasottabb képregényszerzők ismertsége a nagy nyilvánosság előtt messze meghaladja, amit idehaza el tudunk képzelni, celebeknek távolról sem számítanak, és még a műveikben leginkább kitárulkozók sem dolgozzák fel könnyen, ha a befogadók összekeverik őket azonos nevű és jellemű főszereplőikkel. A lausanne-i képregényfesztiválon volt alkalmam meghallgatni egy kamarabeszélgetést Auritával. Az alkotó ekkor is elmondta, milyen sokként érte, hogy egyes pornográfiával vádolták, illetve „könnyűvérű lánynak” nézték. A képregényben pucéron mutatkozó, párjával szenvedélyesen szerelmeskedő nőről azt hinni, hogy szerzőként a dedikáláskor mosolyogva fogadja, sőt el is várja majd a pajzán megjegyzések sokaságát igen súlyos összetévesztése a fikciónak a valósággal. Még ha a szerző a saját valóságát interpretálja is a művében, attól az az olvasónak még fikció marad, és semmiképp sem lett bevonva az alkotó intim köreibe.

A Buzz-moi ezeknek és a hasonló eseteknek a feldolgozásáról szól, kiemelten azzal az Aurita szerint – és szerintem is – megbocsáthatatlan gyakorlattal, hogy egy újságíró a képregény elolvasása nélkül üljön le beszélgetni riportalanyával, és a művével csupán saját prekoncepciója szerint összefüggésben álló kérdéseket intézzen hozzá.

AuritaBuzzMoi_ext.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.