Marsupilami nyomában
2012. augusztus 16. írta: Bayer Antal

Marsupilami nyomában

Marsupilami.jpgNyugati képregényboltok elengedhetetlen kelléke a hosszú, tekergő farkú plüss-marsupilami – nálunk eddig néhány rajzfilmen kívül kevéssé ismert figura. Pedig ezt a fiktív állatot hatvan évvel ezelőtt, Spirou és Fantasio kalandjaihoz találta ki a zseniális André Franquin, első megjelenésére 1952 januárjában került sor, a Fantasio nagybátyja által ráhagyott örökséghez vezető harmadik próbatétel részeként. A mitikus állatot viszonylag könnyen meg is találják az ifjú hősök a palombai dzsungelben, de a marsupilami az epizód végén állatkerti ketrecben végzi, és ezt Spirouék azonnal meg is bánják, olyannyira, hogy a következő rész éppen a kiszabadításáról szól. Onnantól kezdve pedig a marsupilami állandó társukká szegődött gyors népszerűségének köszönhetően, de amikor Franquin kiszállt a sorozatból, hogy Gaston Lagaffe heti baklövéseire koncentráljon, az újabb szerzőknek nem engedte meg teremtménye használatát. Csak jóval később – miután belátta, hogy saját terveit nem fogja megvalósítani – járult hozzá ahhoz, hogy egy Batem nevű rajzolóval külön Marsupilami-sorozat induljon, és ez a mai napig fut.

Spirou5_voleurs_marsu.jpg Marsupilami1.jpg

Marsupilami eredettörténete egy tévedésen alapul. Nevében Franquin kombinálja a marsupial (erszényes) és az ami (barát) szavakat, ám arról megfeledkezett, hogy erszényesek csak Ausztráliában élnek, Dél-Amerikában nem. Aztán „ha már lúd, legyen kövér” alapon fokozta tovább az abszurdítást, így lett fészekben költő az emlősnek látszó állatból.

Spirou12_nid_marsu.jpg

Sajnos, Spirou-képregény nem jelent meg Magyarországon, a pályafutását szállodai liftes fiúként kezdő kalandornak, Tintin évtizedes belgiumi riválisának csak ifjabbik és bohóbbik énje, a Kis Spirou volt olvasható magyarul (a Tiszta Diliben és a Snoopy és barátaiban), és ezeket sem Franquin írta-rajzolta, akinek a humorából csak a Kreténben megjelent morbid Sötét gondolatok révén kaptunk ízelítőt. Összehasonlítási alapot tehát nem nagyon tudunk felmutatni – de azt amúgy is tudjuk, hogy általában jobb a képregény, mint a belőle készült film.

Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy a nagy képregényfaló franciák egészen másképp viszonyulnak kedvenceik filmes adaptációihoz, mint az amerikaiak (vagy akár a comics-imádó magyar rajongók). Igaz ez magukra az alkotókra is, elvégre a Marsupilami nyomában rendezője (és egyik főszereplője), Alain Chabat maga is képregényrajzoló szeretett volna lenni, és már régen vágyott arra, hogy filmre vihesse a marsupilami kalandjait. Nem ez az első „képregényfilmje” – az ő nevéhez fűződik a talán legjobban sikerült Asterix-adaptáció, amelyben színészként is részt vett, Julius Caesart alakította (Asterix és Kleopátra). Chabat humorának tehát szerves részét képezi képregényes műveltsége. És igaz az olvasókra-nézőkre is, akik nem küldenek ezrével halálos fenyegetéseket a rendezőnek csak azért, mert eltérni merészel egy főgonosz eredettörténetéről, Ipszilonembernek másképp van fésülve a frizurája, mint a comic bookban, vagy pláne arra vetemedik, hogy ellene mondjon a kontinuitás szent elvének.

MarupilamiNyomaban.jpgEz az egészséges közeg széles mozgásteret enged a rendezőnek, aki él is vele. A filmben nyoma sincs Spirounak és Fantasiónak ( és nem sütjük el azt az olcsó poént, hogy, a fantáziának sem, mert ez azért igazságtalan túlzás lenne). Nem fog senki sem reklamálni, hogy „az nem úgy volt”, nyugodtan felfedezheti a marsupilamit valaki más, jelen esetben a kirúgás előtt utolsó esélyhez jutott újságíró, a balekokra vadászó piti csaló és az örök ifjúságra vágyó rozoga botanikus.

Ennek ellenére Chabat számos finom utalást tesz az eredetire és más nagy elődökre, amiért a francia publikum nyilván nagyon hálás, gondolok itt például Dan Geraldo (a zuhanó népszerűségű tévériporter) találkozására egy lámával – aligha van francia néző, akinek ne ugorna be egy híres jelenet Tintin egyik kalandjából.  Ahogy minden képregényoldalra dukál minimum egy poén, ugyanebben a ritmusban potyognak a filmben is, az elsőrangú komikusoknak köszönhetően. A melomán diktátort alakító Christophe Lambert Céline Dion-utánzása különösen emlékezetesnek ígérkezik, de Jamal Debbouze is hozza a szokásos, néha az altestet is érintő szintet. A latin-amerikai sztereotípiák a jó ízlés határán belül maradnak, az esendő karakterek felülkerekednek az igazán gonoszokon, a marsupilami pedig nagyjából beéri azzal, hogy aranyos plüssnek néz ki.

Marsupilami25_surlapiste.jpgA kör bezárásaként pedig a képregény alapján készült filmből képregény készült – igaz, Chabat csak írhatta, a rajzok elkészítése ezúttal is Batem kiváltsága maradt.

süti beállítások módosítása