Hungarocomix után olvastam
2010. december 25. írta: Bayer Antal

Hungarocomix után olvastam

Bármennyire is igyekeztem még a Hungarocomix előtt elolvasni és ajánlani az újdonságokat, nem sikerült – részben azért, mert nem volt rá idő, részben pedig azon egyszerű oknál fogva, hogy vadonatújonnan érkeztek a rendezvényre. Amit csak tudok, most bepótlom, egy-két mondatban.

A MangaFan öt új mangájából így is csak négyhez jutottam hozzá. A Death Note 9 megint egy jobb kötet a sorozatban, ismét izgalmassá válik a nyomozás. Titokzatos írója igazán ügyes, hogy fenn tudja tartani a feszültséget. Most is bosszant egy kicsit, ahogy a főszereplők gondolataival kommunikálja az olvasónak a veszélyes sakkjátszma lehetséges lépéseit, de úgy látszik, ez már mindvégig így marad. A rajz ellen sem lehet kifogás, és örvendetes, hogy a kiadó tartja a tempót. Ezek szerint jövő ilyenkorra már mindent tudni fogunk. Kevésbé vagyok elégedett a Nana 7. kötetével, noha elismerem, hogy a megszokott színvonalat hozza, és most éppen nem jelent különösebb problémát megállapítani, hogy ki kivel és miért kavar. De ez a rész az én ízlésem szerint túlságosan elmegy a szappanopera irányába, ami a szupertrendi szlenggel párosítva most éppen nem nagyon jön be. De bízom továbbra is a sorozatban, remélem, jönnek még nekem is jobban tetsző részek. Sajnos, a Nanából idén csak kettő jelent meg, ami nem túl biztató, elvégre hosszú, és még ma is tartó sorozatról van szó. A Hellsingről egyelőre annyit, hogy végre kijött az utolsó része, ám ettől még nem csökken a vámpírvonal, hiszen a Vampire Knightnak viszont az első epizódját vehettük kezünkbe. Bár ez is ál-európai környezetben játszódik, a VK kevésbé ijeszt el magától, mint a Hellsing, az első rész egy jól megírt és elég jól átgondolt történetet ígér, kicsit szokványos, de kedvelhető szereplőkkel, borítékolhatóan sikeres lesz a célközönségnél.

Ha már vámpír, lássuk az év vége egyik meglepetését, a Twilight sikersorozat alapján készült képregény első kötetét, tudtommal az első keménytáblás mangát, ami megjelenik náluk. Bár a címkével nem árt óvatosan bánni: a történet adaptálója és rajzolója, Kim Young szinte egyforma arányban használja a comics és a manga narrációs elemeit, a szereplők ábrázolásában is keverednek az amerikai és a keleti (koreai) grafikára jellemző megoldások. Mivel magát a regényt nem ismerem, fogalmam sincs, mennyire „jó” (hiteles) az adaptáció, de önmagában teljesen korrektnek látszik, van ritmusa, sodra a történetnek, a szereplők kedvelhetők (bár nem kevésbé szokványosak, mint az előbb említett sorozatban). Kérdés, hogy a Twilight-rajongók igen népes és a mangakedvelő szintén nem lebecsülendő táborának mekkora a közös halmaza, illetve melyik irányban tud további híveket keríteni magának.

Szintén határmezsgyén mozog a következő két cím: a Lady Gagának illetve a Glee című sorozat szereplőinek (eddigi) élettörténetéből készült képregényféleség. Attól tartok, ezeknél egyértelműbb, hogy inkább az előadók fanklubjaiban találnak majd vásárlókra, mert képregényként nehéz értékelni őket. Ez nem csak a közepes szintet éppen csak hozó kivitelezés miatt van, hanem mert a „képregényes” panelelrendezések dacára a történet nem más, mint egymást időrendben követő narrációs szövegek illusztrálása, a panelek között nincs másfajta átmenet vagy összefüggés. Tulajdonképpen gazdagon illusztrált képeskönyvek ezek, amelyek magyarországi kiadása kicsit nehezen érthető, hiszen a képregényes forma csak fejlett képregénypiacon jelenthet plusz vonzerőt. Ne feledjük, hogy az ezeknél jóval „képregényesebb” New Kids on the Block és Prince füzetek nem sok sikert hoztak kiadójuknak közel 20 évvel ezelőtt. Igaz, a könyves formátum talán valamivel kedvezőbb, és az is tény, hogy nagyon felkapott sztárokról van szó.

Tartja magát a vállalt havi egy megjelenéshez a Klasszikusok képregényben sorozat, amelyet az indiai Campfire-től vett át a Ventus Libro. A harmadikként kiadott Tom Sawyernek ugyan érdekesnek ígérkezett a grafikája, de nem sikerült rávennem magamat, hogy elolvassam, ezzel szemben a legfrissebb, a Karácsonyi ének teljesen korrekt adaptáció, jól hagyja magát olvasni, simán ajánlható azoknak, akik szeretik az irodalmi művek képregényes átdolgozásának a műfaját. Ugyanakkor ebben is kiütköznek a műfaj korlátai: az adaptálók túlságosan tisztelik a szöveget ahhoz, hogy nem-szöveges eszközökkel kíséreljék meg az eredeti mű hatását visszaadni, ahhoz felnőve új minőséget teremteni. Dicséretes a háttéranyag is, amivel kiegészítik a kötetet, de ez így nem több illusztrált tananyagnál. Mindazonáltal a kedvező ára miatt is érdemes lehet fontolóra venni a megvételét, és a sorozat következő részeiből kóstolgatás után válogatni néhányat. Persze, a legjobb az lenne, ha a kiadó idővel más irányokat is felkarolna.

A szerzői és hasonló kiadásoknak a többségéről már beszéltem korábban, mostanra egy maradt, a Deveraux második része. Papp Imre lelkesedése becsülendő, és kétségtelen van érzéke a képregényhez, de úgy gondolom, még ezzel a sorozattal sem találta meg igazi hangját. A rajz hangulatos, jól áll neki a fekete-fehér, szívesen veszi kézbe az ember, és elnézi neki az ábrázolásbeli következetlenséget, hiszen annyira nem zavarók, hogy ne lehessen követni, ki kicsoda. A történetmesélésben azonban elvész a részletekben, a jeleneteknek nincs igazán ritmusuk, némelyik aránytalanul hosszúra és semmitmondóra sikerült. Ettől függetlenül biztató és biztatandó, és mivel már a felénél tart a 4 füzetre tervezett történetnek, ezt most már mindenképpen érdemes befejezni és aztán a tanulságokat levonva lépni tovább egy következő szintre – esetleg ismét egy alkotócsapat tagjaként.

Végül egy más tekintetben határesetről is ejtsünk pár szót: Pilcz Roland Kalyber Joe-ja nem teljesen felel meg a szerzői kiadás kategóriájának, pláne most, hogy a leginkább magyar Marvel-kiadványairól ismert Kingpin kiadó karolta fel. A kivitelezés ennek megfelelően egyre profibb, igazán pofás kiadványok most már a Kalyber-sorozat darabjai, a vékonyabb, füzetes megjelenéshez talán egy kicsit eltúlzottan is azok – ami nem tesz jót az árnak, hiszen 1300 forintért csak 36 oldalt kapunk. De vágjuk rá, hogy évente egyszer vagy kétszer ennyi belefér, támogassuk a magyar képregényalkotókat. Az Árnyak című 6. részben tehát kicsit túl hosszúra nyúlt világkörüli kalandjai után Kalyber Joe visszatért természetes közegébe, ami mindenképpen jó hír, mert szerzője is itt mozog a legmagabiztosabban. Érdemes is összehasonlítani az első, ugyancsak a Headstone-főiskolán játszódó résszel: míg annak az erénye a rövid, csattanós jelenetek egymás utániságában rejlett, most már egy szorosabban összefüggő ívet kapunk. Valószínű, hogy ez a hazatérés egy újabb kirándulás előtti „megpihenés” csupán, remélhetőleg az előzőnél kompaktabb formában, kevesebb utalással a szerző filmes és képregényes kedvenceire, és egy önmagáért élvezhető kalandra indul majd Kal. A rajzra pedig hat rész után már illik azt mondani, hogy ez egy stílus, amit Pilcz Roland egyre nagyobb biztonsággal tud hozni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

billy reed 2010.12.25. 16:32:55

Itt a Hungarocomixon ismerkedtem meg Michael Deveraux és társai kalandjaival.
Nekem baromira bejön ez a sorozat.
Először is gyönyörűen kidolgozott az egész, a kötetek kiállítása pazar. Öröm kézbe venni.

"A történetmesélésben azonban elvész a részletekben, a jeleneteknek nincs igazán ritmusuk, némelyik aránytalanul hosszúra és semmitmondóra sikerült. "

Nos, ez az én olvasatomban azt jelenti, hogy a történet halad a maga útján, és azt, hogy nincs minden oldalon démonmészárlás.
Ilyenekből amúgy is túl sok van.
Sztem az író erénye, hogy a karaktereket mozgatja, beszélteti, bemutatja, közben pedig a történetet finoman adagolja.
A karakterek szerethetők, egyediek, a humor pedig gyilkos! Szó szerint.
Ez a 2010-es évek stílusa.

Külön öröm, amikor egy blogíró /kvázi külső szemlélő/ megmondja a tutit, azaz:
"kétségtelen van érzéke a képregényhez, de úgy gondolom, még ezzel a sorozattal sem találta meg igazi hangját."

Csodálatos, amikor valaki kívülről teljes bizonyossággal meg tudja mondani, hogy kinek mi áll jól.
Tisztára, mint egy stylist. :)
Kíváncsi lennék, h a blog írója szerint Imrének mi lenne a stílusa. /Akadémikus kérdés, nem kell rá válaszolni!/ Én úgy vélem, hogy a szerzőnek ez a stílus jól áll.
Ugyanez áll a Kalyber bemutatására: jó, jó, de ha úgy csinálnád, ahogy mondom, még jobb lenne...
Ez gázos.

A végére még valami: ahogy a hazai képregénypiacot szemlélem, óhatatlanul szembetűnik, hogy az itteni kiadók mennyire gyávák, nem foglalkoznak a tehetséges magyar fiatalokkal, kiadványokkal.
Itt vergődik jó néhány kiváló ember, mert a "kiadók" csak a tuti, nyugaton befutott dolgokat merik bepróbálni. Állandóan ugyanazt látni /Death note, Árnybíró xxx. rész stb./
Talán nem ártana végre kicsit saját házunk táján is körülnézni és támogatni a magyar írókat, rajzolókat.

És ez áll erre a blogra is!
Az egy dolog, ha valakinek nem teszik valami.
Ha azonban tényleg szereted a képregényt, mint műfajt /és nem csak a sajátodat/ neroblanco, akkor ideje felébredni! 2011 van, nem 1985. És nem is lesz az újra!
Minél előbb rájössz erre, annál többet tudsz segíteni a műfajnak.

S9TXE 2010.12.26. 20:56:44

@billy reed: mielőtt visszalőnél a hiperszenzitív szövegértelmezésed miatt, nem ártana tudnod kire célzol. a Nero Blanco nickname alatti illető több hazai kezdő rajzolónak segített, mint az összes troll-komment együttvéve (nem szégyellem, igen: ez cinikus összehasonlítás, mert előbbi segített, utóbbiak meg egyáltalán nem, nemhogy kevésbé)

a kritikát nem kell erőszaknak venni. Tóni (a.k.a. Nero Blanco) mindig elmondja mindenkinek a véleményét, tanácsait. amennyit én olvastam tőle ezeket mindig úgy tette, hogy betartotta a társalkodási normákat. volt úgy, hogy én sem értettem mindenben egyet vele, de mivel felnőttek vagyunk ebből nem csinált egyikőnk sem problémát, sőt hát az alkotó-befogadó viszonynál elég fontos momentum a visszajelzések állandó figyelése, amit vagy felhasznál az alkotó, vagy nem

amit a kiadókra mondtál és hogy "ez áll a blogra is", elsőre azt gondoltam milyen arcátlanság ilyet mondani pont Tóninak, de átgondoltam és nagyon valószínű, hogy tudatlanságból mondtad. szívesen használnám én is a "felébredni!" felszólítást, de sztem az ilyesmi elég arrogáns dolog.