Ruróni Kensin 12
2012. június 12. írta: Bayer Antal

Ruróni Kensin 12

RuroniKensin12.jpgVacuki nem vacakol, ha szabad ilyen rossz szóviccet elsütni. A sablonosnak látszó kezdetek után szinte kötetről kötetre jobban belelendül a történetírásba, és most, hogy a Ruróni Kensin-sorozat közepe felé járunk, egy kifejezetten élvezetes mangával gazdagodik, aki megadta neki az esélyt.

A Kensin otthoni sikerét egészen biztosan nem tudjuk megfejteni – fogalmam sincs, hogy viszonyulnak a japánok a történelmi témák ilyen jellegű értelmezéséhez – azt viszont meg merem tippelni, hogy a nyugati kedvező fogadtatása sokat köszönhet Vacuki Nobuhiro nyitottságának az amerikai comics felé. Noha a Kensin első, második és sokadik ránézésre is száz százalékig manga, a nyugati képregények ismerői és kedvelői érzékelik azokat a finomságokat, amelyekkel megkönnyíti számunkra is történetei befogadását.

Ez pedig meglátásom szerint megint csak a fejlődés biztos jele. Ahogy haladunk előre az időben, egyre komolyabb és összetettebb a történet, már nem csak arról szól a dolog, hogy megint jön egy minden korábbinál nagyobb, erősebb, gyorsabb és veszedelmesebb ellenség, akivel Kensin minden korábbinál hosszabb ideig fog párbajozni, de aztán a végén mégis ő kerekedik felül. Persze, ez az elem továbbra is jelen van, és eszünkbe sincs haragudni azért, mert a főhős nagyjából sértetlenül éli túl az egymást követő összecsapásokat, de a történelmi háttér megerősítésével a Ruróni Kensin most már több kötet óta határozottabb gyökerekkel rendelkezik, és nem áll fenn az a veszély, hogy egyszerre csak átmegy az egész valami fantáziavilágba.

Természetesen továbbra sem ajánljuk történelemkönyv helyett, de arra már alkalmas, hogy kedvünk legyen utánanézni egy lexikonban a megemlített eseménysoroknak.

Az Árnybíró befejezése óta a Ruróni Kensin az a manga, ami a leginkább meg tudja fogni a korábban csak nyugati képregényeket olvasókat, és most, hogy sajnálatosan megritkultak az amerikai és európai kalandtörténetek, érdemes kipróbálniuk.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.