Elsodort világok
2010. december 09. írta: Bayer Antal

Elsodort világok

A Hungarocomix előtti ajánlósorozatot egy már (nemrég) megjelent, finn képregénnyel kezdem, amelyről röviden már szót ejtettem a szegedi fesztivál kapcsán is. Finn képregényből eddig csak a magyar származású Kati Kovácséhoz volt szerencsénk (Paprikás rapszódia). Helyszínen szerzett tapasztalataim szerint Finnországban úgyszólván minden jelentősnek mondható amerikai és európai képregényt lefordítanak és kiadnak (mangát azonban meglepően keveset – igaz, mindenki jól tud angolul, és importban minden elérhető), s mivel ezáltal a hazai szerzőknek nehéz versenyezniük a világszínvonallal, jellemzően a kísérletezés és az önkifejezés felé fordulnak. Az Elsodort világ azonban első látásra egy európai fősodorhoz tartozó mű. De a látszat ebben az esetben kicsit csal.

A képregénnyel egyszerre eredeti regény formájában is megjelenő sztori szerzője, Risto Isomäki közismert környezetvédő aktivista és újságíró. A kemény (vagyis technológiai alapú) science fiction kategóriába öltöztetett, a nyugtalanítóan közeli jövőbe helyezett történet minden bizonnyal gondolatébresztő szándékkal íródott. Témája a globális felmelegedés valós veszélye, amit a feltétezetten elsüllyedt kontinens, Atlantisz legendájával kombinál.

A 72 oldalas képregény szövegileg „túlsúlyos”, hosszasan és részletekbe menően magyarázzák a szereplők a környezeti ártalmakat és folyományait. Olyannyira, hogy időnként már át is lépi a szerző a fikció határát, didaktikusra vált a felvilágosítás hangvétele. A szándék nyilvánvalóan dicséretes, és nem is kétséges, hogy a feltételezett katasztrófának bőven lehet alapja, mégis kicsit zavaró lehet a gyanútlanul szórakozást váró olvasó számára, hogy hirtelen környezettudatos gondolkodás órán találja magát.

A sztori logikusan van felépítve, és teljesen korrekten ötvözi a fantázia elemeit. A karakterek hétköznapi emberek, pontosabban hétköznapi tettekre is kész értelmiségiek, akik tudatában vannak felelősségüknek. Kicsit talán túlságosan is, no de a téma komoly, a hangvétele nem kevésbé. A szerelmi szálnak van ugyan funkciója, és mondhatnánk, hogy tulajdonképpen természetesen, hétköznapian bontakozik ki, ám egy kitalált történetben azért jobban szeretjük, ha van egy kis szenvedély, egy kis játékosság. Erre itt ne nagyon számítsunk, és úgy általában a jellemábrázolás eléggé alá van rendelve a mondanivalónak.

Igaz ez a rajzra is. Jussi Kaakinen – ismert illusztrátor, más képregényének nem találtam viszont nyomát – habozni látszik a realista és az elnagyolt emberábrozolás között. Sokkal inkább otthon érzi magát a részletekben, a díszletekben, és kezdő képregényes létére abszolút magabiztosan kezeli a paneleket, a képi narrációt. Azon az – összterjedelemhez képest nem túl sok – oldalon pedig, ahol akciót, látványosságot mutathat be, kifejezetten ügyes munkát végzett.

A képregény megjelenését ugyan nyilván csak egy kulturális együttműködés tette lehetővé, és nélküle aligha szereztünk volna tudomást még a létezéséről sem, de ne legyünk telhetetlenek. Ne várjuk tőle azt, hogy a piaci viszonyok miatt bosszantó lassúsággal érkező francia-belga klasszikusokkal versengjen, és fogadjuk el felvilágosító szándékkal szórakoztató és elgondolkodtató olvasmánynak. A kivitelezése szép, az ára korrekt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.