Pár napja erős volt a kísértés, hogy véleményt nyilvánítsak az Ice-T/Tilos Rádió/Médiahatóság ügyben. Ennek a kísértésnek mostanáig sikerült ellenállnom, méghozzá több okból. Egyfelől természetesen én sem szeretem a cenzúrát, és egyetértek azzal, hogy egy rádiónak joga van olyan dalokat sugározni, amilyeneket akar. Mi több, a médiatörvény elfogadtatásának a módja finom szólva is gusztustalan volt, és a médiahatóság vezetőjének számtalan korábbi megnyilatkozása roppant ellenszenves volt a számomra – ezért nem akartam még a látszatát sem kelteni, hogy egyetértenék a tiltással. Másfelől pedig a szóban forgó szám szövege pocsék, valamint durvasága nem a nyelvezetéből, hanem a pofátlanságából következik – vagyis nem éppen az a fajta szöveg, amelynek a védelmében szívesen emlegeti az ember a szólásszabadság szentségét. Mégis rászánok egy bejegyzést, mert az eset tökéletesen példázza, hogy nagyon nem értjük a dalszövegeket, különösen akkor nem, ha idegen nyelveken szólnak.

Ki nem érti az It’s on című rapet?

1) A Tilos Rádió zenei szerkesztője. Legalábbis nagyon remélem, hogy legfeljebb provokációnak szánta a szám beválogatását (de miért is akarná egy rádióállomás provokálni hűséges hallgatóit?), ám még valószínűbbnek tartom, hogy a divatos ronda szavak miatt kerülhetett be a programba.

2) A Tilos Rádió hűséges hallgatói. Ezt szépen le is vezette a Tilos válaszlevelében. Most akkor miért is szerepelt ez a szám a műsorban? Elvégre nem egy csodálatos áriáról, virtuóz gitárszólóról vagy más feledhetetlen zenei élményről van szó. Egy rockszámnál vagy egy popdalnál még lehet vitatkozni, hogy mennyire fontos a szöveg. De egy rapnéll? Hiszen pont a szöveg a lényege!

3) A Médiahatóság. Ezt nem is kell bizonygatni, elvégre neki is fordítót kellett alkalmaznia, egyedül nem ment volna az aktuális lehallgatónak. Maximum a „négybetűs” szavak tűnhettek fel neki: azok nyilván eljutottak már hozzá is, még ha az angolóra többi anyaga le is pergett róla.

4) A Médiahatóság által alkalmazott fordító. Már több blogon is ízekre szedték szegény kollégát (?), és a fordítás minősége miatt bizony jogos feltenni a kérdést, hogy ezért tényleg fizettek-e neki, és ha igen, mennyit. 95%-ot illene visszaadnia, és meg kéne fogadnia, hogy máskor nem vállalja olyan szöveg fordítását, amit nem ért.

5) A különböző fórumokon hozzászólók. Sőt. Nemcsak, hogy nem értik, de túlnyomórészt nem is érdekli őket, a véleményük nem a szövegre irányul, hanem az „ügy” résztvevőire.

Bár a 2) és az 5) pont alapján arra következtethetünk, hogy teljesen feleslegesen írogatom ezt a kis rovatomat – a könnyűzene fogyasztóinak a túlnyomó része nem is hallja a szöveget, és ha hallja, sem figyel oda – az eddig kapott visszajelzések alapján pár száz (zömében számomra ismeretlen) embernek már sikerült kellemes perceket szereznem vele, és ez nekem elegendő öröm.

Úgyhogy bár Ice-T-nek további reklámot nem akarok csinálni, s így most nem áll itt sem videó, sem teljes szöveg – aki akarta, már úgyis megnézte, letöltötte, meghallgatta, elolvasta az eredetit és a fordítást-ferdítést – röviden összefoglalom, hogy miről szól az It’s on. Aztán döntse el mindenki maga, hogy érdemes-e műsoron tartani, felháborodni miatta vagy felháborodni a tiltásán.

Az It’s on Ice-T 1993-es Home Invasion című albumáról származik, egészen pontosan annak a bevezetője és első száma (ezért is idézik úgy sok helyen a címét, hogy „Warning! Intro – It’s on”). Témája lényegében az előző, nagy közönségsikert aratott lemezének, az úgynevezett gangsta rap stílust meghatározó Original Gangster-nek a visszhangja. Amely ugyanis provokatív fordulataival és tematikájával igen sok helyen kiverte a biztosítékot, az amerikai politikai paletta minden oldalán.

Az Original Gangster politikai állásfoglalásnak álcázta magát, amikor egy klasszikus „ők és mi” helyzetre szűkítette le a világ problémáit: csóró nagyvárosi feketék kontra gazdag fehérek korrupt rendszere, amelynek közvetlen megnyilvánulása az általuk fenntartott-támogatott hatóságok zaklatása. Akármit is gondoljunk erről a leegyszerűsítésről, annyi biztos, hogy Ice-T és némely pályatársa igen szép jövedelemre tett szert ennek a rebellis hangvételnek a következtében. Annyira azért nem csóró volt a hallgatóságuk, hogy ne tudja megvenni a lemezeiket és kifizetni a koncertbelépőket. A sztárokat hősként ünnepelték, mint akik végre megmondták a tutit.

Az Original Gangster egyes számainak a szövege és különösen az azt követő, együttesével közösen készült Body Count-albumon található Cop Killer már sok volt a Sire kiadónak is – utóbbi szám egyenesen azt sugallja, hogy a rasszista töltetű rendőri brutalitás általánosan elterjedt gyakorlat, ezért igazolható a rendőrök meggyilkolása. Miután az anyavállalat, a Time Warner részvényeseinek a gyűlésén az Oscar-djías színész, Charlton Heston (többek közt a Ben Hur, az El Cid és az eredeti Majmok bolygója főszereplője, az 1960-as években aktív polgárjogi harcos és vietnami háború ellenzője, az 1980-as évektől azonban már a politikai korrektség elvének egyik fő kritikusa és a fegyvertartási jog szószólója) keményen szóvá tette, hogy a cég ilyesmihez adta a nevét – sőt, még Bush elnök is „felelőtlennek” nevezte a Warnert egy üzenetében – a következő lemeznél már jobban odafigyelt a Sire, és fékezni próbálta Ice-T „szókimondását”. Végül az album borítója körüli nézeteltérést ürügyül felhasználva a felek közös megegyezéssel felbontották a szerződést, és a Home Invasion már Ice-T saját lemezkiadójánál jelent meg.

Az intro erre az esetre utal – nem kevés túlzással, elvégre szegény Ice-T nem kényszerült arra, hogy megkérje „akár meghalni is hajlandó katonáit” egy saját, független terjesztői csatorna üzemeltetésére, hiszen az EMI-hoz tartozó Priority Records látta el ezt a feladatot. Az első versszakban meg is nevezi Hestont egyes számú ellenségként, akinek nemes egyszerűséggel lecsapná a fejét. A következő áldozat pedig a hip-hopra ráépülő szubkultúra legfőbb képviselője, a Source Magazine lenne, amely Ice-T szerint „beszólt” neki. A szövegnek ebben a részében azokat az „árulókat” ostorozza, akik cserben hagyták és csak meg akartak gazdagodni rajta, de most, hogy dobta őt a nagy kiadó, készek lennének hátba döfni. Már meg is van az összeesküvés-elmélet: Ice-T-t meg akarják akadályozni abban, hogy elmondhassa az igazat (bár hogy ez micsoda, ebből a számból speciel nem derül ki), és azt akarják, hogy kénytelen legyen visszamenni az utcára, no de persze akkor lenne csak igazán nagy a balhé.

Ezután azonban önleleplező sorok következnek: „senkik vagytok, még a bejárónőm is jobban él, mint ti”; „a szövetségi rendőrség és az adóhatóság sosem fog rátok szállni, mert buták és csórók vagytok, senkire sem jelentetek fenyegetést.” Az Ice-T rajongók egy része ezek után rájött, hogy igazi lázadóknál ritkán szokott lenni személyzet, és mintha némi álszentség is keveredne ebbe a nagy melldöngetésbe. A Home Invasion már kevésbé volt sikeres, mint az Original Gangster, és a következő lemezein Ice-t felhagyott a „politizálásssal” – újrapozícionálta magát, mint a gettóból bármi áron kitörni képes példakép, és egyre inkább filmes karrierjére koncentrált.