Meglepetés ért egy bécsi képregényboltban: rátaláltam a Zenescope által kiadott és jó hosszú nevű sorozat, a Grimm Fairy Tales presents Tales from Neverland első számára, amelynek nevezetessége, hogy részben Tondora Judit rajzolta és Pilcz Roland színezte. Természetesen azonnal megvettem, és el is olvastam. Nos, azt mondják, aki nem vár sokat, nem csalódhat, de ez ebben az esetben nem igaz – azonnal hozzáteszem gyorsan, hogy erről nem Judit és Roli tehetnek, az ő profi munkájukat dicsérni lehet. Magát a képregényt és a kiadóját nem igazán.

Nem vártam sokat a képregénytől, mondtam az imént. Valóban nem. A Zenescope számomra ismeretlen kiadó volt, amíg meg nem tudtam, hogy Judit dolgozik nekik. Belenézegetve a katalógusukba hamar kiderült, hogy ez a főleg fantasy-re szakosodott kiadó nem engem tekint célközönségének. Ettől még persze minden tiszteletem az övék, örülök, hogy a független amerikai kiadók nem veszítették el a kedvüket. A Comic Chronicles becslése szerint ebből a számból 7058 példányt adtak el, amivel a havi lista 198. helyére került, és pontosan tudom, hogy ez nem kis teljesítmény a tízszeres eladásokat elérő nagyok árnyékában – a Zenescope teljes részesedése az amerikai képregénypiacból 1 százalék körül van. Ugyanakkor az is tény, hogy az érvényesüléshez nagyon konkrét profilra van szükség, és erre ők rá is találtak, ami az ő esetükben az enyhe horrorral ötvözött, enyhén erotikus fantasy. Joe Brusha és Ralph Tedesco immár hat éve űzi ezt az ipart, lassan, de fokozatosan fejlődnek, minden jót nekik. De hogy én csak akkor fogom olvasni a kiadványaikat, ha magyarok az alkotók, az biztos.

A Tales from Neverland 1 története – amelyet maga az egyik alapító, Joe Brusha követett el, ráadásul két segítővel – számomra unalmas és érdektelen, a karakterek egyénisége nem bontakozik ki és nem is nagyon derülnek ki a különbségek, nem világos, ki a jó, ki a rossz, ki a közömbös. Őszintén szólva a legkisebb késztetést sem érzem arra, hogy beszerezzem a folytatást – amit már nem Juditék rajzoltak.

A fő rejtély számomra éppen ez – miért nem őket kérték fel a következő számokra? Hogy világosabb legyen értetlenkedésem: a 26 oldalas sztoriból 16-ot bíztak Juditra és Rolira, a fennmaradó 10-et (ami, ha jól értelmezem, egy visszatekintés) egy másik páros készítette. A két rész minősége nincs köszönőviszonyban egymással, a kilencoldalas kísérőtörténet grafikája pedig még silányabb. Nem azt akarom sugallni, hogy Tondora Judit neve máris a sztárrajzolóké közé kívánkozik, de abszolút rendben vannak a rajzai, igazán örülhetne a kiskiadó, hogy ilyen tehetséges grafikust fogott ki magának. Judit szemmel láthatóan jól érzi magát ebben az amerikai stílusban, minden megerőltetés nélkül tudja hozni az erre jellemző pózokat, mozdulatokat, beállításokat. Mindent elsöprő eredetiségről nincs szó, abszolút profizmusról annál inkább.

Ugyanez igaz a színezésre is, és mivel Pilcz Roli munkássága a „szemünk előtt” bontakozott ki, feltétlenül meg szeretném ragadni az alkalmat, hogy gratuláljak a látványos fejlődéshez. Amikor elkezdte a számítógépes színezést (még a Kalyber Joe 2. részénél, illetve azzal nagyjából párhuzamosan a Gemini-jelentés színezői pályázatán), kifogásoltam, hogy túlzásba visz bizonyos effekteket, elsősorban a „foltok” használatát. Mostanra azonban beérni látszik a tanulási folyamat, és mindkettejük munkáját dicséri, hogy egész egyszerűen jó belenézni ebbe a füzetbe. Az is jó pont, hogy egyáltalán nem üt el a minőség a híres brazil grafikus, Al Rio címlapjáétól.

A képregény elolvasását azonban a műfaj elkötelezett rajongói kívülieknek nem igazán tudom ajánlani... Kívánok viszont Juditnak és Rolinak ennek sok-sok, sokkal jobb képregényes munkát!