HC-ajánló: Mangakörkép
2010. december 17. írta: Bayer Antal

HC-ajánló: Mangakörkép

Utolsó Hungarocomix előtti ajánlómban röviden összefoglalom egy egész műfaj várható újdonságait. Eleve oly sok kötet és füzet jelenik meg az év végén, hogy képtelenség mindről írni külön-külön, de a mangák esetében még az is nehezíti a dolgot, hogy alig van olyan, amit már korábbról ismernék, és csak olvasás után tudnám érdemben ajánlani őket. Márpedig a Hungarocomix egyben Animekarácsony is, és ennek megfelelő mértékben képviseltetik magukat a keleti stílusú képregények is a felhozatalban.

A legnagyobb erőkkel a MangaFan készül, ami társrendezőként teljesen érthető is. A kiadó egész évben a már futó sorozataira koncentrált, és a válság ellenére idén is tartja a tempót, végeredményben mintegy 20 kötete lesz 2010-ben. A 17. részével nemrég lezárult Árnybíró sorozathoz most kiegészítésképp érkezik egy úgynevezett „Gaiden” kötet, amely nem folytatja, hanem mellékszálakkal gazdagítja az eddigi cselekményt. Több rövid történetet tartalmaz, mindegyik más és más szereplőre koncentrál. Befejeződik sokak kedvence, a Hellsing: a vámpíros manga 10., utolsó kötete is most jön ki. Csakúgy, mint a világ legnépszerűbb „csajos” képregényének a 7. része – ám a Nana vége még jó messze van, hiszen még Japánban is fut a sorozat.

Végül, de nem utolsósorban egy új sorozatot is útnak indít a kiadó. Az elsősorban megint csak a fiatalabb lányolvasókat megcélzó Vampire Knight – némileg hasonlóan például a már említett Hellsing-hez vagy a Chrno Crusade-hez – nyugati tematikával keveri a távol-keleti stílust. A történet egy képzeletbeli iskolában játszódik, ahol egymástól elkülönítve tanulnak fiatal emberek és kortalan vámpírok, akikről előbbiek nem gyaníthatják, hogy miféle szerzetek. A tanintézet pacifista vezetőjének meggyőződése, hogy megfelelő felvilágosultsággal elérhető a két faj békés egymás mellett élése. Ahogy egy sódzso mangától várható, a fő hangsúlyok nem az akción, hanem a szereplők kapcsolatrendszerén és az elkerülhetetlen romantikus szálon vannak, de nem maradhat ki a koktélból egy jó adag humor sem. Hino Macuri (Matsuri Hino) mangájához kapcsolódóan az azonos nevű anime (rajzfilm) is elindul az Animax műsorán.

Az év egyik legnagyobb slágerének bizonyult a Fumax új sorozata, a Hetalia-Tengelyhatalmak. Az első világháborúban részt vevő államokat emberekkel megszemélyesítő humoros történet világszerte sikeres, fan klubok sora alakul, és hálás téma cosplayereknek is. A második kötet ugyancsak a Hungarocomixra jelenik meg, ahol természetesen kapható a kiadó többi keleti és nyugati képregénye, köztük a szintén őszi megjelenésű Alice Csodaországban mangaverziója.

A hazai manga/manhwapiac harmadik fontos szereplője, a Vad Virágok Könyvműhely pedig sikeres koreai sorozatának, a Vízisten menyasszonyá-nak a hetedik részével rukkol elő a rendezvényre – és persze kapható náluk legújabb nem-mangájuk, a Kázmér és Huba összkiadás 8. része is. Mindhárom kiadó önálló standdal lesz jelen a rendezvényen.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.