Második kardoskodás
2012. január 18. írta: Bayer Antal

Második kardoskodás

Biztató kezdetként üdvözöltem az új magyar fantasy, a Swords első füzetét, és bár nagy előrelépést nem várhattunk a két szám között – elvégre nem sok idejük volt az alkotóknak figyelembe venni az olvasói és kritikusi visszajelzéseket, de még a nyomdai kivitelezésből fakadó esetleges következtetéseket leszűrni sem – mégis kissé csalódott vagyok. Kicsit, nem nagyon, aminek talán az is az oka, hogy nem lévén a zsáner elkötelezett híve, csak általánosságok zavarnak, nem olyasmik, amik ennek a műfajnak sajátjai.

Az első részről azt írtam, jól működik a történet a saját világán belül. Ám már a második részben elkezdődik a dolog pont olyan irányokba bonyolódni, amelyek miatt nem szeretem a fantasyk többségét. Nem ítélkezem még fölötte, megadom neki az esélyt, hogy rövid időn belül tisztázza, mi minden létezhet ebben a képzelet szülte világban, de ha részről részre újabb, addig meg sem említett varázslatokra kerül sor, végképp elveszítem iránta az érdeklődésemet. Amely eleve főleg a magyar alkotógárdának szól.

A karakterekkel továbbra sincs nagy bajom, és hogy mindig függőben van némileg a pozitív-negatív alakok kérdése, egyelőre inkább érdekes, mint bosszantó. De talán kicsit túl népes már a szereplőgárda, amelyről jó lett volna két rész után valamivel többet megtudnunk. Nem mondhatni, hogy a jellemek bemutatása és fejlődése foglalkoztatná leginkább az írót, ami szerintem könnyen visszaüthet, elvégre nem lehet mindent a látványos cselekményre bízni. Ha nem érdekesek azok a karakterek, akikkel dolgok történnek, az sem különösebben érdekes, hogy mi történik velük, hidegen hagy minket a sorsuk, mindenki mellékszereplővé silányul. És hol vannak a kardok? Mármint... még mindig nem világos, miért pont ez a sorozat címe.

Ami a kivitelezést illeti: továbbra is a rajz az erős oldala a Swords-nak. A színezés nekem kicsit túlságosan telített, de azt hiszem, a zsánerhez jól passzol. A fontról már az előző résznél említettem, hogy lehetne valamivel érdekesebb, de menet közben jobb már nem változtatni. Az továbbra is tetszik, ahogy a buborékok hátterét színezik, de erre nagyon oda kell figyelni, mert legalább egy helyen (22. oldal alja) el lett tévesztve, Artos herceg egyik szövege orkosan szürke lett. Bosszantóan sok az apró helyesírási hiba, különösen a vesszők használatáról szóló szabályokat nem ártana elővenni – még a fülszövegbe is bekerült kettő feleslegesen.

A címlapon rendesen meglepődtem az első rész visszafogott borítója után. A címlap egy könyvnek, füzetnek a legfőbb reklámja, és nem vagyok benne biztos, hogy jó szolgálatot tesz neki egy ilyen rémisztőnek szánt borító. Annyiban persze jogos, hogy így legalább senki se mondhatja, hogy nem is sejtette, milyen rémségek várnak rá beljebb.

A hátlapon olvasható fülszöveg több szempontból is rossz. Nem jó azoknak, akik olvasták az első részt, hiszen gyakorlatilag összefoglalja a második füzet tartalmát. De nem jó azoknak sem, akik nem olvasták az első részt, és kíváncsiságból veszik kézbe a másodikat. Nincs összefoglaló az első részről, hanem egyből a dolgok közepébe cseppenünk, és az ég világon semmi olyasmit nem tartalmaz a fülszöveg, ami kedvet csinálna a füzet felnyitásához és a beleolvasáshoz. Eléggé meglepő, hogy erre nem gondoltak az alkotók, hiszen más tekintetben rendesen működtetik a marketinggépezetet. Ide egy általános szöveget kellett volna tenni, amely röviden leírja a Swords világát, megemlíti a fő karaktereket, pár mondatban összefoglalja az első részt, és egy-két új infóval felcsigázza az olvasó érdeklődését.

Az első oldal lóg a levegőben. Vagy egy hosszabb összefoglalót kellett volna írni a szemközti borítóoldalra, vagy legalább pár mondatot az első oldal bal felső sarkába, hogy legalább valami fogódzónk legyen. Ráadásul ez az első oldal talán a leggyengébb rajzilag az egész füzetben, komoly gondok vannak az arányokkal. A király asztalánál túl sokan ülnek, jóval ritkábbra kellett volna venni a székeket, az asztal végére nem kellett volna még valakit ültetni. A két oldalsó asztal túl széles, semmi sem indokolja, hogy ekkorák legyenek, szinte üresnek tűnnek, pedig a lakomajelentnél azt várná az ember, hogy roskadoznak a finom falatoktól. A kések túl szabályosan állnak, a villák pedig teljesen feleslegesek. Óhatatlanul eszébe jut az embernek, hogy egyáltalán lehettek-e abban a korban villák, és úgy kell elhessegetnie ezt a gondolatot, hiszen nem „a” (késő) középkorban játszódik a történetünk, hanem egy arra csak hasonlító fantáziavilágban. Még sosem cipeltem másodmagammal egy egész sült disznót, de erősen kétlem, hogy a két szolga jól fogja azt a tálat. A falon valami tájképfélék vannak felaggatva, és megint csak azt mondanám, hogy ezek nagyon nincsenek a helyükön (igazi középkori kastélyokban legfeljebb a nagy elődök portréi szoktak lógni), ha nem jutna ismét az eszembe, hogy nem egy valós környezetben járunk, amibe végül is bármi belefér.

Visszatérve a királyi asztalhoz: a jobb szélén ül egy törpe, és ha a két szélső asztal szimmetrikusan van elhelyezve a középsőhöz képest (úgy tűnik logikusnak), akkor mellette már maximum egy valakinek juthat hely. Ha viszont a következő oldalra lapozunk, még három embert látunk mellette, plusz megint egyet az asztalfőn, valamint a feje fölött egy kép alját, amelynek a sarkának látszódnia kellett volna az előző oldalon. Eltűnt viszont ugyanonnan egy kandeláber. Mindezek egyáltalán nem lényeges dolgok, amennyiben egy képregényben nem muszáj minden kockában minden részletet megrajzolni, de ha mégis, akkor ügyelni kell a következetességükre. A fő gond nem is ez a nyitóoldallal, hanem az, hogy miközben ünnepi, zsibongó lakomát hivatott ábrázolni, valójában kong az ürességtől, a szolgák egy része pedig bele van merevedve a mozdulatába, mintha épp most szúrta volna meg az ujját az emeleten Csipkerózsika. Ha valaki ezt látja meg először, nem biztos, hogy lapozhatnékja támad tőle, illetve inkább csak azért, hogy túlessen rajta.

Szerencsére a következő oldalak sokkal jobban sikerültek, bár ezeken is van mit észrevételezni. Ha már él a grafikus azzal az egyáltalán nem kötelező eszközzel, hogy egyes figurák túlnyúlnak a saját kockájukon, ezt olyankor érdemes alkalmaznia, amikor ennek lehet jelentősége. A harmadik oldal felső kockájában például ez az eszköz inkább csak ürügy arra, hogy egészalakos rajz készüljön az egyik léhűtőről, ellenben az ötödik oldal második kockájában Trinidian herceg belépőjét még hatásosabbra lehetett volna tenni egy ilyen kifutózással, ott jobban helyén lett volna. Igaz, a hatást amúgy is felülírja, hogy a szép nagyra nőtt fiatalembert legközelebb csak jóval később látjuk, amikorra már el is felejtettük impozáns megjelenését, így az funkcióját veszítette.

Kissé bosszantó, hogy teljesen jól megkomponált oldalak túlzsúfoltakkal váltakoznak. Az oldalzáró képek ugyanakkor általában rendben vannak, csak a jelenetek feldarabolásánál lehetett volna jobban ügyelni. Az utolsó oldallal megint gondom van, inkább önálló teasernek néz ki, mint egy történetet organikusan lezáró oldalnak, és amennyiben az utolsó képen valóban az átoktól szenvedő hercegnőt látjuk, ahogy azt sejtem (mást nem nagyon tudok elképzelni, mert nem hasonlít egyik más karakterre sem, pedig háromszor végiglapoztam a füzetet), hát eléggé morbid így bemutatni.

Összefoglalva a második részről szerzett benyomásaimat: bizony, ha nem magyar kiadvány lenne, nem olvastam volna végig. Mivel azonban – mint minden magyar képregénynek – drukkolok, hogy sikeres legyen, remélem, hogy a Swords még el tudja kerülni azt a sorsot, hogy zsánerképregényből rétegképregénnyé váljon. De ehhez sokat kell fejlődnie a folytatásban.

Még egy utolsó gondolat, ami a Swords terjesztéséhez kötődik. Mint ismeretes, a nyomtatott változat végül a hazai igényeknek engedve készült el, de valójában továbbra is az elektronikus terjesztést, a nemzetközi porondra való kilépést tekinti célnak a kiadó, és ehhez kiegészítő, interaktív tartalmakat is ígér. Bár utóbbiak miben létéről még nem sokat hallottam, el tudom képzelni, hogy valójában egy új, komplex termék bevezetésének az első fázisát látjuk, amelynek a képregény csak az alapját képezi, valójában pedig a számítógépes játékokhoz hasonló élményvilágot tervez megteremteni. Mivel ez egyelőre felfedezetlen terület, kíváncsian várom a fejleményeket.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.